Rebel Moon: 1. rész - A tűz gyermeke filmkritika

Link másolása
Zack Snyder legújabb agymenése egy, az utóbbi ötven-hatvan esztendő fontosabb sci-fi és fantasy műveiből összekotyvasztott űropera, amely teljesen olyan benyomást kelt, mintha egy gyerek két órán keresztül akciófigurákkal játszana, majdnem 200 millió dollárból.

2023 mozizás szempontjából nem volt túl acélos: a széles közönséget megcélzó blockbuster-aspiránsok szinte mind megbuktak, Hollywood nagy frencsájzai sorra földbe álltak, a szinte monopol-helyzetet élvező Disney többszáz millió dollárt égetett el feleslegesen, de a többi prominens stúdió is futhat a pénze után, továbbá az eddig népszerű trendek gyors iramú hanyatlása is már a vérfrissítés igényét jelzi – és akkor a hétköznapi kerékvágást alapjaiban felborító írósztrájkról még nem is beszéltünk. Ilyen gyalázatos éve rég volt az Álomgyárnak (arról, hogy az idei esztendő vagy a koronavírus vert oda jobban a filmgyártásnak, hosszan lehetne vitatkozni), szóval lesz min elgondolkodnia a fejeseknek. Akár még egy új korszak kezdete is lehet ez, noha az a bizonyos változás nyilván nem azonnal fog beállni, sok víz lefolyik addig a Dunán, mire jó vagy legalábbis értékelhető filmek gördülnek majd le a futószalagról.

Ugyanez igaz a streaming-szolgáltatókra is, mert bár eddig némi vígaszt nyújtott az, hogy ha moziban nem is, streamingen azért elvétve talált az ember ínyenc falatokat (félreértés ne essék, 2023-ban is voltak jó filmek, maximum azok reklámját nem tolták úton-útfélen az ember arcába és kettőnél többet kellett kattintani ahhoz, hogy felleljük őket), az idei felhozatal után ők sem dőlhetnek hátra nyugodtan a bőrszékekben. Mindenesetre a Netflixnek valószínűleg komoly vízválasztó lesz 2023, ha másért nem, akkor a toxikus, már-már a szcientológiai egyház értelmi szintjén mozgó baltacsattogtató szektás rajongótáborral megáldott Zack Snyder legújabb filmje, a Rebel Moon miatt, ami egyébként így december végén remekül feltette a koronát erre az amúgy sem valami patinás esztendőre. Annyi következtetést mindenképp levonhatnak, hogy ezt követően talán nem kellene elképzelhetetlen összegeket, dollárszázmilliókat kiszórni megalomán rendezők értelmezhetetlen agymenéseire, az „azt csinálhatsz, amit akarsz” című mézesmadzaggal megtámogatva.

Volt idő, amikor jól csengett Snyder neve, a zseniális Holtak hajnala-remake, a pofátlanul vagány 300, vagy akár az Alan Moore kultikus képregényét egy az egyben mozivászonra adaptáló Watchmen után anno joggal hihette a közönség, hogy jó kezekben van a DC-univerzum, azóta már jócskán elmúlt a világ dicsősége. Bebizonyosodott, hogy kár volt Snydert egyéni látásmóddal megáldott visionary directornak kikiáltani (egyébként is elég megnézni, mi lett azokkal a rendezőkkel, akik megkapták ezt a nevet – mostanra mindegyikük kivétel nélkül a karrierpokol legmélyebb bugyraiban pácolódik), ám a kútba esett ambíciók után mondhatni a helyére került a mester. Kritikailag és pénzügyileg egyaránt sikeres nagyköltségvetésű filmet már úgysem fog rendezni, szerencsére a nagy frencsájzok közelébe sem engedik, jól elvan a maga kis burkában a Netflixnél, legalábbis eddig elvolt – és őszintén, ezerszer inkább ilyen Rebel Moonokat forgasson, minthogy hosszú múltra visszatekintő, népszerű sorozatokban tegyen kárt.

Eredetileg a Rebel Moon egy Star Wars-filmnek indult, de a Disney nem kért belőle – hálistennek, amúgy is sokat szenvedett már az a franchise, végképp nem hiányzik neki, hogy még Snyder is belekontárkodjon. Végül a Netflix vette meg az ötletet, aztán rögtön két felvonásra osztotta azt (a második rész áprilisban érkezik majd, és az első, A tűz gyermeke címre keresztelt epizódból egy 4 órás rendezői változat is várható). Persze a Disney elutasításából kifolyólag a Star Wars fikázása alanyi jogon adta magát, a Rebel Moon alkotói ilyen-olyan nem épp hízelgő szavakkal illették mind a szériát, mind pedig a Mickey egeres céget – a közösségi médiában erre szokás azt mondani, hogy „akkor csinálj jobbat”, csak ezúttal annyiban más a leányzó fekvése, hogy a pénz is biztosítva lett hozzá. És Snyder csinált is valamit: pontosabban nem jobbat, csak valamit. Rögtön elintézhetnénk annyival a dolgot, hogy ha Rebel Moon mondjuk 1977-ben kerül mozikba, akkor most azt istenítenék – de ebben az esetben ennél alaptalanabb megállapítás nemigen létezik.

A Rebel Moon ugyanis annyira függ az elmúlt 50-60 esztendő klasszikusaitól (legyen az film, rajzfilm, könyv, videojáték), és annyira a nagy frencsájzok csecsén lóg, hogy nélkülük egyszerűen nem létezne, igazából így, ebben a formában lehetetlen másik korba vagy másik évtizedbe áthelyezni. Lehet jól és elegánsan lopni, mint például George Lucas vagy épp Quentin Tarantino – meg lehet úgy is, mint Snyder, aki fogta és beledobta a világ összes fontos és meghatározó sci-fi és fantasy művét egy turmixgépbe, és összekeverés után úgy próbálta eladni az egészet, mintha eredeti, menő, epikus, vagy legalábbis minimális szinten izgalmas és érdekes lenne a végeredmény. Star Wars, Dűne, A hét szamuráj, Heavy Metal, Conan, A galaxis őrzői, Warhammer, Gyűrűk ura, Jupiter felemelkedése, Az ötödik elem, Mátrix – ez csupán néhány inspirációs forrás a sok közül, de hogy összesen hány különböző alkotásból nyúl Snyder, azt felsorolni is komoly kihívás lenne, egy külön cikket meg lehetne vele tölteni.

És a legnagyobb poén az, hogy ez a faszi komolyan elhitte, hogy ha 2023-ban, amikorra már minden műfajt oda-vissza kifacsartak, és újat mutatni majdhogynem lehetetlen, kidob egy ilyen filmet, aminek egyetlen jelenete, egyetlen egy perce sincs, amit nem valahonnan máshonnan lopott el, akkor az majd tök jó lesz. Jól lehet, Snydert sosem a mély, komplex karakterdrámákért és a következetesen megszerkesztett, erős narratíváért szerettük, viszont a látvány és az akciójelenetek félig-meddig mindig mentek neki, és ezekkel talán a Rebel Moon is úgy ahogy menthető lett volna, viszont itt van a bibi. Mert az, hogy a film univerzuma tökéletesen működésképtelen (ebbe bele sem megyek bővebben, Snyder és írói sem fordították rá nagy műgondot), az, hogy a rendező egyre inkább elfelejti, hogyan kell történetet mesélni, és az, hogy a karakterfejlődés kimerül annyiban, hogy a főhősnő két mondattal maga mellé állít mindenkit a gonosz birodalom ellen indított felkeléshez, az elvakult Snyder fanokon kívül senkit sem lep meg – de hogy még vizuális szinten és akció-ügyileg is kilóg a lóláb, már annál inkább.

A grandiózusnak látszani akaró bevezetés-jelleg (igen, A tűz gyermeke lényegében egy csapattoborzó pilot-epizódnak felel meg, itt nincs nagy forradalom, se háború, csak a fellángolást követő kezdeti lépések), amelyben annyira megfeledkeznek a mellékszereplőkről, hogy mire az utolsó harmadban elkezdenek velük foglalkozni, teljesen váratlanul ér, hogy amúgy vannak, az egy dolog. Az meg egy másik, hogy Snyder hatásvadászabb és szájbarágósabb, mint korábban bármikor (kb. már csak a horogkereszt hiányzik a karikatúraszerű gonoszok uniformisáról). De hogy emellett még indokolatlan lassításokkal tömi meg a sótlan, semmilyen akciójeleneteket, az már tényleg élvezhetetlenné teszi a filmet. Egyébként is hiányzik a valós cselekmény a Rebel Moonból, ennek köszönhetően még unalmasabbnak tűnik az amúgy is monoton 134 perc.

Nagyjából az az egyetlen pozitívum, amit el tud mondani magáról, hogy van benne egy-két szépen felvett szekvencia, és minden hibája ellenére azért mégsem ez az idei év legrosszabbja. Persze hátra van még a történet másik fele, amit nyilván akkor sem kaszálna el a Netflix, ha ezt az elsőt senki sem nézte volna meg (egyébiránt egész korrekt számokat hozott a produkció), főleg amennyi pénzt elvertek rá, de nehezen hiszem, hogy a folytatás javít majd valamit az összképen, azt meg pláne kétlem, hogy a Rebel Moonból ütőképes franchise lesz. Ami Snydert illeti: földbe állította a DCEU-t (igaz, nem egyedül ő a felelős érte, de hát mégiscsak ő ült a rendező székben az elvileg legkardinálisabb filmeknél), a nézők maradék bizalmát szépen, fokozatosan játssza el, ám ezúttal egy olyan valamit adott ki a kezei közül, amit filmnek sem igazán lehet nevezni, inkább olyan az egész, mintha egy gyerek két órán keresztül akciófigurákkal játszana 200 millió dollárból, vagy amikor egy csapat tinédzser összeül, hogy kedvenc filmjeik legjobb jeleneteiből forgatókönyvet írjon.

Ami alapjában véve tök jó dolog, csak nincs épszerű stúdió a világon, aki ezért pénzt és bizalmat szavazna. Illetve, mint kiderült, mégis van: de legalább kaptak egy jó leckét a fejesek, mert azt nehezen lehetne ráfogni a Rebel Moonra, hogy bármiféle pozitív hozadéka lenne, akár a Netflixre, akár Snyder pályafutásának jövőjére nézve.

 

Gamekapocs értékelés: 4

Eredeti cím: Rebel Moon – Part One: A Child of Fire
Rendező: Zack Snyder
Producer: Deborah Snyder, Eric Newman, Zack Snyder, Wesley Coller
Forgatókönyv: Zack Snyder, Kurt Johnstad, Shay Hatten
Történet: Zack Snyder
Szereplők: Sofia Boutella, Djimon Hounsou, Ed Skrein, Michiel Huisman, Doona Bae, Ray Fisher, Charlie Hunnam, Anthony Hopkins
Zene: Tom Holkenborg
Operatőr: Zack Snyder
Vágó: Dody Dorn
Gyártó: The Stone Quarry, Grand Electric
Forgalmazó: Netflix
Játékidő: 134 perc
Eredeti premier: 2023. december 21.
Hazai premier: 2023. december 21.

13.
13.
BrockSamson
Ez az a film, amiben semmi sem mukodik. Megvolt a penz a latvanyra, de csak a szokasos muanyag Snyder giccsre futotta; a tortenet eleg archetipikus, de lehetett volna bele kis csavarokat tenni, nem sikerult; lehetoseg volt egy jo csapatot felepiteni, de sem a karakterek nem erdekesek, se a szineszek nem jok (Sofia Boutella monologjain konkretan rohogtunk, annyira kinosak voltak).

A film konkretan a Guardians of the Galaxy antitezise: az sem egy hibatlan alkotas, de Snyderrel ellentetben Gunn ert a karakterabrazolashoz, tortenetepiteshez es a csoportdinamikahoz.
12.
12.
Ooorky
#7: Nekem is a hét mesterlövész/szamuráj jutott róla eszembe.


Meg Snyder utolsó filmje amit moziban néztem (Álomháború) az is ilyen látványos, de vérszegény történet volt.
11.
11.
sasncore
#8: minden szarra szál a légy, nem tudtam hogy szarkupac lett, fintorogtam is film után:), 200 millió dollár ezért.... tiszta lopás.. haknizás..
10.
10.
Neo1989
Van benne 1-1 látványos jelenet
(pl a csaj visszaemlékezése a zászlós képpel) de amúgy nem csoda, hogy nem moziba adták.
Egyszer meglehet nézni.
9.
9.
delphijos
#1: Alapvetően egyetértenék, szerintem is fájóan sokszor van itt túltolva a kritika, egy könnyed akciófimben ne várjunk "karakterfejlődést" meg "multidimenzionális" karaktereket, meg hatalmas mondanivalót, viszont ez a film tényleg nem jó. Nem fogom mondani hogy mennyire bánom hogy megnéztem, meg megnézem a folytatást is, de attól még nem jó.
8.
8.
Spazz Maticus
#1: Igen, vannak olyanok is, akik az új
Halálos iramban 72-alá is ugyanezt írták, meg nagyokat nevetnek a "színeszóriás" Rob Schneider csodás filmjein is, (nyalja a tökeit, muhaha, mekkora mán') stb, stb...

Ez ilyen. Mindíg is így volt, hogy minden "kultúrális" termék megtalálta a saját célközönségét, akikkel ugyanazt a szellemi színvonalat képviselvén megtalálták a közös hangot...XD
7.
7.
piskóta
Nekem a Hét mesterlövészt juttatta eszembe: jönnek a banditák terrorizálni a békés kis falut, a falubeliek közül valaki elmegy össze kaparni néhány hőst, akik majd meg védik őket. Ezzel még nem lenne baj, csak ez marhára érdektelenül van itt elmesélve (már ha ezt elmesélésnek lehet nevezni - szerintem nem). Én untam, nem szórakoztam jól. Az egyetlen karakter, aki elkezdett érdekelni, még csak nem is élő személy volt, hanem a robot. Ezért bukott meg nálam ez a film.
6.
6.
silkgoat
Egyetertek mindnkivel. Egy kicsit ures, nehol bugyuta, semmerre sem tarto es egyhelyben topogo film. Es kurvara szorakoztato (nem, nem akar mas lenni, de tenyleg). :D
5.
5.
hedzsooo
En elobb kivarom a 2. reszt, megnezem, aztan eldontom hogy ugy mennyire kerek az egesz szamomra. Mondjuk azt en sem ertem ezzel az 1. resszel kapcsban, hogy mi a banatert vagtak ennyire meg, ilyen szinte, h szinte a megjelenese utan par nappal mar nyilakozzak h jonni fog a bovitett verzioja is... Aztan majd ugye mikor mar sokakat nem fog erdekelni ez a cim, akkor majd kiadjak a bovitett verziot, amiben elvileg picit jobban lennenek szemleltetve+ elmondva a dolgok pl. a foszereplokrol...

Tudhatna mar mindenki aki Zack Snyder-el dolgozik, h a csoka nem akar rovid filmeket kesziteni, illetve filmeket atlag hosszal sem... Korabban is volt hogy mar nagyon megnyestettek vele a filmjeit, akkor sem jott be, persze hogy most sem.
4.
4.
PapaYeti
#2: +1 annyira ezer sebből vérzik a film , hogy azt már tanítani kellene.
3.
3.
PapaYeti
Fogta a wh40 astra militarumot és starwarst és a lehető legbénábban össze keverte.

A látvány világ jó, de fájóan üres buta a világ.

A sztori gyakorlatilag nem létezik van egy hadi hajó ami nem tud búzát szerezni csak egy maroknyi paraszttól a parasztok meg a hadihajó legyőzésére pár parasztott kaparnak össze miközben kiderül ilyen hajókkal birodalmakat igáztak le...??? . Az uralkódói szál is érdekes lenne, de gyakorlatileg teljesen értelmetlen annak a csirke felélesztéses jelentenek sem volt az ég világon semmi értelme lógott a nagy semmiben. Se előtte se utána nem kezdtek vele semmit.

Az utolsó jelenet egy katasztrófa sorozat...
A starawarsban még ok hogy a folyósó végéig nem tudnak el lőni a katonák... de itt már gyakrolatilag ott fut el mellettük egy hosszú rámpán és képtelenek eltalálni, de a lassított felvételen rendkívül sok dühös arcal futó főhős.

Enek az űrgének reklámfilmeket kellene csak csinálnia. Mert 10 perces jelenet után szétesik minden.

2.
2.
petymeg2033
#1: Szerintem ott törik el az egész, hogy "szerintem nem is akar több lenni".

Nem tudom, ugyanazt a filmet láttuk-e, de ez egyáltalán nem egy könnyed film akart lenni, hanem egyértelműen Snyder nagy dobása, az ő Csillagok Háborúja, ha úgy tetszik.
Csak elbukik a gyenge sztorin, karaktereken, világépítésen, úgy általában mindenen...

Érted, van a nagy csapattoborzó montázs. Aztán amikor megvan a csapat, semmi interakció nincs a tagok között, semmi kémia, semmi ami azt az érzetet váltaná ki a nézőből, hogy érdekelnie kellene akármelyikük is.

Az pedig részben a Snyder-cut rajongók hibája, de maga Snyder is úgy látszik, beleáll, hogy ebből a fosból is majd a 2. rész után jön az 1. rész Snyder-cut verziója, aztán a 3. után a 2.-é, és valamikor a 3.-nak is... Mert ebből egyszer nem volt elég... Vagy arra a pszichológiára építenek, hogy majd azokat is megnézik az emberek, merthát "Az már csak nem lesz ugyanolyan ergya, ugye?! Ugye?!"
Meg valamikor közben jön még egy képregény is azt hiszem, mert miért ne.
1.
1.
Csoki80
Nem igazán értem az ilyen kritikát. Látványos, érdekes, akciódús, néha vicces, szórakoztató könnyed sci-fi szerintem nem is akar több lenni. Amire szánták szinte tökéletes, várom a folytatást. Ha nem megy nektek a szórakozás busuljatok egy jót valami művész moziban ;-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...