Mégsem lesz PC-s Final Fantasy XIII

Link másolása
A nemrég szárnyra kapott pletykák szerint PC-re is elkészül a Final Fantasy XIII, ám sajnos mint oly sok szóbeszéd mostanában, ez is hamisnak bizonyult.
A nemrég szárnyra kapott pletykák szerint PC-re is elkészül a Final Fantasy XIII, ám sajnos mint oly sok szóbeszéd mostanában, ez is hamisnak bizonyult.

Az egyik készítő korábban azt nyilatkozta, hogy a játék a PC-n készül, és így mindenki egyből arra gondolt, hogy a játékot biztosan kiadják majd Windows-ra is. Nemrég nyilatkozott a Square Enix ez ügyben, és hivatalosan is bejelentette, hogy a játéknak nem lesz PC-s verziója, marad az Xbox 360 és a PS3 exkluzivitás. Sajnáljuk, hiszen az öreg computeres közösség hosszú évek óta nem kapott már FF epizódot, ráadásul ez a trend egyre inkább állandósulni látszik.
55.
55.
Naridar
54.
54.
Naridar
Szemét Square Enix. Eddig összesen 3 multiplatform játékuk volt (FF7, 8 és 11, nem számítva a remakeket). Ez lesz a 3. Mindezt lassan 20 év alatt egyszerűen szégyen. Ennél már csak a Nintendo izébb (EGY multiplatform játék remakeket nem számítva: Zelda TP). Kevés játék lett volna, amiért hajlandó vagyok fejleszteni a gépemet. Ez az egyik. Azért remélem, hogy valami kalóz szerez valami fél-béta fél-kész verziót. Final Fantasy-ból avval is elégedett lennék.
53.
53.
Vincent Valentine
Ezt nem hiszem el.

Ez állati nagy szemétség. :'(
52.
52.
gel000
van még vki aki a gameról beszél????
51.
51.
jeti93
LOL ne zavarjon, de ennyivel megy 1680*1050-es felbontásban is. Azért csináltam így a képet, hogy lásd mennyi az FPS. Mert full képernyőben nem látszik.
50.
50.
zs3mbi
Amerikában és Eu-ban is megjelenik PS3-ra ugye?
49.
49.
Obi1
Figyeltem, csak nem értettem hogy miért a Half Life 1-re gondoltál, mivel azt a játékot minden irodai gép simán viszi.

Ekkora kis mütyür felbontáson te tudsz játszani? A karórámnak nagyobb a felbontása.

Költöttél kb 80 ezer forintot erre a gépre, és csak 512x448-ban futtatod a játékod. Hát amire te 1080p-ben tudsz játszani egy konzolos játékkal az minimum 10 év, LOL.
48.
48.
Trishtan
jeit: hű de szép bélyegméretben :D

Most tegyél egy próbát full screen-en, mondjuk 1024*768-ban, különféle filterekkel és 16X-os antialiasing-al...
47.
47.
jeti93
Látom nem figyeltél mit írtam. Half Life. pont. Nem a Half Life 2 re gondoltam hanem az egyre.

http://kepfeltoltes.hu/view/080729/797165973Untitled_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
58-62 között megy. Mert beállítottam a PCSX2- ben, hogy 60-ra limitálja le az FPS-t.

Konfigom: Intel C2D E6550 2.33GHZ

2GB Kingston 800MHZ RAM

ASUS GFORCE 8600GT Silent

Gygabite P35-S3G

Windows Vista X64 Ultimate SP1

DirectX 10
46.
46.
Obi1
szajoli: Miért lennél szánalmas? Nem írtam ilyet. És egyáltalán nem kerül többe egy konzol mint egy számítógép, sőt.

jeti93: Hát a Half Life 2 és folytatásai megjelentek X360-ra..

60 fps? Aha, kétmagos 4 Ghz-es processzorral is csak 30 fps-t lehet kisajtolni egy PS2-es játékból...Ez van.
45.
45.
Dcrysis02
OO happy day....go out and play.....
44.
44.
Ati898
Azt nem értem hogy minek EMULÁLNI egy játékot?

Ha azt nézzük hogy egy X360 PRÉMIUM már 59 k-ért is megkapod az potom pénz érte!!!!!!

Ha meg a mostani konzolokat akarod amulálni jó indulattal elég ez a pénz a VGA-ra és még nincs ott az a szép CPU+Ram !!!!

Össz értékben a gép több mint 200000 FT lenne , ja meg a konzolos játéknak nincs az a FÍLINGJE PC-ÉN!!!!

Tapasztalatból mondom és nemvagyos se PC se konzolos fanatikus!!!!
43.
43.
szajoli
Am elvileg létezik egy emulátor amit maga microsoft csinált hogy teszteljék a készítők pc-n a XBOXOS játékot :/ De hogy ebből mi igaz :S
41.
41.
szajoli
Hallod Obi1 te értelmes embernek tünsz , nemtom miért tartassz szánalmasnak attól még hogy WOW ozok és nekem sajnos nem futja BOX ra vagy PS re! Hadnekeljen már ezért nekem bocsánatotkérnem :P Szivesen elfogadnák eggyet énis szal .....Énmár megszoktam a gépet

Ottvan rajta a steam a fraps meg a sony vegas :D Ennél több nekem nemis kell
41.
41.
dareal
nem lehetne, hogy hagyjuk ezt a témát és értelmes, felnőtt ember módjára viselkedünk? akinek pc-je van, az örüljön annak, akinek konzol, az meg annak. nyílvánvaló, hogy épp azért van mindenkinek az ami, mert az kell neki. az, hogy a másiknak mi van, ki a rettenet izét érdekel? legyen vele boldog, hisz gondolom épp azért vette azt, amit vett.

ennél gyerekesebb viselkedést nem igen tudnék.
40.
40.
jeti93
Nekem pl ha csak egy konzolom lenne azért még szeretnék játszani a Diablo III-al, vagy Half Life-al vagy pár régi normális játékkal amire még figyeltek és nem csak a pénzért csinálták. És nekem tökéletesen emulálja a PS2-t a PCSX2. 60FPS mi kell még? Az irányítással meg mi a bajod? Nem hallottál még a joypadokról? Képzeld van olyan is ami tök úgy néz ki mint a ps3-as, csak annyi hogy a végén USB van és felismeri a windows. Akkor már megint mi a bajod? És mindek a 10 év? Amilyen szinten fejlődnek a PC-k nem kell 3 év és menni fog minden X360-as játék a gépen
39.
39.
Pain
43: Teljesen igazad van az emulátorral kapcsolatban!
38.
38.
Obi1
Minek egy konzolnak emulátor? A hihetetlenül jó Pc-exkluzív játékok miatt? LOL

És még PS2-ből sincs teljesen jól működő emulátor, next-gen konzolokból lesz kb 10 év múlva. Arról nem is beszélve hogy az irányításuk Pc-n egy kalap sz*r lenne.

"Azért még bennem van a reménysugár, ugyan is olvastam egy forumon aki megölte magát azért, mert nem ps3 exkluzív a FFXIII."

Én pedig egy fórumon azt olvastam hogy a Föld lapos, és hogy Stohl András egy földönkívüli. Jéééé, hogy ez az internet milyen jó dolog!
37.
37.
jeti93


Nos, nem értem miért lenne szánalmas emulálni 1 Ps3-at vagy egy X360-at, ha szerintem nem jók a konzolok. Én a konzolra mondtam hogy nem jó, nem pedig a rá készülő játékokról. És ezt te soha nem fogod megtenni egy konzollal, hogy elindítasz rajta egy normális emulátort.



És megmondanád, hogy milyen a szintem? A B C D S? na melyik?



Szerintem a fiú inkább Final Fantasy fan volt mint Sony, de abban egyetértek, hogy ha képes volt kinyírni magát egy játékért akkor megérdemli.
36.
36.
Ati898
Dcrysis02

Ebben teljesen igazad van:D

Nekem ugyan ugy van konzolom és PC! és nem fikázok semmit!

Úgy vagyok ha gépelni akarok akkor konzol ha mást akarok pölö filmetnézni,zenéthalgat vagy netezni oda jó a PC. :D

35.
35.
jeti93
Jól van, nem azért vagyok itt, hogy veszekedjek, meg minden h*lyeséget hupákoljak. Mindenki azt gondol amit akar. Aki annak örül ,hogy nem lesz PC-n FF XIII az annak örüljön, aki meg sajnálja, az sajnálja. Aki azt hiszi, hogy a konzol jobb az tegye azt, aki szerint meg a PC jobb, az meg azt tegye. Ez csak annyival tartóztat fel minket, PC-seket ,hogy kell várjunk 5 évet amíg megjelenik egy jól működő emulátor. Ami nem 3-4 FPS-el megy hanem 40-50-el. Remélem sikerül.

Azért még bennem van a reménysugár, ugyan is olvastam egy forumon aki megölte magát azért, mert nem ps3 exkluzív a FFXIII. Remélem azért hallgatták el, hogy ne legyen több öngyilkos és /vagy hogy nyugodtan dolgozzanak
34.
34.
Dcrysis02
Multkor egy hirnél ugyan ez volt a téma.Mit érdekel ha ugyanannyi pénzbe kerül a konzol meg a Pc is?35:45 ezer??89.500Ft egy PS3(40Gb) és 60.000Ft egy 360Premium.Hiába kevesebb a gép ára ha a játékok között meg ég és föld d különbség.Pc játék 9000 Xbox/Ps3 játék 13.000.Évente egy új kártya vagy egy quad core procit lehetne venni a feleslegből.Akárhogy nézzük is ugyanannyiba kerül minden.
33.
33.
Mat00
És én nem a PC-sek ellen vagyok, én is minden nap használom a gépet is, csak egyszerűen megint feleslegesen megy a vita... Lehet konzolon nincs dx10, de nagyon sokára lesz még az, amikor a gépen egy játék szebb lesz mint a konzolos. Emellett konzolra jönnek ki a legjobb játékok, és sokkal jobb is azon játszani vele. Az meg, hogy a pénz dönt, hogy PC-re ne jelenjen meg, mondja meg nekem valaki, hogy az xbox és a windows tulajdonosa melyik cég?...
32.
32.
Mat00
13 és a többi "okoskodónak": http://www.gamekapocs.hu/hir/10337/Szuperszamitogep+tizenhat+darab+PS3-bol


Lehet, hogy össze tudsz rakni egy olyan gépet, ami jobb teljesítményre lenne képes, mint 1 konzol (150,000 Ft-nál lejjebb nem mennék, 15000es alaplap LOL abba még c2q-t se tudsz rakni... aki nem ért hozzá miért osztogat), de nincs játék, ami gépen szebb lenne mint konzolon. Ráadásul konzolokon 3 év múlva is minden játék fullon megy, a géped addigra meg már rég elévül...
31.
31.
Obi1
Szánalmas vagy, de ne haragudj. Annyira okos csak nem lehetsz, ha 150 ezerért megveszel egy gépet csak azért hogy játszhass néhány játékkal, szemben mi 45 ezerért megveszünk egy konzolt, és akkor sokkal több játékunk van, és minden maxon fut - arról nem is beszélve hogy nem kell aggódni hogy nem indul egy játék driver és egyéb hibák miatt.

És ha szerinted az a nagy informatikai tudás hogy kétszer rákattintasz az ikonra, hát gratulálok. Én villamosmérnök vagyok, három nyelven tudok programozni, és konzolom van - hát biztos azért mert annyira nem értek a számítógépekhez.

Biztos hatalmas élvezettel tölt el ha beraksz egy videokártyát a gépedbe, megveregetve válladat hogy mekkora IT-zseni vagy. Persze ha megkérdeznék hogy miként működik egy videokártya, már elszállna a dicsőséged.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...