Rage - érdekességek és látnivalók

  • Írta: Ghost
  • 2008. augusztus 1.
  • Érdekesség
Link másolása
A QuakeCon rendezvénynek köszönhetően megtudtunk néhány érdekességet az id Software legújabb játékáról, amely a Rage nevet viseli.
A QuakeCon rendezvénynek köszönhetően megtudtunk néhány érdekességet az id Software legújabb játékáról, amely a Rage nevet viseli.


A Rage egy poszt-apokaliprikus világban játszódik, ahol az életünk a tét. Az id kezei között egy újabb remek FPS van születőben, ezt bizonyítja a hangulatosra sikeredett videó is. A mozgóképen kívül a cég fejese, John Carmack elárult néhány érdekességet az Xbox 360-as verzióról. Elárulta, hogy a három platform közül a Mirosoft konzolján lesz egy kicsit csúnyább a játék,  köszönhetően a tömörítésnek. Állítása szerint így is kettő darab DVD-re fértek csak rá az adatok, így kénytelenek voltak a minőség rovására csökkenteni a méretet. Elmondása szerint a másik két verzióval nem voltak ilyen problémák, mert a Playstation 3-as változat kényelmesen elfér a Blu-ray lemezen, a PC-n pedig nincs szükség a lemezek cserélgetésére. Az úriember sajnálja, hogy ennek köszönhetően nem tudják igazán kihasználni az Xbox 360 erejét, de azért a tulajoknak nincs miért csüggedni, így sem lesz egetrengető különbség a három változat között.

Ugrás a galériához

27.
27.
ATi0021
19: PS3-nak jelenleg a legnagyobb gondja a por. Sajnos ha nincs normálisan karbantarva, akkor egy idő után a Blu-Ray megadja magát. De semmi más baja nincs. Sajnos az X360nak van több is RROD,HAMAchip hiba, mellette még zajos is. De lassan már ezek a problémák is meglesznek oldva. Zaj telepítéssel. RROD,HAMA az új alaplappal. Most már csak egy BluRay kéne.

Talán még annyit mondanék, hogy a 60GBos PS3 fogyasztása nagyon magas. De a 40-esé már jóval alacsonyabb.



26: Szerintem is marketing. Érdekes, hogy a Burnout Paradise is 720p vel jött és erre ott a patch ami már elérhetővé teszi az 1080i-t.
26.
26.
tjames
Érdekes... PS-re egy csomó játk butítva jelenik meg (csak hogy egyet mondjak a HAZE 576i felbontású!) X360 verziókkal ilyen gond még nem volt....most akkor ez mi? Mert szerintem nem a gép hibája, ha egy fejlesztő nem tud normálisan tömöríteni, optimalizálni. Korábban is voltak játékok (konzolra is PC-re is) hogy 2-3-4 DVD-n jöttek ki, az nem lehet probléma. Szal nagyon nem értem ezt....nekem kicsit marketing szaga van.
25.
25.
laca009
he de akkor is olyan ember vesz konzol-t aki nem ért semmihez csak ahoz hogy berakja a lemezt és játszik de néhányan viszont azért hogy télleg játszanak vele
24.
24.
laci126
En se szidtam a Box-osokat es most mar nem is fogom, de mar tele volt a tokom ragyas kepu kockakkal akik, ha epp nem volt kontroller a kezukben akkor azzal toltottek az idot, hogy mindenfele, hulyeseget ir.Szerencse, hogy legalabb van egy ember aki normalis(DrEvil) :)
23.
23.
DrEVIL
Na látod megy ez.Én soha nem szidtam a ps-eseket,sőt jó lenne ha az is lenne de nem telik rá.
22.
22.
laci126
DrEvil-nek: jo akkor nem vagy kocsog, de azert nem kene a ps-eseket se szidni mert latod milyen rosszul esik.A masik, meg, hogy mind a ketto jo is meg rossz is. Kar, hogy nem vartak vele meg egy evig.
21.
21.
DrEVIL
laci126 téged se az eszed miatt szeretnek, ugyi???amugy meg nem kéne vki-t azért leköcsögözni mert van vmie.Speciel én nem azért mondom rád h köcsög mert Ps-ed van hanem azért mert te leköcsögöztél, KÖCSÖG!
20.
20.
MT Raze
Nekem se boxom se psem nincs és nem is nagyon hiányzik (persze van 1-2 játék ami azé sajna nincs PC-re). Mást nem is tudtok csak ugattok mert bár megvettetek 1 RAKÁS ....-t azért mégiscsak le kell ugatni a másik fejét hogy az én s**rom a jobb nem a tiéd k*csög b*** stb stb stb... Kezdem úgy vélni, jobb is hogy nincs konzolom :D
19.
19.
felegyi
17# Boxon is van vezetknélküli joy! Hidd el hogy a PS3-sem olyan strapabíró, tele van a youtube a meghibásodott PS-el! A Xbox sem 2 nap alatt ment tönkre, 2 évet kellett várni rá hogy bedobja a törülközőt, a PS3-nak még van rá 1 éve!
18.
18.
young buck
17.
17.
laci126
Az Xbox olyan szar, hogy nem fer ra egy lemezre a jatek, mig a PS3-on boven rafer egyre is.Boxon vezetekes kontroller, ps-en vezetek nelkuli.Boxot emberek 60%-a visszaviszi mert hibas, vagy lefagy, mig a PS3 NEM. Es az a pojen, hogy minket, PS-eseket szidtok. El kene gondolkozni ezen nektek kocsog Xszar360-asok
16.
16.
MaRC1
15.
15.
Metal fiú
14.
14.
niko_69
a mad max hangulat nekem nagyon bejön, a grafikai része meg nem nagyon érdekel,mert én nem nagyon veszem ésszre az apró különbségeket( ahogy szerintem az emberek 90%-a sem).
13.
13.
k_mark93
Jónak tűnik!!!A Tech5 engine és a mega texture szerintem állati jó lesz,már várom a megjelenést:D:PÉs jó ötlet h beleraknak egykis autós mókát is a játékba,sztem feldobja majd az egész hangulatot,főleg hogy beláthatatlan területeken lehet majd száguldani!(már amennyit tudok a játékról).:)
12.
12.
Fight!
9: igaz tényleg 3 lemezesre klen csinálniuk.

10: Nah jah, az meg hatalmas szemétség lenne.

Mindenesetre én váro mezt a játékot mert szép grafja leesz :-)

És remélem h a történet is jó. Habár szebb lesz a doom 4 pc-n mint a 2 next gen konzolon, az valószínű tényleg csak azért lesz mert ez eleve pc-n tette tiszteletét...
11.
11.
huszti
vagy megveszem a játékot 22 ezerért, és "gyűjtői kiadásban" kapok hozzá vinyót. na?:D elhiszed hogy fogyna mint az atom !!!
10.
10.
gerappa
Nem minden boxban van mereclemez. Az meg hogy nézne ki hogy a fejlesztők azt mondják: Ha játszani akarsz vele, vegyél egy merevlemezt huszonixezerért.
9.
9.
K.G.
Jöhetne 3 DVD-n is, én nem sértődnék meg.

Avagy nem értem, hogy telepítéssel (boxon) miért ne lehetne megoldani ezt a tömörítés dolgot, akár csak pcn.
8.
8.
felegyi
A Doom nem azért lesz szebb PC-n mert a többi platformon nem lehetne ugyan olyan szép. Én úgy gondolom hogy ez lesz a PC-sek "extrája", mivel a Doom eddig csak PC-n tette tiszteletét!



Most így jártak az Xboxosok, mondjuk azért még lehet hogy Xboxon szebb is lesz a graf, mivel nem minden PC-tudja majd úgy futtatni a játékot hogy szemmel láthatóan szebb lenne mint 360-on!
7.
7.
hunlord
Todd Hollenshead: Más szavakkal az új Doom PC-n jelentősen szebb lesz, mint Xbox360-on, vagy PS3-on, viszont a Rage portjai hasonlóak lesznek grafika terén.

Vélemény? :D
6.
6.
Skitz
Mad MAx és Interstate 76' keverék. Kííírály :)
5.
5.
laci126
teljesen olyan mint a MotorStorm kiegeszitolye :)
4.
4.
Mythic
Ha az eddig látott grafikát hozni tudják az XBoxon is, akkor már nem lesz gond. Ez a látvány tokéletesen megfelel a szórakozáshoz, csak toltsék meg tartalommal is a játékokat, mert már csak ez hiányzik a felhotlen órákhoz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...