Közel 5 gigát telepít a PS3-as BioShock

  • Írta: Daks
  • 2008. szeptember 10.
  • Hír
Link másolása
A BioShock PS3-as verziója október 24-én jelenik meg, a 1UP magazin azonban már most megkapta a tesztpéldányt. Szerintük a játék közel 5 gigát telepít.
A BioShock PS3-as verziója október 24-én jelenik meg, a 1UP magazin azonban már most megkapta a tesztpéldányt. Szerintük a játék közel 5 gigát telepít.

Nem ritkaság a méretes telepítőcsomag, a GTA IV 3-at, a Metal Gear Solid 4,5-öt, a Bourne Conspiracy pedig 5 gigát rak fel a PS3 vinyójára. A jelek szerint a BioShock is beállt a merevlemezfoglalók közé, az első indításkor 5 gigát másol fel, ami nem kevesebb, mint 10 percet vesz igénybe. A másolási trükknek köszönhetően később gyorsabban tölt majd be a játék, és az olvasófej is pihenhet egy kicsit, meghosszabbítva így a hardver életét.
20.
20.
koffein
na és akkor mi van ha 10 percet telepít első indításkor? Az pont annyi idő amíg kimegyek a konyhába és megfőzöm magamnak a kávét amit utána a játék alatt fogok inni
18.
18.
lac15
sztem meg addig semmi gond ezzela telepitős dologgal ami benem tellik a merevlemez

de mégha megislenne az összes olyna játék vkinek amit telepiteni kell

még abból a 7-8 darabból se telne be egy 40en gigás winyó

de mivel nem az összes játék telepit és gondolom senki se játszik max 5 játéknál többel 1szerre

igy nagyon nincs mit ezen bajlodni

ha ezzel a telepitős dologgal tényleg kiméli a br meghajtót és elgalább 1 évvel tovább birja igy egy ps3 sztem már akkor volt értelme ennek a dolognak
17.
17.
girgosz
Úgy kéne megoldani, hogy ne kötelező legyen a telepítés, hanem aki akar gyorsabb betöltést meg blabla az felrakja aki nem, nem. Elég nagy szégyen ez, hogy itt a a PS3-ban Blu-Ray még is a 40-60-80 GB-s vinyókra kell hagyatkozni. Persze tudom lehet bele rakni újat de abból a pénzből inkább veszek 2 játékot.
16.
16.
ptogamer
Nem tudtok segitenni az utolso elotti missional ahol be kell oltozzel Big Daddy-nek??? Ott nem kapom az egesz cuccot.Elore is kosz!!
15.
15.
felegyi
12# Igen nem akadt 360-on, de az logikus hogy jobban terhelte a hardverét, amitől pár Xbox bekattant...
14.
14.
DerMedve
Szerintem ennek az információnak nincs hírértéke.
13.
13.
demon68
úgy mondják mintha ez rossz lenne, minél többet futtat merevlemezről, annál jobb
12.
12.
Obi1
And here comes the end of the console games, avagy a PC és a konzol fogalom kezd összemosódni. X360-on nem akadt, rögtön töltötte be a textúrákat, és nem kellett neki merevlemez. Totálisan feleslegesnek tartom ezt a telepítgetést, mivel sok haszna nincsen, és pár játéktól már be is telik a HDD.
11.
11.
Daks
10: javitottam a gta-s adatot, tevedni emberi dolog, azert maskor finomanabban is szolhatsz :)
10.
10.
TONYSAKKA
1-csok a szerkesztönek!!most nem jött be

2-a GTA4 pontosan 3356mb foglal///hát ez nem 10giga///

3-a legnagyobb telepitést idáig a GT5 p.vezeti 7577mb-al//ez sem 10giga//

az igaz hogy a ps3-nak,könyebb dolga van ezzel a modszerrel,de azt nem igazolja semmi meg fôleg senki,azt hogy mennyivel hosszabitja meg annak életciklusát.

gondoljatok csak bele,nem itt irták azt,hogy a GTA4 egyes Xfos360at tönkre vágott,halkan hozzá teszem szerintem ugyan ez a szerkesztô irta!!

De legalább a ps3ba van ilyen funkció,a jobb játék élményért!!!!!!

üdv.
9.
9.
csery8
*memory card utility(PS/PS2) FÖLÖTT! Ez lemaradt :D
8.
8.
csery8
GTA 10GB-ot?:D... Egyik nap töröltem le amit feltelepített,mert elcseréltem a GTA-t,és asszem 4 GB volt.. De a GAME menüpont alatt megtudjátok nézni,azon belül az első mappában van [memory card utility(PS/PS2)
7.
7.
tjames
#4: osztom véleményed, engem is teljesen magába szippantott
6.
6.
ptogamer
5.
5.
klemid
Én megnéztem hogy hány gigát foglal a GTA és 1 giga asszem.Vagy rossz helyen néztem?? Hol lehet megnézni hogy menyi szabad hely van még?
4.
4.
Malazia
A Bioshock egy akkora nagy game,hogy hihetetlen..a PS3-tulajok örülhetnek,hogy egy ilyen korrekt játék átkerült X360-ról..nem az a tipikus agyatlan lövöldözős stuff...az egész atmoszféra ami körülvesz egyszerűen lebilincselő..nem lehet letenni,ha egyszer belekezd az ember.. :)
3.
3.
tjames
#2: Fő szempont szerintem hogy ne akadjon. A textúrák nem késve jelenjenek meg, tárgyak ne a semmíből tűnjenek elő. Ha a Boxon is lesz ilyen telepítősdi, akkor (de csak akkor) megfontolandó a nagyobb vinyó.
1.
1.
biolencse
Felejtsétek már el ezt a hülyeséget, hogy a GTA IV 10 Gb-ot foglal le a PS3 vinyóján.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...