Sacred 2 - a gyűjtői kiadás tartalma

  • Írta: Ghost
  • 2008. november 11.
  • Érdekesség
Link másolása
Az Ascaron által fejlesztett szerepjáték már megjelent a személyi számítógépekre, ám konzolokra csak jövő tavasszal érkezik, ennek kapcsán lássuk a gyűjtői kiadás tartalmát.
Az Ascaron által fejlesztett szerepjáték már megjelent a személyi számítógépekre, ám konzolokra csak jövő tavasszal érkezik, ennek kapcsán lássuk a gyűjtői kiadás tartalmát.

Ugrás a galériához

A Sacred 2: Fallen Angel a szépséges Ancaria földjén játszódik, ahol különböző lények szállnak szembe a gonosz seregeivel. A játék már megjelent a személyi számítógépekre, ám készül átirat a konzolokra is, amely jövő év elején jelenik majd meg. A kiadó gyűjtői kiadást is tervez kiadni, amelyben helyet kap maga a játék lemeze, egy másik lemez ultra-high felbontású textúrákkal, egy Carrier Imp kisállat használatára feljogosító kódot, egy nyomtatott térképet, valamint a játék zenei albumát.
3.
3.
Ghost
#1: Arra is gondolj, hogy a két konzolra csak később jön majd és az is kaphat egy szerényebb gyűjtői kiadást, mint a hírben említett tartalom.
2.
2.
Vistaboy
Nagyon jó a játék, bár én csak az alapjátékot vettem meg, a Collector's Edition-ökre mindig sajnáltam a pénzt, maga az alapkiadás sem olcsó.
1.
1.
Gamu92
EZ MOST KOMOLY?



A Collector's Edition már 1 hete a boltokban van...már kezd idegesíteni, hogy ilyen vakhíreket is megjelenítetek...



A Collector's Edition tartalma:

Sacred 2: Fallen Angel

Speciális karakter: hordár ördög

Kétoldalas poszter - térkép Ancariáról

Hivatalos artwork

Hivatalos zene

Sacred 2 lemosható tetoválás

Egy DVD, mely tartalmazza az ELITE GFX-et, ami egy grafikus update. KIZÁRÓLAG nagy teljesítményű (nVidia 8800 GTX vagy jobb) vga kártyákhoz!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...