Final Fantasy XIII - megvan a végleges dátum

  • Írta: fojesz
  • 2009. szeptember 8.
  • Megjelenés
Link másolása
Augusztus elején számoltunk be róla, hogy a Square Enix nagy bejelentésre készül a Final Fantasy XIII kapcsán, melyet meg is ejtettek egy napokban rendezett partin.
Augusztus elején számoltunk be róla, hogy a Square Enix nagy bejelentésre készül a Final Fantasy XIII kapcsán, melyet meg is ejtettek egy napokban rendezett partin.



A kiadó bejelentette, hogy az új rész főcímdalát Sayuri Sugawara fogja énekelni, illetve egy üdítőgyártó céggel való megállapodásukat is leleplezték, ami keretében a japánok Final Fantasy XIII figurákkal díszített "elixírt" vásárolhatnak a közeljövőben - ebből limitált verzió is készül, mely mellé ajándék műanyag figurák járnak majd. A bulin Kaz Hirai, a Sony elnöke is részt vett: bejelentette, hogy decemberben Final Fantasy XIII-mal csomagolt PlayStation 3 kiszerelés lát napvilágot.

Mert bizony fény derült az új rész végleges, japán megjelenési dátumára: a Final Fantasy XIII december 17-én kerül boltokba, hivatalosan pedig csupán jövő tavaszig kell várnunk az európai verzióra. Hivatalosan, ugyanis rossznyelvek szerint akár hat-nyolc hónapot is várathat magára az öreg kontinensre szánt változat, amely további egy év várakozást jelenthet. A Square Enix megerősítette, hogy hamarosan bejelentik a hivatalos dátumot.
5.
5.
Odinian24
Sziasztok akkor ezt a játékot nem mutatják be a TGS-en ??
4.
4.
zola2000
Inkább a dq9 angolosodhatna már, az összes eddigi dq előbb angolosodott, ez kiba....!
3.
3.
eGo-bOy
japán verzión nem lesz se angol felirat, se szinkron, az kizárólag csak japán nyelvvel kerül forgalomba, európai verzió is abból fog állni hogy ANGOL meg a több, de nyílván ha EURÓPAI verzióról van szó, akkor nem magyarra fogják elkészíteni, mivel túlnyomórészt az ANGOL nyelv előbbre való, mint hazánk nyelve. Sajnos ez van, kénytelenek leszünk rá várni.
2.
2.
balintpasi11
És mi lesz az xbox 360 megjelenésével?
1.
1.
Mathia$
Király, első FF lesz amit végig fogok tolni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...