XP-t gyűjtenek a diákok az indianai egyetemen

  • Írta: fojesz
  • 2010. március 19.
  • Érdekesség
Link másolása
Az indianai egyetem professzora két csoportján próbálta ki, hogy milyen lenne, ha a játékosok a hagyományos osztályzatok helyett tapasztalati pontokat kapnának.
Az indianai egyetem professzora két csoportján próbálta ki, hogy milyen lenne, ha a játékosok a hagyományos osztályzatok helyett tapasztalati pontokat kapnának.

Lee Sheldon maga is játékos, és elmondása szerint ha már egyébként is a gamer, Facebook-függő generációt tanítja, akkor érdemes lehet bevezetni ezt az új rendszert. Sheldon a tesztcsoportok munkáját a szerepjátékokat alapul véve alakította át: guildekbe, kisebb csapatokba szervezte őket, s így adott a nulladik szintről induló diákoknak csapatos vagy szóló questeket (megoldandó feladatok, kiselőadások és vizsgák), amik teljesítéséért XP járt. A professzor elmondása szerint az új rendszer hatalmas lelkesedést váltott ki a tanulókból, hiszen hasznosíthatták a játékokban megszerzett tanulási technikáikat, s egyúttal fogékonyabbak is lettek az agytágításra. Sheldon úgy véli, a jövőben az egész egyetemen is bevezethetnék az új rendszert. Kommentvadász kérdés: nektek mi tetszene jobban, XP-t vagy ötöst gyűjteni?
86.
86.
kisrajczy
Milyen lenne egy WOW-óra!

Tanár.: Na gyerekek, akkor most a PRIEST-ről, vagyis a PAP osztályról beszélünk. 'A' csoport 1. kérdése, hogy melyikkel lehet a legnagyobbat healelni? a.) Greater Heal vagy b.) Holy Wrath.

Diák.: A Greater Heal-lel, mert azzal 5k feletti értéket lehet healelni, a max. 13-14 ezerig(de ez már a Lich Kingben van benne).



Tuti 5-ösre ÉRETTSÉGIZNÉK BELŐLE! ^^
85.
85.
minimilord
83.
83.
givi6
azért nem lenne rossz, bár a géptől az ember inkább hüjül, mint hogy tágítja az agyadat ,:D
82.
82.
kisrajczy
XP gyüjtés szerintem Yobban hangzana. Olyan, mint a WOW-ozás, csak tanulni kell. ;)
81.
81.
Antihero
#80: Ott azért én még nem tartok, ahol te (ön), de azért én is olvasgatok. az osztályomról, mint külön dimenzióról beszélek, magamat nem veszem bele, túlságosan kilógok. és továbbra is az Xp-re szavazok, jobban motivál, és értelme van annyi, mint a jegyeknek, vagy a betűknek.

de most komolyan. hülyeségnek tarrtjuk azt, hogy Xpért tanuljunk. de most miért tanulunk? egy számért, vagy egy betűért. melyik az értelmesebb?
80.
80.
OldM4n
Még egy megjegyzés - Az indianai egyetem akkora, hogy a kolesszal együtt elfér egy kisebb vasúti kocsi wc-jében... :) Sokat nem kockáztatnak. Ha meg az emberanyagot nézem (amerikaiak) akkor nyugodtan bevezethetnek bárhol, bármit. Rontani nem nagyon lehet rajta.
79.
79.
OldM4n
Szvsz jobb lenne az XP. A jelenlegi oktatási rendszer úgy szar, ahogy van. A nagylány felvételizik éppen a bölcsészkarra, hát szánalom, amit követelnek tőle. Ha mi, annak idején ezt produkáljuk érettségin, akkor úgy vágnak ki, mint a macskát... (Igaz, messze nem volt ennyire kevés gyerek, és ennyire sok egyetemi-főiskolai hely)



SZERINTEM XP. És egyébként is, a tizedik szintű Matek-Crusaderem jobb, mint te a tizenegyedik szintű kémia-mágus... IKSZDÉÉÉÉ!

(a ZUSÁBAN nem ötös van, hanem A (BCDE) mint osztályzat.



75: Én hetente átlag három négy könyvet olvasok. (Úgy negyven éve) Persze, nyilván nem egy korosztály vagyunk, de én szeretek olvasni.
78.
78.
CJgabor
#7: ja, az anyuka így beszél, hogy 'jah, ok'

vagy ha meséli a gyerek otthon:

-képzeld, a Pityunak 1 pontja lett a töri dogán!

Anyuka:-LOOL tényleg? WTF ikszdééé :)
77.
77.
CJgabor
#61: akk pontlevonás :D teamkillért -10 LOL
76.
76.
CJgabor
hehe, érdekes :D lehet, hogy az XP viccesebb lenne, de fene tudja, jó az 5ös is ^^de ez az xp dolog nagy újítás, nem lehet rossz, nem hülye ez a processzor :D akarom mondani professzor :)
75.
75.
Danikika94
XP az lenne jobb mint az 5-ös. XD:)
74.
74.
Antihero
#3: Olvasnak? milyen álomvilágban élsz te? én pedagógiás osztályba járok, és egyetlen osztálytársam olvas könyvet. a többi inkább megnézi filmen, vagy tesz rá egy nagyot. ezt nem gondoltad át eléggéxD vagy én lakom nagyon ratyi helyen. ez az Xp gyűjtés meg olyan nem tom dolog. biztos nagy sikere lenne, de hogy hasznos lenne-e? a motivációt megdobná, és az nagyon kellene a magyar tanrandszernek, mert mindenkivel megutáltatják a tanulást.
73.
73.
norbYY
hát szerintem az xp jobb lenne mondjuk attól függ milyen játékban mert ha pl elémtolnak egy metint vagy egy cabal-t akkor elfutok onnan de ha egy wow-ot vagy warcraftot már mindjárt jobb:)
72.
72.
Skillerz
Sheldon? Sheldon Cooper? xd
71.
71.
Dagobert_bácsi
az attól függ mennyi xp-t kell gyűjteni hogy nem bukjak meg?!
70.
70.
ViBE_
#67: hát ha szerinted ez így van és a PhysX is egy vicc, akkor grat. amúgy elég elvetemültek ezek a professzorok.
69.
69.
princeps27
Élethű játékot vagy játékhű életet?
67.
67.
Moldren
Ott is van a sarokban 1 19-es twinknek kinéző emberke aki megállítja az xp gyűjtést?
66.
66.
rododendron
ezek a professzorok is biztos nvidia fanok. mert nem csináltak semmit azon kívül, hogy mindent átneveztek :)
65.
65.
daenath
#65: Hehehe vagy Account Disabeled LOL
63.
63.
Kerik
hát nekem igy ált. iskolába könnyen jönnek az ötösök de ez a tapasztalati pont gyüjtés jobban hangzik.
63.
63.
Kyuubi
62.
62.
tronlegacy
EGYÁTALÁN JÓ E A TV HOZZÁ EÉG JÓE?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...