PhysX, APEX és 3D Vision támogatás a Mafia 2-ben

  • Írta: Daks
  • 2010. május 24.
  • Érdekesség
Link másolása
Összeszűrte a levet a 2K és az NVidia. Az együttműködés az új Mafiát is érinti, mely így támogatja majd a PhysX, APEX és 3D Vision technológiákat - írja a Mafia2.hu.
Összeszűrte a levet a 2K és az NVidia. Az együttműködés az új Mafiát is érinti, mely így támogatja majd a PhysX, APEX és 3D Vision technológiákat - írja a Mafia2.hu.

A PhysX névre keresztelt motorról az terjedt el, hogy ez csupán egy PC-s adalék, konzolok nem tudják használni - nos ez tévedés. A motor számára lényegtelen, hogy Xbox 360-on, PS3-on vagy PC-n fut, mind a konzolok, mind pedig az asztali gép ugyanolyan mértékben tudja használni, mivel ez csak az interakciókat teszi bele a játékba. 

Az APEX technológia már egészen más történet. Egyedül a PC számára lesz elérhető és két, a realizmushoz elengedhetetlen pluszt kölcsönöz a játéknak. De nem szabad elfeledkezni a triumvirátus harmadik tagjáról sem, a szintén csak számítógépekre elérhető 3D Visionről. Itt azonban ahhoz, hogy fusson a technológia, és lássunk is belőle valamit, nem elég azt mondani, hogy “mukodj”, bizony már kell egy Nvidia által fejlesztett 3D-s szemüveg, és egy 3D-s megjelenítésre alkalmas monitor is.

Érdekel, hogy milyen hátszelet ad az NVidia a Mafia 2-nek?
Irány a Mafia 2.hu magyar rajongói oldal!
27.
27.
Szpisti
Van még értelme most venni egy használt Physx kártyát és betenni egy 5770 mellé?
26.
26.
Drider
Amíg az ATi-nak nincs megfelelő API-ja fizikai szimulációhoz, addig lehet ostorozni az nVidiát, de semmi értelme. Ha lenne az ATi-nak fizikai interfésze, biztos az is benne lenne a Mafia 2-ben. Amíg az OpenCL és az ATi Stream van, addig nem fog senki egy új API-t írni ATI-s kártyákra, hogy a játék ne csak PhysX-et használjon. Ez az ATi hibája, hogy 2 év alatt (amióta megvette az nV az Ageia-t) nem sikerült hasonló felületet létrehoznia az AMD/ATi-nak...

A PhysX meg nyílt, az APEX-et meg gondolom kivették a PhysX alól, hogy architektúra független legyen, mivel az nV-nek nem érdeke, hogy Radeon-ra optimalizáljon.
25.
25.
Kochee
Szerintem elnyeri ismét az év játéka címet. Szerintem nagyon jó játék lessz.
24.
24.
dareal
#23: így igaz, az azért picit gusztustalan, hogy ha nem nvidia a megjelenítő gpu, akkor letiltja az nvidia karit, mint ppu. ez pofátlanság.



abban is igazad van, hogy a physx által jelenleg nyújtott fizika inkább minimális látványelem, mintsem egy a játék tekintetében fontos tényező (bfbc2 teljesen jó példa erre)



23.
23.
Cootermain
#22: akkor váltottam vissza ATi-ra egy 4670 képében és mellette volt fizikára a 8600GT. Már akkor is trükközni kellett vele. Igaz akkoriban egyetlen normális játék ( nem fizikát hanem játékélményt tekintve ) ahol hasznát vettem a Mirrors Edge volt úgyhogy nem is sokáig volt meg ez a konfiguráció, taáln 1.5 hónapot.



Az a baj ezzel a rendszerrel hogy jóformán nulla amit hozzátesz a játékélményhez pont a zártsága miatt. Az a pár bónusz porfelhő nem igazán hat meg. Ha procin normálisan futna és tényleg komolyan befolyásolna akármit is mint pl. Havoc a BFBC2-ben akkor lenne értelme. Ne effekteket varázsoljon a képernyőre hanem ténylegesen a fizikára költse az erőforrást. Ageila annó elég gyenge viz/ruha szimulációval demózta a technológiát 4 éve. Azóta is azon a szinten van. Attól tartok hogy itt is kimerül majd annyiban mint a Batman vagy ME esetében...
22.
22.
dareal
8600-tól csodát ne várj, bár simán physx-re jó.



http://www.tomshardware.co.uk/forum/282874-15-8600gt-512mb-physx-dedicated


az itt leírtak szerint mennie kéne, új driverrel is (link a linkben :))
21.
21.
Maxxer
#20: Különben ,annyi még a bajom a physX-el ,hogy. Lehetett használni ,eleinte úgy hogy Ati kártya volt a fő ,melléraktunk Cootermain.-nél ,egy 8600GT-t számolta rendesen a fizikát.Aztán Nvidia hopp , következő driverben kinyirta ezt a variánsot.. Úgyhogy b....ák meg . Pedig ,egy gyengébb karira vevő lettem volna régebben,ha lehetett volna, továbbra is így haszálni.



Dehát ,amig kivagyok zárva a rendszerből,csak azért mert Atis vagyok ,addig ez nemnyerő..
20.
20.
dareal
#18: amiket írsz, épp, hogy kötöttebbek. azok adott engine-ek, ez meg egy api.

erőltetés az lenne, ha azt mondanák: ahhoz hogy legyen ez vagy az, adott engine kell. tehát a mafia pl gta engine-t kéne, hogy licenszeljen, valamint sokkal többet nem tudna, csak ha a meglévő engine-t átírnák, bővítenék. sok esetben ez nehezebb, mint a saját engine. ők saját engine-t választottak.

a képek alapján ezt nem is bánom, sőt! :)
19.
19.
Dcrysis02
#18: Mégis egyre többen használják. Rákényszeríteni nem tudják a fejlesztőkre, így saját akaratukból választják. Ennyit az erőltetésről.



Az Aegia fejlesztette, őket felvásárolta az Nvidia, és azt csinálnak vele amit akarnak.
18.
18.
Maxxer
hülyeség, inkább Havoc, Euphoria( GTA4 ) Vagy a Cryengine fizikáját használó cuccokat használnák.Nem pedig ezt a zárt szart kéne erőltetni...Ez a véleményem a nagy physix.-ről .. Úgy bukta ahogy van..
17.
17.
Hanoi
Hát a képekből ítélve a gépigény elég durva lehet. De várom már, majdnem 3 éve röppent fel a hír a játék készítéséről...
16.
16.
Vendu
Jó, hogy bejönnek egy 3D-s cuccok, legalább a 2D-s dolgoknak lemegy az ára. Most akarok venni TV-t.
15.
15.
tjames
#13: elsöprő, tomboló, Qjó, ilyesmi. frenetikus....

nekem ez axióma, ezért nehéz magyarázni. Olyan mintha azt kérdeznéd, mi az a fantasztikus?

:)

13.
13.
adriano28
12.
12.
Dcrysis02
#11: Működik a konzolokon is, de ha egyszer egy játék kihasználja teljesen a konzolt (Minden fejlesztőnél változó) akkor már nincs honnan előkeríteni az erőforrást hogy működjön a PhysX.



11.
11.
galmat
"A PhysX névre keresztelt motorról az terjedt el, hogy ez csupán egy PC-s adalék, konzolok nem tudják használni - nos ez tévedés."



Mi ebben a tévedés?? Egy példa csak: Batman: Arkham Asylum. PC-n volt PhysX, konzolon meg nem. Igaz, hogy pc-n se volt sok értelme. De furcsának találnám, ha az ATI-s xbox-omon physx-es dolgokat látnék.

Amúgy meg a törmelék meg hasonló dolgok nem csak a PhysX tudja, hanem több szoftveres megoldás is van fejlett fizikai szimulációra. Lásd pl: Havoc, CryEngine
9.
9.
gogolbordello2
9.
9.
JcGross
Azt nem értem, hogy akkor most az ATI kártyák nem tudják majd használni se az APEX-et, se a Physics-et? Mert akkor még meggondolom az ATI kártya vásárlását...
8.
8.
ATi0021
Fúú már látom milyen gépigény lesz itt is. :(
6.
6.
felegyi
#4: Azért ezt erősen kétlem, talán majd az új Xbox-ra, ahogy a hírben is le van írva 3D grafikus kártya kell hozzá, ami tudtommal nincs konzolokban!
4.
4.
t-mac
A rajongói oldalon azt irták hogy Xbox-ra is lesz 3d vision!De tuti lesz az biztos!
4.
4.
X-Master
De jó, ez is nVidiás játék lesz!!!! Remélem a 9800GTX+ 1GB-on jól fut majd.
3.
3.
benõmenõ
Ha Box-on (Ati graf. kártya) normálisan fognak működni a physx-es efektek, akkor az nvidiának bizony az édes anyukáját.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...