GC 2010: Bővített Mass Effect 2 jár a PS3 tulajoknak

  • Írta: zoenn
  • 2010. augusztus 19.
  • Hír
Link másolása
Nem várt bejelentéssel rukkolt elő az EA a Gamecomon, miszerint PlayStation 3-ra is érkezik a Mass Effect 2. Szerencsére a kiadás birtoklói számára jó hír, hogy több órányi bónusz tartalommal kedveskednek a fejlesztők a Sony fanatikusoknak.

Az Xbox 360-as és PC-s változat megjelenése óta eltelt idő szerencsére kedvez a PlayStation 3 tulajok számára, hiszen nem kell beérniük csak az alapkiadás kínálta tartalommal, hanem tényleg azt érezhetik, hogy az ő változatuk lényegesen több extrával fog rendelkezni. Ez kétségkívül jobb vásárlást ösztönző tényező, s egyben a Mass Effect széria hatásos belépője a Sony konzoljára.

"A PlayStation 3 kiadás tartalmazza a teljes Mass Effect 2 játékot több órányi bónusz tartalommal, így ez tökéletes belépő lehet a Bioware díjnyertes RPG-frencsájzába." - olvashatjuk az EA nyilatkozatában.

A kiadó ugyanakkor megjegyezte, nem tervezi kiadni a sorozat első részét PS3-on, sőt megerősítették, hogy a plusz tartalom az eddig megjelent DLC-ket jelenti, és egy teljesen egyedi történeti intro filmet, melyet máshol nem láthattunk. A Mass Effect 2 PS3-as változata 2011 januárjában jelenik meg.

24.
24.
Jinbobo
Amúgy szerintem maguk a boxosok érték el ezt! Mert tuti hogy a 70%-uk illegálisan (letöltött formában) jutottak a game-hez! És mivel annyit nem kaszált a fejlesztőcsapat mint amennyit akart így be adta a derekát a ps3-nak!
23.
23.
Jinbobo
Örülök neki! Úgy látszik a ps3 jön ki győztesen a versengésből! Na jó nem bántani akarom az xboxosok de biztos sza..ul esik nekik hogy ki jön az egyik húzócímük. Én is kicsit sértődött lennék ha közölnék hogy kijön a Killzone3 boxra is. Mivel is dicsekedhettek még?? Lássuk csak, Gears of war?! Ennyi?
22.
22.
Brundle
#20: Nem mindegy nektek hogy meg mire jon ki, ez titeket mert bant, nem ertem ez ilyen irigy embereket..
21.
21.
Yami
Itt senki sem bír a szövegértés képességével vagy csak olvasni luxus?

"...megerősítették, hogy a plusz tartalom az eddig megjelent DLC-ket jelenti..."

Had fordítsak, ez azt jelenti, hogy az annyira fájlalt bónusz tulajdonképpen a PC-n és Xboxon is elérhető DLC-ket jelenti. Tehát semmilyen olyan pluszt nem kapnak a PS-esek amihez más nem jut hozzá. Persze az X-eseknek és PC-seknek fizetni kell(ene) érte, csakhát ugye ez hazánkban nem divat.

Ami PS kuriózum lesz az ME2 lemezen az az említett videó lesz, de azt YT-n is megnézheti majd bárki.
20.
20.
suti_88
Mivel ez egy trilógia, egy Saga, és mivel az első részt még az MS adta ki boxra és PC-re is, ezért joggal tekinthetjük MS címnek. Mindegy, hogy az EA a kiadó, de az egész eposz a Microsoft gépein kezdte pályafutását, vagyis x360on és PC-n, és ez egy eléggé mocsok húzás kiadni PS-re
19.
19.
Sousuke1989
Ennek a hírnek nem túlzottan örülök, mert egy PS3-as ismerősöm szekál állandóan, hogy mennyivel jobb a PS3, hogy ilyen játékok kijönnek rá, amik 360-on voltak eddig (PC nem számít, mert egyikünk sem játszik PC-n), fordítva viszont se Metal Gear Solid 4, se Heavy Rain :S Bioshock 1-nél is ugyanez volt, nem akarom újra átélni ezt! :-( Bár ezt a dolgot leszámítva kívánok minden PS3 tulajnak jó játékot a ME2-vel, mert számomra a legjobb szerepjáték, ami eddig megjelent.
18.
18.
papailajos
Hat engem kurvara nem izgat h mikre adjak ki a Mass Effect2-ot!!!
17.
17.
Blint19
#13: Ez hol MS cím? Ez az EA játéka, ami egy független cég, aki arra a gépre adja ki a játékát, amelyikre akarja, és akkor, amikor akarja. Fogjátok már föl!
16.
16.
namohr
Nekem ps3-am is van de erre külön nem fogom megvenni a ME2-t.
15.
15.
namohr
Nekem ps3-am is van de erre külön nem fogom megvenni a ME2-t.
13.
13.
suti_88
Én sem örülök neki. Még csak az kéne hogy a Gears kerülne át a PS-hez. Cserébe viszont jöhetne mondjuk a GT5, vagy a Metal Gear hamár kaptatok tőlünk egy húzócímet.
10.
10.
xICEMANx
#8: Hát... okés. Jó szórakozást kivánok majd hozzá minden PS3 tulajnak aki hajlandó lesz kipróbálni, sztem hatalmas game. Akkor erről ennyit :)
9.
9.
Blint19
#8: 200 helyett 2000-et akartam írni! :)
8.
8.
Blint19
#7: Erre én nem tudok választ adni! Amúgy az okés, hogy kapunk extra tartalmakat, de mindezt egy új játék áráért, és mi nem tudjuk megvenni 200 forintért, vagy használtan. Ráadásul egy évet késik, és valahogyan rá kell venni a PS2 tulajokat, hogy megvegyék ( már akit kell. engem már most rávettek ).
7.
7.
xICEMANx
Jó akkor vegyük úgy hogy okés az egész, had játszanak Mass Effectel a PS-esek is... de minek ez a hülyeség hogy megjelenés utána jóval bevágják hogy itt a ME2 PS3-ra is és méghozzá bővitett változat... mire ez a nagy hűhó... minek nem adták ki elejétől fogva multira... oszt ámen... olyan köcsögség az egész, mintha most evvel valamit is változna a helyzet... Adták volna ki egyidőben.
6.
6.
Blint19
#5: Ezt ne az EA-nek mond. Ráadásul ez nem egy belsős MS játék, szóval ne várd el a Sony-tól, hogy egy exkluzív címet átengedjenek. Olyan játék meg nagyon nincs, ami csak PS3-ra és Pc-re jelent volna meg! Mert ez esetben csakis olyanokat követelhetnétek.
5.
5.
xICEMANx
Nem fer... még akkor sem hogy nem volt MS játék... akkor ide egy Heavy Rain-el vagy tudom is én mivel... pfff...
3.
3.
Tshunin
Hogy ez fordítva miért nem tud működni, kiadhatnának néha nagyobb PS3 címeket is a többi platformra :P

Viszont, az első rész nélkül a PS3 játékosok az előre megírt történetet kapják. Hacsak meg nem oldják, hogy az első részben hozott döntések valamilyen módon bekerüljenek a játékba.
Bár egy szimpla "kérdezz-felelek" játék nem fogja kárpótolni Conrad-ot vagy Khalisah al-Jilani-t :D
2.
2.
moustache
Jaja fasza hír! Annak akinek van PS3-a és meg is szerzi rá. Én meg eszem a kefét 360nal meg PCvel. Nem mondom jóval hamarabb megkaptuk mint a PS3, de egy kicsit azé bosszantó :-(
1.
1.
zsilvolgyi
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...