WRC 2010 - az első mozgókép

A hivatalos WRC licenszet a magáénak tudó játék eddig nem igazán keltette fel a sportág szerelmeseinek figyelmét, hiába az idei szezont feldolgozó autó és helyszínkínálat, a vélemények erősen megosztottak voltak. Talán az első mozgókép megjelenésével mindez megváltozik.

A sáros, havas vagy éppen forró szavannákon levő száguldozást mi sem hanyagoljuk. Nem is ez lesz a legnagyobb probléma az új WRC játékkal. Rengeteg táj, pálya és licenszelt autó lesz elérhető a játékban. Na de akkor hol a baj? A baj a megvalósítással van: a játék grafikájától bizony nem esik le az állunk, az autók még kinézneki valahogy, viszont a környezet nem fulladozik a részletgazdagságban. A fizika még talán el is megy, így az autoszimulátorok kedvelői ki szórakozhatják magukat. A játék október első napján jelenik meg PC, PSP, Xbox 360 és Playstation 3 platformokra.

45.
david512
#40: teljesen más a rally és a gymkhana. a rallyban nem tudsz órákig akár napokig gyakorolni hanem beülsz az autóba kapsz egy itinert aztán mész ahogy tudsz és ehez nincsen ken blocknak tehetsége
44.
aludttej
akkor egyetértünk mindenben, mert azt elsmerem hogy a gymhana látványos :)
43.
X360_FaNbOy
#42: Láttam a probálkozásokat, hogy mennyit bénázott stb...na de azt melyik driver tudta volna megcsinálni elsőre, hiba nélkül...a lényeg, hogy nagyon látványos. Bár szerintem sem illik a WRC-be.
42.
aludttej
#39: megértelek, de szerintem minden szempontból rosszabb lesz mint a dirt 2 de majd meglássuk
#40: Blocknak pont hogy nincs tehetsége. Nem is toom hogy hány éve rallyzik, de még igy is végig az utolsó helyen állt a német rallyn a wrc-k között, amíg ki nem esett. Raikkonen sokkal jobban megy, pedig csak fél éve rallyzik. És asszed a gymkhanakat ugy csinálják, hogy ken beül a kocsiba, végigmegy 3 perc alatt az eltervezett vonalon, felveszik és kész? Több óráig próbálkozik, míg sikerül azt összehoznia, ami a videókban látható. Nem mondom hogy nagyon béna, de nem egy top driver. Nem illik a wrcbe, ő inkább celeb mint versenyző, és a dc shoes létrehozásával sokat is kaszált. Amerikában meg persze hogy sikeres, mert ott a látvány számított mindig is.
41.
#36: Te nem az GT buzi vagy az SG leáldozott fanboy topikból, aki csak azért banolt, mert nem tökéletes a GT 5?
40.
X360_FaNbOy
#38: Én is láttam mit csinált Block a német rallyn, de azért nem kell úgy leszólni...van tehetsége a dolgokhoz...elég ha megnézed a Gymkhana 2-t...nem semmi amit ott művel az az ember.
38.
aludttej
#37, igazad van ken block nagyon szar, látnotok kellett volna mint csinált a német ralin: egyik kanyarba lefulladt és 30 mp-ig ott szarozott xD.
Viszont azkoat nem értem akik várják ezt a gémet. Mit várnak rajta? A szar grafot vagy a nagyongagyi fizikát? Egyszerűen nem értem. Ahogy azt se, mért nem birnak egy rendes rallysimulátort csinálni, a mai napig csak 1 van: az RBR, azóta is azzal játszok.
Ja és #23 ha neked ez szimulátor, javaslom hogy sürgősen keresd fel a háziorvosod, mer nagy problémák lehetnek a látásoddal :)
37.
david512
#5: tiszteletből viseli még mindig colin mcrae nevét meg tán azért mert ken block hozzá képest egy nagy szar
36.
XDannyL
#22: A GT a legnagyobb autó szimulátor ami valaha létezett és létezni fog. Mind a grafika, mind a fizika lenyűgöző. És ha van hozzá egy G25-ösöd, vagy egy G27-esed, akkor meg pláne.

#33: Jah, teljesen igazad van. Ha netalántán a falon kötnék ki az autómmal a hátamon, akkor hiába nyomogatom a "Load" gombot. Ott már csak a "New Game" van (persze ez vallás függő) :D. Bár én pozitívumként a valóság grafikáját megdicsérném :) és persze az utánozhatatlan autó törést.
35.
abydos
#33: Teljesen egyetértek! :D
33.
Guppi
#31: A valóság a leggagyibb szimulátor. Kicsi az (elérhető) autóválaszték és az időjárás sem állítható be. Meg egy szimulátorban mióta vannak rendőrök?? XD
32.
Turekk
ez sajnos nagyon gagyi, de a stúdió előző munkáit nézve ennyit várhattunk. árkád hulladéknak is jobb a dirt
31.
abydos
#28: Ha neked a legszimulátorosabb dolog a valóság, akkor te vagy a Mátrix létezésének első konkrét bizonyítéka :D

Mondjuk az i szimuláció, amikor beülsz az autóba, a brümmögő hangot adsz ki és nyomod a pedálokat anélkül, hogy menne a motor :D
30.
daft_pete
Nálam várós a game. Ebben legalább normális kocsik lesznek, nem úgy, mint az NFS Hot Pursuit-ban... (de sajnálom azt a játékot...) És sztem a graff se lesz rossz, igaz nem egy DiRT, de szarnak nem mondanám akkor se. Bár nem volt nyerő ötlet, hogy valós videóból átmegy gameplay-esbe... annyira azért nem szép.
25.
suti_88
Sztem ezzel nincs semmi baj. lehetne szebb, tény és va, de elmegy. Ha jó les za játékélmény, nekem bőven megteszi. mert hiába szép a DIRT, mocsok húzás, hogy ennyire elamerikaiasodott, hogy nincs benne egy normális WRC mód havas pályákkal....
20.
#18: Az rbr ps2-n is ugyanolyan szimulátor?
17.
SamS
#15: dirt 2 mint autoszimulátor ? :D napersze majd tavaly :D

utolsó rally sim az RBR volt...azóta sehol semmi ;)
16.
X360_FaNbOy
#14: Fuck! .... ez nemjó :D
Az nem az én művem, hogy első mozgókép. Gametrailersen volt ott a PSP-s megjelenés.
15.
csoki-gt
A mostani autószimulátorokhoz képest nem a legjobb ..pl.dirt2,de mind1 majd kihoznak belőle vmit ( PLS VKI MONDJA MEG A SZÁM CÍMÉT)
14.
megalonagyix
13.
SamS
hát az biztos hogy nem az első mozgókép...márcsak a gamescom miatt se :) kicsit jólenne pontosítani :)
12.
helme
A cikkszerző honnan veszi azt, hogy a WRC 2010 PSP-re is megjelenik? Bárcsak úgy lenne...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...