Killzone 3 - simább, szárazabb érzés

  • Írta: InGen
  • 2011. január 19.
  • Érdekesség
Link másolása
Hamarosan tényleg megtudjuk, hogyan is sikerült a Killzone 3, hiszen Ca$h bátyánk tesztelés alá fogja vonni a végleges verziót. Addig is a fejlesztők beszélnek helyettünk, s nem győzik hangoztatni, hogy a harmadik résszel mennyivel jobb érzés játszani, mint az előddel.

Sokan nem voltak kibékülve a Killzone 2 irányításával, főként a Call of Duty-rajongóknak nem jött be a kissé lassabbra, súlyosabbra vett kontroll. Ezen kívül még némi késleltetés is fertőzte a pontos célzást, így a készítők elhatározták, hogy ezektől megpróbálnak megszabadulni a harmadik részben.


Erről úgy győződtek meg, hogy folyamatosan összehasonlították a játékot az előddel, mondja a Killzone 3 rendezője, Mathijis de Jonge: "Amíg az utolsó simításokat végeztük, és a framerate-et lőttük be, egymás mellett játszottam a harmadik és a második résszel. Azt kell mondanom, a folytatás sokkal simábban megy."

Ezen kívül a fejlesztők sok módosítást és fejlesztést vittek véghez a kihajolással és a fedezékekkel kapcsolatban is. Lehetőségünk lesz fedezékek mögé húzódni, onnan kilövöldözni, vagy ha az ellenfél közel ért, akkor átlendülni és brutálisan lenyomni őt közelharcban.

A Guerilla Games azért azt ígéri, hogy nem fog elveszni az eredeti Killzone-feeling, de ezeket a módosításokat meg kellett csinálniuk az irányításban, különben sok játékos pártolt volna el tőlük és a franchise mellől.

11.
11.
wigyory
Csatlakozom az előttem szólóakhoz: nem volt gondom az irányitásal, csak rá kell hangolódni. Mind ez után észre sem veszed hogy rohan az idő, és már hanyadik küldetést tolod! A Killzone3- az tuti vétel számomra is!
10.
10.
NECROSMOKE
Én is éreztem ezt a picit nehézkes irányitást.De ez igy volt jó.igaz még a 2vel nem storiztam csak multit nyomtam.De a 3as is 1000millió% hogy megveszem.
9.
9.
#6: És gondolom minden ps3 tulaj szívébe belopódzott a Killzone név!

Az enyémbe tuti!
7.
7.
gyerecske
Nekem a Kilzzone 2 volt az első fps-em a Ps3 on és baromi furcsa volt először kontrollerrel játszani, kb a játék felénél kezdtem megszokni,az jó volt hogy lehetett érezni a fegyver súlyát, de elég lassúnak tűnt nekem is, kíváncsi leszek erre.
6.
6.
Jinbobo
Nekem semmi bajom nem volt a Killzone2 irányításával. Nem is baj ha nehezebb egy kicsit az irányítás. Vagy sokan már azt várjátok hogy automatikus célzás legyen? Nekem bejött a K2 minden hibáját jelentéktelennek fogtam fel, mert olyan kiváló kihívást, háborús hangulatot, történetet vonultatott fel, amiről a Call of duty és Medal of honor csak álmodhat!! A harmadik rész nálam mindenképp befutó! És gondolom minden ps3 tulaj szívébe belopódzott a Killzone név!
5.
5.
mark825
nem azért az 1 20-ért de nekem semmi bajom nem volt az irányitással de lehet azért mert má 11éve kb. PS-ezek soha nem volt PC-m vagy BOX-om a K2 az ugy volt jo ahogy. de K3 az fa*za hogy lehet majd benn "kivégezni" igen állat lesz.De most inkább DEAD SPACE 2-t várom :)
4.
4.
Dark_Temptation
nekem sem tetszett a 2ben az irányítás igaz csak a demóval toltam :) de nagyon állat játék :)
3.
3.
Daetnas
Tamponreklám befigyel, InGen? :D
1.
1.
Petiop
Hali!

Nekem az tetszene végre, ha nem egy akció filmhez lenne hasonló egy FPS játékmenete: te vagy a "konkrét csávó", aki megöl mindenkit. Szeretnék már végre egy olyan FPS, mely tényleg háborús hangulatot teremt, ezt úgy értem ha egy új helyszínre érek, akkor ne mindenki engem akarjon megölni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...