Gondolatok a Codename: Kingdoms kapcsán

  • Írta: fojesz
  • 2011. január 19.
  • Érdekesség
Link másolása
A CVG stábja a Crytek fejesét, Cevat Yerlit interjúztatta, és a beszélgetés során kitértek a tavalyi E3-on bemutatott, egyébként Budapesten készülő Codename: Kingdomsra is. Bár Yerli konkrétumokat még nem mondhatott a játékról, néhány gondolatot és perspektívát megosztott a közönséggel.

Ugye emlékeztek még a tavaly bejelentett, Xbox 360-exkluzív Codename: Kingdomsra? A Crytek budapesti stúdiójánál készülő játékról ugyan egyelőre semmit nem tudunk, viszont már az első trailer is lenyűgözött bennünket. Tavaly augusztusban még csak a játék 20 százaléka volt készen, s bár a trailer egy morcos gladiátort állított a középpontba, a Crytek határozottan tagadta, hogy God of War-szerű játékon dolgoznának - persze akció lesz, a csapat korábban fel is adott egy hirdetést, amely szerint "szerethető harcrendszer elkészítése a cél, ami király mozdulatokkal ruházza fel a játékosokat".

Cevat Yerli,  Crytek vezérigazgatója ugyan még mindig nem árult el konkrétumokat a játékról (talán majd az E3-on), de néhány gondolatot azért megosztott a CVG munkatársaival. "Cégként nem készíthetünk csak FPS-ket, a szórakoztatás új formáival és interaktív élményekkel kell foglalkoznunk, és azt hiszem, a Kingdoms egy interaktív szórakoztatóipari élmény" - mondta majd hozzátette, hogy a Microsofttal való közös munka lehetővé tette számukra, hogy egy egészen új dolgot csináljanak, ami a játékosok számára is teljesen más élmény lesz.

"Új kihívások után nézünk, azon gondolkodunk, milyen élményre vágynak és milyen típusú játékkal játszanának a játékosok." Yerli szerint talán még nem is létezik a kategória, amit ők próbálnak megvalósítani, és ami minden pillanatában új lesz a játékosok számára. A Kingdoms ráadásul technikailag is igen meggyőző lesz, ha minden igaz: már a Crysis 2 is a határokat súrolja, de a Kingdoms Xbox 360-exkluzív cím lévén 110 százalékig tolhatja ki a konzol képességeit, már csak azért is, mert a többmilliós költségvetés csak egyetlen verzióra fordítható. 

Az interjú végén előkerül a Kinect is: "A Kinect-játékok jelenleg inkább casual, mainstream címek, a piac bővítése a céljuk, de két-három éven belül talán a Kinect ad otthont a tripla A-s címeknek is" Mint a Kingdomsnak? "Nem tudom. Talán igen, talán nem."

10.
10.
Irasalgor
9.
9.
-OWERLORD-
ha kinectes lesz megveszem ezt a kinectel ha nem akkor nemtom
7.
7.
Killerbee
#6: Mint ha nem lenne tele "joyos" AAA címmel 2011. :P
6.
6.
wildláma
szerintem b. meg a kinect, kérjük vissza a rendesen, joyjal játszható játékokra a figyelmet és időt!
5.
5.
Mortis
A cikket olvasva én is egyből arra gondoltam, hogy ebben lesz Kinect támogatás. A hír végén lévő megszólalás ebben még jobban megerősített...
4.
4.
Dcrysis02
#2: Szinte a pofánkba vágják hogy Budapesten készül:

http://www.crytek.com/career/kingdoms/promo

Plusz van pár művészi kép Staudt Ágnestől, aki azt mondja egy "befejezetlen" projektből származnak a látnivalók (Kingdoms?):

http://www.incrysis.com/index.php?option=com_content&task=view&id=918&Itemid=1
3.
3.
abydos
Tripla A cím? Elég pozitív hozzáállása van :) Úgy néz ki, tényleg rá meri bízni a magyar csapatra a játékot.
2.
2.
galmat
Szerintem ez a játék nagyon ütni fog! És a nagy titkolózás és Xbox exkluzivitás miatt nem tartom kizártnak, hogy az E3-on bejelentik, hogy ez pedig egy Kinect-támogatással érkező játék lesz. Bár ezt talán kicsit kétségbe vonja, hogy Budapesten készül, és szerintem a Crytek, bármennyire is nagyra tartja a Budapesti stúdióját, egy ilyen technikai jellegű fejlesztéshez szerintem a főhadiszálláson kísérletezne.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Németo. kilátásba helyezte, hogy megnehezíti minden olyan játékfejlesztő stúdió életét, akik "erőszakos" játékot készítenek.

Végül persze lehet, hogy mégis csak a ps3-as exkluzív GoW3 konkurenciát hegesztik, ezért a nagy Microsoft támogatás. Amire azért már volt példa, ahogyan a Gran Turismo sikerét látva az MS elkészítette a Forza-sorozatot.
Meglátjuk, jó játék lesz, az tuti, a Crytek meg mindig úttörő a játékfejlesztésben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...