Nintendo 3DS - eredetileg 3D nélkül készült

  • Írta: InGen
  • 2011. február 24.
  • Érdekesség
Link másolása
Néha meglepő dolgok derülnek ki a legfrissebb hardverek fejlesztése közben lezajló döntésekről. Azt tudjuk, hogy eredetileg az Xbox 360-ba feleannyi memória került volna, mint amennyit végül kapott, most azonban a Nintendo új kütyüjéről hallottunk néhány apróságot. Például hogy eredetileg 3D sem lett volna benne.

Persze ha nem kap 3D-támogatást, akkor valószínűleg nem is 3DS-nek hívták volna. Mindenesetre a Nintendo elmondta, hogy eredetileg sem 3D, sem pedig giroszkóp nem szerepelt a tervek között, sőt mindkettő viszonylag későn került bele a végleges termékbe.

 
A dologról a Nintendo 3DS fejlesztőcsapat menedzsere, Hideki Konno beszélt, aki 2008-ban került a projekthez, de elmondása szerint akkor még szó sem volt arról, hogy 3D-támogatást szeretnének. Szerencsére a szemüveg nélküli 3D-s technológia pont akkor kezdett elérhető közelségbe kerülni, amikor még tudtak komolyan változtatni a kis masina hardverén.

Még ennél is később kerül jött azonban a mozgásérzékelő ötlete, amiről a tavalyi E3 előtt (valamikor júniusban) döntötték el, hogy bele kell kerülnie a végleges gépbe. Konno szerint a hardveres arcok már éppen az utolsó simításokat végezték, amikor Miyamoto összecsődítette az egész bandát, és azt mondta: "Ez még mindig nem elég. Komolyan meg tudjuk változtatni a dolgokat, ha belerakunk még egy giroszkópot."

Ezt követően a csapat összeült egy bemutatóra, ahol kipróbálták, mit tudnak kezdeni a mozgásérzékeléssel, s mivel mindannyian látták, hogy fantasztikus lehetőségek rejlenek benne, végül úgy döntöttek, hogy valahogy beletuszkolják a végleges kézikonzolba.

Szóval eredetileg a 3DS valószínűleg csak a Wii egyfajta miniatürizált, hordozható változata lett volna. Legalábbis ezek alapján nagyon úgy tűnik.

4.
4.
fojesz
#1: Az NGP-hez képest mindenképpen, de azért a mostani képeken látható grafikai színvonalnál biztos többet tudott volna, elvégre a 3D elég sok erőforrást emészt fel.
3.
3.
Mortis
Érdekes. Valószínűleg nem is lenne ekkora felhajtás körülötte. Jól tette a Nintendo, hogy viszonylag türelmes volt,(ne meg persze a szerencse is közrejátszott).
2.
2.
Teljesen mindegy, a lényeg, hogy a végén jól jön ki a dolog és nem zárkóztak el az újítás elől ! Az a jó ha mernek utat engedni a kreativitásnak és az innovációnak!
1.
1.
Scoo
3D nélkül elég gyengus kis készül lett volna.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...