Serious Sam 3 - újra bejelentették, az első képek

  • Írta: fojesz
  • 2011. február 28.
  • Bejelentés
Úgy tűnik, ha minden jól megy, idén túladagolást kapunk tesztoszteronból, a Bulletstorm és a Duke Nukem Forever után végre a Serious Sam harmadik része is elkészülhet. A korábbi teaser kép után a fejlesztők formálisan is leleplezték (újra) a Serious Sam 3-at, a megjelenése a nyáron várható.

A Serious Sam 2 vége már eleve utalt arra, hogy lesz harmadik rész is, sőt a horvát Croteam maga is bejelentette, hogy készül a Serious Sam 3, azonban a srácok nagyon csendben voltak az utóbbi időben, pedig a hivatalos honlap szerint idén nyáron végre boltokba kerülhet a játék.

A Serious Sam 3: BFE (hogy a BFE mit takar, még nem derült ki) az eredeti tervek szerint már tavaly megjelent volna, ám valamilyen rejtélyes okból ez nem jött össze, így a nyárig mindenképpen várnunk kell. A játék alatt az új Serious Engine 3 fut, több információ viszont nem áll a rendelkezésünkre - az első screenshot egyébként Samu hivatalos Facebook-oldaláról származik.

Update! A teaser kép után hivatalosan is bejelentették a játékot (immár második alkalommal), az eddigi információink szerint a Serious Sam 3: BFE a huszonkettedik században játszódik majd Egyiptomban, mikor is derék Samünknek az utolsó elkeseredett csatáját kell megvívnia a Mental seregeivel. Sok konkrétum nem hangzott el: lesz egy csomó helyszín, ellenfél, fegyver és közelharci támadás, és persze a szokásos akciótöltet sem marad el. A játékban 16 fős kooperatív mód is lesz, megjelenése a nyáron várható PC-re és "konzolokra".

16.
16.
Killerbee
14.
14.
Tacskoexe
Imádtam az eddigi részeit, és érzem ezt is imádni fogom :D
13.
13.
SLi
#3: Már az első rész is Egyiptomban játszódott, az pedig jóval a cod előtt jelent meg
12.
12.
Mortis
#11: *Várom. Ez egy klasszikus, akármilyen baromság. :D
11.
11.
Mortis
A Sivatag most nagyon menő...

Várom. E
8.
8.
IceColdKillah
Emlékszem hogy a SS 1 akkor jelent meg amikor javában tombolt az UT láz! Oszt mégis nagyot durrant... Remélem ebben is lesz a kedvenc fegyverem a Cannon!
7.
7.
fojesz
No újra bejelentették a játékot, és van még pár új kép.
6.
6.
Sarkadi
Az első 2 nagy kedvencem,ezt is várom,bár ez a kép nem valami sokat mondó. :)
4.
4.
Jackie Estacado
Hűű de jó,ideje volt már egy új résznek.
Ismét lehet hentelni ezerrel :D
3.
3.
falselight
úgy tűnik már sam is megirigyelte a cod sikerét, ezért a közel-keletre megy puffogtatni. legalábbis a táblán lévő felirat erre enged következtetni.
2.
2.
pjoco
:D gyááá de várom már! Aki nem szereti az agyatlan hentet az szerintem ide be se nézzen!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...