Egymilliárd dollárt követelnek a Sony-tól

  • Írta: fojesz
  • 2011. május 4.
  • Hír
Link másolása
Újabb csoportos keresetet nyújtottak be a Sony ellen, és ezúttal azt is kikötötték: egymilliárd kanadai dollár kártérítést követelnek a konzolgyártótól, amiért illetéktelen kezekbe kerültek a PlayStation Networkön keresztül megosztott személyes adatok. A Sony-tól már az amerikai kongresszus is válaszokat vár.

A PlayStation Network még mindig nem állt helyre, a Sony folyamatosan vizsgálódik a rendszert ért támadás kapcsán. A nyomozócsapat egyre bővül: az FBI, a Belbiztonsági Minisztérium és más privát vállalatok mellé nemrég a Data Forte nevet viselő biztonsági cég is csatlakozott.

Az amerikai kongresszus válaszokat vár a Sony-tól: az egyenesen Kaz Hirainak címzett levélben arra voltak kíváncsiak, hogy a konzolgyártó mikor és hogyan tudta meg, hogy a PSN-re betörtek, milyen információkat vihettek onnan el, hány felhasználó osztotta meg a bankkártya adatait a rendszeren keresztül, és miért gondolja azt a cég, hogy ezeket nem lovasíthatták meg. Bár a válaszokat szinte kívülről fújjuk, a dolog jelentősége nyilván a formalitásában rejlik - a Sony május 6-ig fog válaszolni a kérdésekre.

Sietnie is kell, mert bár sokan elsősorban a vállalatot ért bizalmi válságot emlegetik fel az ügy kapcsán, azért látszólag anyagi vonzata is lesz a PSN-botránynak tisztességgel. Nemrég a második csoportos keresetet is benyújtották a Sony ellen, ezúttal a kanadai Natasha Maksimovic indítványozására. A 21 éves lány évek óta PlayStation-tulajdonos, és most rendkívül mérges, állítása szerint nem tudja kiben bízhat meg, ha már egy multi sem tudja megvédeni a privát adatait. (Érdekes elgondolás.) "Úgy tűnik, a Sony-t jobban érdeklik a játékai, mint a felhasználói" - mondta.

A lány szerint a vállalat egymilliárd kanadai dollárral (az 1,04 milliárd amerikai dollár) tartozik a felhasználóinak - a csoportos per lényege az, hogy többen is csatlakozhatnak hozzá, ha károsultnak érzik magukat.

Érdekesség, hogy a PSN leállása miatt a Rockstar is kénytelen volt elhalasztani a Social Clubos rendezvényeit: az április végi GTA IV eseményt május 25-re, a május 6-i Red Dead Redemption partit május 26-ra tolta el. A felszabadult időt kitöltendő, a május 26-i xbox Red Dead bulit május 6-ra hozta előre a kiadó.

74.
74.
kicsi_don
#73: nem mindenhol lesz dupla xp?
73.
73.
..::RoLiSoAp::..
#72: Az tény hogy shitboxon double XP weekand van mert kijött a DLC ( minden dlc nél ezvan ) de ps en milessz a hétvégén? O.o
72.
72.
..::RoLiSoAp::..
71.
71.
kicsi_don
én a cod hétvége miatt leszek csak igazán szomorú.
sajnálnám ha lemaradnék róla.
de úgy érzem nem fog összejönni...
70.
70.
suti100
A 21 éves lány évek óta PlayStation-tulajdonos, és most rendkívül mérges, állítása szerint nem tudja kiben bízhat meg, ha már egy multi sem tudja megvédeni a privát adatait.
Az ilyen hülye ember, aki ilyet nyilatkozik, meg is érdemli, hogy jól megszopassák:D
68.
68.
shatterhand
#35: illetve mivel igen nagy a kuss, azon se csodálkoznák,ha héten nem lenne PSN még sehol se
semmi infó, napok óta, csak az,hogy ide jár a sony ,meg oda jár magyarázkodni
meg ezt törték fel, meg azt

ujraindításról meg semmi (pár napja)
67.
67.
A Sony napok óta semmit nem mond, ez a legidegesítőbb. Nem pontos napot akarunk, nem magyarázkodást, hanem hogy mondjon már valamit, hogy mi van? Én személy szerint örülnék annyinak is hogy: jövő héten talán...de 3-a óta az EU oldalon nincs semmi, basznak az egészre, pedig azt mondták informálva leszünk...látom...
66.
66.
Lordnekroseth
Őszintén szólva undorítónak találom hogy maguk a felhasználók milyen együgyűek tudnak lenni. Szerencsétlen sonyt nem elég hogy feltörik és piszkálják a hekkerek,most még ők maguk is baszkurálják...arra nem gondolva hogy aki ott dolgozik azzal most mi van. Kiváncsi lennék,ha lenne pár paraszt aki feltöri az Ő cége szerverét és emiatt hatalmasat zuhanna....örülne e ha emiatt kirúgnák(jobb esetbe) ...sőtt még baszkurálnák is hogy egy rohadék mert valami paraszt feltörte a cégük rendszerét....Nehogy eszükbe jusson hogy talán a hekkerek a faszfejek...és nem a sony. Majd ha a sok parasztkodás meg baszkurálás miatt szarik az egészbe a sony és szar játékaik meg konzolaik meg minőségük lessz...mit szólnak a felhasználók? Hogy szar a sony....ja miattuk talán? Aztán átszáll a sok hekker az x boxra? És amikor már mindenkit tönkre tettek csak lesünk miért nincs jó játék meg minőség?....néha gondolkozni kéne...
65.
65.
#63: haha ez jól hangzik :D "saját magát támadta meg"
64.
64.
mrtke
Hát eléggé furcsa lenne.
63.
63.
hakydakillah
60. még a végén kiderül, hogy a háttérben összeesküvés van, és a Sony saját magát támadta meg, így végre lesz kifogásuk arra, hogy fizetőssé váljon a PSN :-)
62.
62.
ogysamson
A kutya nem fog elpártolni azért ha véletlen fizetős lenne! Hova menne? Mi van ma ingyen? Ez olyan mint a benzin nálunk a legdrágább mégis tankol valahogy mindenki!
61.
61.
#60: Most egy leállás miatt biztos nem lesz fizetős... Később ha lesz az nem ezért fog történni. Szerintem ezen kár aggódni.
60.
60.
mrtke
Az én meglátásom szerint ha fizetőssé teszik a PSN-t akkor még több ügyféltől fognak elbúcsúzni.(nálam egy fontos szempont volt az h ingyenes-e ez a szolgáltatás)
59.
59.
ogysamson
2011.05.04 psn angol oldal! Volt sajtótájékoztató megint,de okosabbat nem mondtak.Csak a szokásos 30 nap ingyen meg sajnálják és keresik a tetteseket! Hogy vissza mikor kapcsolják arról nem esik szó!
58.
58.
ReNegAdE
Remélem most már lassan helyre áll a rend és a Sony nem fog belebukni ebbe az esetbe!Elég jól elvagyok a single cuccokkal is de már jó lenne egy kis online a barátokkal!Inkább induljon később de legyen egy stabil, biztonságos PSN!
57.
57.
#56: Nem, egyelőre úgy néz ki még sehol...
56.
56.
mrtke
Amugy a világon vhol működik egyátalán a PSN?
54.
54.
#53: Hát ne a magyar fórumokon keresd azokat akik perelni fognak, itt nem sokan adhatták meg a kártyaadataikat, a kamu címek meg nevek "ellopása" meg szintén nem zavar sok vizet.
53.
53.
myrte
#19: én is így gondolom, de ahogy olvasom a hozzászólásokat, másokat nem is érdekel a saját tulajdonuk, csak az, hogy tudjanak multizni...
52.
52.
myrte
#21: 100%os rendszer nincs is, mindig vannak kiskapuk. De itt a dühítő, hogy komolyan nem foglalkoztak a biztonsággal. Ráadásul már több, mint 2 hete dolgoznak a károk kijavításán. Ez egy multicég, ergo van pénzük a világ legjobb programozóira.

Ha ilyen sokat kell kipengetniük, tuti fizetőssé teszik, majd a szolgáltatásaikat, mi eddig ingyenesek voltak.
50.
50.
khoaxx
Eleg baj, hogy nem forditanak a bankok eleg hangsulyt arra, hogy az elkulonitett szamla lenyeget bemutassak, plane olyan ugyfeleknek akik neten tobbszor is fizetnek. En pl ezert nem is aggodok, hogy kinek a kezebe kerul a kartyam adatai. Masik, hogy minden bank online reszebe kulon loginnal kell belepni aminek total semmi koze a kartya szamahoz es kulon kod van meg az atutalasra is. A felhasznalo cimevel meg nem igazan tudom, hogy tudnak visszaelni, lasd telefonkony sok ember adata (persze hozzajarulassal) ... Az ilyen pereskedesben en mindig csak az "otthon ullo barmit csak dolgozni ne kelljen" embereket latom ...
48.
48.
AnimeWarlord
Ezek crackerek voltak nem pedig hackerek. Geohot hacker volt. De azok akik csak szétcseszik a rendszert nem érdemlik meg a hacker státuszt.
45.
45.
Folti90
44.
44.
Bisur1996
Mégis tudnak valamit a hackerek... lám. lám.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...