E3 2011: Két Halo-bejelentést is kapunk ma?

  • Írta: zoenn
  • 2011. június 6.
  • Pletyka
Link másolása
A Kotaku egy hatalmas listát állított össze a kora este kezdődő Microsoft konferencia alkalmából, szerintük a következő bemutatandó címek lesznek a legesélyesebbek arra, hogy megtiszteljék jelenlétükkel az egybegyűlteket. Ennek értelmében erősen sanszos egy Fable, a Dance Central 2 és egy új Alan Wake is.

Frissítés: Újabb szaftos pletykák érkeztek, nagyon úgy néz ki, hogy nem akármilyen konferenciának nézünk elébe. A Superannuation néhány érdekes domainregisztrációra bukkant, melyek között a kinectes címnek vélt Fable: The Journey és a casual szenzációnak tűnő Kinect Fun Labs is felbukkan.

A további érdekességeket az Xbox.com szolgáltatta, igaz, véletlenül: a konzol hivatalos honlapján többek között feltűnt az újra Master Chieffel erősítő Halo 4 és a már említett Halo HD remake is, illetve egy Ryse nevű kinectes projektet is láttunk, amelyben állítólag egy harcost alakíthatunk majd. 

Ezt írtuk korábban: Ne vegyük szentírásnak az alábbi felsorolást, annál is inkább, hiszen egy-egy bejelentést illetően a fejlesztők igyekeznek lepaktálni a nekik legtöbbet fizető kiadóval, így az áhított ,új jelenetről elképzelhető, hogy csak a riválisok showján mutatják be függetlenül attól, hogy az adott cím mondjuk Xbox 360-ra is megjelenik. A hírek szerint redmondiak elhozzák nekünk a Tomb Raider, a Skyrim, az XCOM és a Modern Warfare 3 legfrissebb látnivalóit, némi exkluzív tartalommal megspékelve.

Ami pedig a platform-exluzív címeket illeti, szinte biztos, hogy - miután a Lionhead is megerősítette részvételét - valószínűsíthető, hogy egy új Fable-leleplezéssel rukkol elő Molyneux csapata, de lesz itt még Kinect Sports Reason 2, és természetesen érkezik a Kinect Star Wars masszív bemutatója is. Korábban hírül adtuk, hogy az új Ghost Recon is fel lesz vértezve a mozgásérzékelős technológiával, esélyes, hogy a kinectes fícsört le fogják leplezni (vagy ezt majd a Ubi teszi meg utána). Az elmúlt hetekben hangos a sajtó az Alan Wake arcade-mellékágának szánt Night Spingstől is, mely a Kotaku értesülései szerint szintén Kinect-támogatással lesz megáldva.

A Halo-hoz kapcsolódó cím sok mindent takarhat, lehetséges, hogy egy teljesen új játék lesz Master Chief univerzumában, netán a már régóta esélyes Halo első részének HD-remake-jéről libben le a fátyol. Lutri az egész, majd kiderül!

Ami már eddig sem volt titok, hogy a Microsoft mindennél durvábban megnyomja a Gears of War 3-at és a Forza Motorsport 4-et - legyünk bármekkora Marcus Fenix- és autóverseny-fanok, bizonyára nem zsákbamacskát rejtenek a prezentációk.

Közvetítésünk ma délután 17 óra 30 perc után veszi kezdetét, le ne maradj róla!

22.
22.
LtK
#20: Pontosan. Számodra =) de melletted pár millió embernek sok extrát nyújtott ;D
21.
21.
AssaX
Amúgy a x360 anno sokan a Halo3 miatt vettek meg !
20.
20.
Lordnekroseth
Nem akarok senkinek a lelkébe gázolni,de lassan értetlenül állok a dolog előtt. Mármint én amikor kijött játszottam a Halo val és nemvolt rossz a dolog,de egyik folytatás sem volt annyira nagyszerű hogy ennyi elképesztő fanatikus és fanja legyen. Mármint számomra ez a nagy Halo izé...csak egy sztárolás. SZámomra semmi extrát nem nyújtott a többi piacon lévő névhez képest.
19.
19.
Optimus Prime
Bármilyent Halo-t és PC-re. Vagy én is oda lököm, hogy "give me a weapon" és szétlövöm az univerzum összes xboxát. :D
18.
18.
Cuppak
Nem 18:30 kor kezdődik a közvetítés?
17.
17.
Robbie17
16.
16.
Mortis
Kerek-perec: Ebből a Tomb Raider, a Skyrim, meg a Fable érdekel igazán( lehetséges lenne itt is valami Kinect-es hülyeség?)
15.
15.
Hab
#13: Azért a Dragon Age 2 még mindig jobb mint a Fable 3, ami már inkább a sims-re hajaz mint bármiféle RPG-re. Remélem ha lesz 4. rész, visszatérnek a gyökerekhez, és megint normális fejlődési rendszer lesz.
14.
14.
Ra1D3n
Azért srácok ne szálljunk el. Anno mikor a Fable megjelent, nekem az volt mindenem, egészen addig amíg meg nem jelent a második része, ami egyszerűen maga volt a tökély, de érezni lehetett rajta, hogy komolyabb légtér került a játékba, mint az első részbe. Az első résznek olyan jó a történetvezetése, hogy az ember már-már képes elhinni, hogy egy tök jó mese részese, a 2. részre meg olyannyira tökélyre fejlesztettek mindent, hogy arra nem lehet semmi rosszat sem mondani, a 3. meg sajnos olyan lett amilyen. Amennyiben a Lionhead egy Fable 4 bejelentésre készül, remélem visszalépnek a 2. rész atmoszférájához, mert az volt számomra a minden :)
13.
13.
Nem mondom, hogy a F3 akkora nagy ász lenne. Pláne, hogy a kettővel nem is játszottam, de azért aki annyira szidja, azt fél óra DA2-re kényszeríteném, aztán megtanulna értékelni :))) Szerintem ilyen egyszer játszható, kellemes unaloműzőnek pont elmegy ! :)))
12.
12.
vuliem
Szerintem a Fable 1 kiforratlan és sivár, a 2 nálam abszolút nyertes, a 3 említésre sem méltó.
10.
10.
Speper
Fable 2 jöhetne PC-re, ne a 4en dolgozzanak már!! Alig jött ki a 3....(ami mellesleg bitang jó lett!)
9.
9.
mephi
Fable 4? Köszi kihagyom...
Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi rókabőrt tudnak egy játékról lehúzni, és ahogy előttem is mondták egyre elkorcsosultabbak ezek az új részek :S
8.
8.
#3: nem tudom, így esik "kézre" :)
7.
7.
ATi0021
Amúgy ki hol nézi majd a közvetítést? IGN, GameSpot, GameTrailers... ?
4.
4.
shatterhand
ennél több exkluzív címet is készíthetnének
3.
3.
p.balou
#2: Direkt írtad kétszer is froza-nak?
Engem ezek közül mindegyik érdekel, főként a Fable és a Forza.
2.
2.
Mondjuk bejelentik az alan, gow 2-3 és halo 3+ reach + froza4-ez PC-re ? :) Muhaha ! \o/ Ebből mondjuk a froza nem érdekel, a többi jöhet ! :)
1.
1.
Alienji
Halo CE remake jó enne. Nehéz elrontani szóval csak jó lehet. Éa rég játszottam vele :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...