HWSW: Elhunyt Steve Jobs

  • Írta: zoenn
  • 2011. október 6.
  • Gyászhír
Link másolása
Alig egy nappal az Apple idei iPhone bemutatója után újabb, ezúttal szomorú hír érkezett Cupertinóból. Az Apple rövid közleményben tudatta a világgal, hogy egykori vezetője elhunyt. Három évtizedes karrierje során Jobs igazi forradalmat csinált, írja nagytestvérünk, a HWSW.

"Mélyen elszomorodva kell bejelentsük, hogy Steve Jobs eltávozott a mai napon. Steve ragyogása, szenvedélye és energiája számtalan innovációnak volt forrása, ami mindannyiunk életét gazdagította és tette jobbá. A világ mérhetetlenül jobbá vált Steve révén" - áll az Apple igazgatótanácsának közleményében. Az ex-Apple vezér halálának körülményeiről a család nyilatkozata fed fel részleteket: "békében hunyt el, családtagjainak körében. Tudjuk, hogy sokan együtt gyászolnak majd velünk, de egyben kérjük, hogy mindenki tartsa tiszteletben a magánéletünket a gyász ideje alatt".

A halál pontos okáról eddig nem nyilatkozott senki, de köztudott volt, hogy Jobs évek óta küzdött hasnyálmirigyrákkal, néhány évvel ezelőtt pedig májátültetésen esett át. Jobs kevesebb, mint két hónapja, augusztusban lemondott az Apple vezérigazgatói posztjáról, amit 1997-es visszatérése óta töltött be. Három évtizedes karrierje során Jobs igazi forradalmat csinált, s az ő munkájának is köszönhetően válhatott az informatika és a konzumelektronika olyanná, ahogy ma ismerjük. Az életéről és munkájáról bővebben a már azonnal frissített Wikipedia szócikkben kimerítő információkat találhat mindenki.

Mély fájdalommal vettük tudomásul az egykori Apple-vezér halálhírét - a teljes cikket a HWSW-n olvashatod el.

40.
40.
ilyen életművel nem sokan rendelkeznek:
http://www.allaboutstevejobs.com
39.
39.
shelby gt 500E
Én is mikor ma reggel bekapcsoltam a Tv-t ép készülődtem az iskolába, és hihetetlen meglepetés szerűen ért a halál híre!Tudtam, hogy betegeskedik, meg lemondott már, de akkor is!!nagyon meglepett!Legyen kőnyű a föld neki is!!R.I.P.!
38.
38.
myrte
37.
37.
adye
A híres beszéde amit a Stanford egyetemen tartott 2005-ben. Ha van 15 percetek Steve emlékére, nézzétek meg!

http://www.youtube.com/watch?v=U2qchaUVsZY&feature=player_embedded#!
36.
36.
givi6
#35: Mellesleg Rest in Peace !
35.
35.
givi6
Pont ma reggel, olyan 6:30 kor hallottam a Kossuth rádióban, hogy meghalt.
Szeretem az Apple-t, minőségiek a termékeik, az Op-rendszer meg zseniális, de egy ok miatt nem veszünk, mert irreálisan drága ! de meg kell hagyni, hogy itt van az Áfa 25%, országhatáros átvitel 25%, a forint gyengébb mint a dollár, és eleve nincs akkor vagyonunk mint az amerikaiaknak...
34.
34.
robi009
rip-rip-rip nemár , tiszteljük már meg ennyivel : nyugodjon békében
33.
33.
Jhonyy24
Valoban nagy ember volt,sokat tett,Sajnos,elhunyt,egyszer mindennek vege lesz,de a hire mindig fent marad a STEVE...nyugodjon bekeben.R.I.P
32.
32.
Donpedro
Ismerem Steve Jobs munkásságát, tényleg nagyszerű ember volt, bár jónéhány dologban nem értek/értettem vele egyet. Azt viszont a modern média tragédiájának tartom, hogy mindig a népszerű emberek halálának szentelik az emberek a figyelmet.

Lefogadom hogy az olvasók 99%-ának halvány lila gőze sincs arról, hogy ki találta fel pl. a MOSFET-eket, ami nélkül nem lenne modern mikroprocesszor, vagy az adattovábbításra alkalmas optikai szálat, ami nélkül nem lenne gyors internet. Az ő haláluk évfordulójáról miért nem emlékezik meg senki a közemberek közül?

Ha Steve Jobs nem egy amerikában népszerű szórakoztatóelektronikai vállalat arca/vezérigazgatója lett volna, hanem mondjuk egy lelkes kutató az MIT-n aki kutatásaival ténylegesen hozzájárul az információtechnológiai fejlődéshez, akkor is ennyire nagy hírt keltett volna a halála? Ezen érdemes elgondolkodni szerintem...
31.
31.
Kantor
A rosszmájúak most mondhatják azt hogy torkán akadt a csutka :( Nyugodjon békében!
29.
29.
Speper
Requiescat in Pace Steve!

Köszönjük mindazt, amit a világ kapott tőled!
28.
28.
adye
Ha több ilyen ember lenne mint ő volt, bele sem merek gondolni ma hol tartanánk.
26.
26.
The Lone Drow
Nekem sosem volt Apple cuccom, igazából nem is éreztem a szükségét soha, de ezt nem gondoltam volna. Valóban jó dolgokat csinált, annak ellenére, hogy én nem tudnám elképzelni magam egyik termékével sem. R.I.P.
25.
25.
Matt8888
24.
24.
Nos, én egyáltalán nem tartom magamat keményvonalas HC PC gamernek, de egész egyszerűen ez az ember annyit tett a PC-ért, ami alapjaiban rengette meg az informatikát, és végül pár évtized alatt, azt hiszem kijelenthetjük - felfoghatatlan mértékben formálta át világunk arculatát.

Valóban zseni volt, érdemei elvitathatatlanok. Nyugodjék békében. És egyébként is, nem egy tomboló gyilkos haláláról beszélünk, hanem egy egész életében aktívan alkotó emberéről. Akik itt mégis pattognak, azokba egy csepp emberi érzés sem szorult? Egy embertársunk halt meg...
23.
23.
PcSanyko
21.
21.
kuruc.83
Nyugodj békében. Egy zseni volt! Wolf. ** *** *** **** **** Moderaljatok ki de ez akkor is igy van és nem hiszem, hogy egyedul vagyok ezzel a velemenyemmel. RIP

[Attól függetlenül, hogy teljesen igazad van, ne személyeskedj plíz ... - szerk.]
20.
20.
hala
RIP. Nyugodjon békében.
19.
19.
dave280
Minden tiszteletet megérdemel.

R.I.P.
18.
18.
16.
16.
Extol
Tennap láttam CNN-en biztos voltam benne hogy kint lesz a hír.
#10 Igazi tapló vagy
15.
15.
giga321
Requiescat in Pace. :( . Nekem sem volt soha egy Apple-os cuccom de elismerem gamut csinált. Tudott valamit az öreg.
14.
14.
Skyer
R.I.P.
Akárhogy is sajnálom szegényt, ezen nem tudtam nem röhögni.. http://chzmemebase.files.wordpress.com/2011/10/internet-memes-rip-steve-jobs.gif
Szarul is érzem magam, de ez marhajó.
8.
8.
5T3V3N
#3: Teljesen egyetértek mindennel én is gondolom. Nyugodjék békében Steve Jobs!
A szobor pedig lehetne: Stev egy karosszékben ülve, amint egy almát tart a kezében amibe bele van harapva, és Jobs épp rág, és mosolyog. Egy hétköznapi mozdulat amiben minden benne van .
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...