Final Fantasy - fokozná a tempót a Square Enix

  • Írta: fojesz
  • 2011. november 22.
  • Érdekesség
Link másolása
Valami van a levegőben: a múltkori kijelentés után, mely szerint a Square Enix akciódúsabb irányba menne el a Final Fantasy-sorozattal, most itt egy újabb, ami hajtépésre késztetheti a rajongókat. A fejlesztőknek szimpatikus a Call of Duty-k megjelenési üteme, ők is fokoznák a tempót.

Konkrétumokat a vállalat jövőbeli terveiről nem mondott a Final Fantasy XIII-2 producere, Yoshinori Kitase, de utalt arra a Game Reactornak adott nyilatkozatában, hogy szimpatikus a Square Enix számára a Call of Duty-féle "erőltetett menet", mikor évente jelennek meg az új epizódok egy sorozat égisze alatt.

"Túl sokáig tartott, míg a Final Fantasy XIII megjelent. Ha a nyugati AAA-s címeket veszed, mint amilyen például a Call of Duty, a Battlefield és az Assassin's Creed is, ezeknek a készítői sokkal rövidebb fejlesztési idővel dolgoznak, 1-2 évente adnak ki az új játékokat" - mondta Kitase, aki szerint ez a Square Enix számára is követendő példa lehet a Final Fantasy esetében, hogy fent tudja tartani a rajongók érdeklődését.

A Final Fantasy XIII-2 ennek a stratégiának az előljárója, a játék tényleges fejlesztése másféle zajlik, ami azt jelenti, hogy a nyugati játékosoknak két évnél is kevesebbet kell várniuk a Final Fantasy XIII után az új rész megjelenésére. Hogy ennél tovább szeretné-e fokozni a tempót a kiadó, azt nem tudjuk - remélhetőleg nem kísérli meg felvenni a versenyt az 5-6 órás FPS-ek fejlesztőivel!

6.
6.
zola2000
Az FFet le kell ***ni, és hírezni a persona 5ről a last storyról és a ni no kuniról ^^ (de most tényleg, ffhírnél minden 2. kommentelőt nem érdekli mert elszúrják).
5.
5.
Griewer
#4: Te meg enyhén sötét vagy =)

A különbség a kettő között csupán annyi, hogy az elmúlt évek CODjai között a címen kívül semmi sem változott, míg az FF 13 része között a címen kívül minden megváltozott.
Persze ha az a barom Square megengedi magának azt, amit leírtak - akkor valszeg a többi rész ugyanaz lesz egyre szebb grafikával :D
4.
4.
Bisur1996
Ha a COD rókabőr akkor ez mi a 13 résszel meg a mit tom hány változattal???
F*s
3.
3.
giga321
LOL akkor ezért volt az az easter egg Deus Ex Human Revolutionban. Egy Final Fantasy XXVII plakát XD.
2.
2.
Griewer
Komolyan mondom, a Square Enixre is ráférne már egy p*csán rúgás. Mi a franc bajuk van a Japánoknak? Túl sok volt a Fukushimai anyag az agyuknak?
Először a CAPCOM kezdi el szétbarmolni a Resident sorozatot, illetve most rámentek a DMC-re is. Erre fel az SE le akarja rombolni az FF-nek amúgy is megtépett hírét?

A mostani vezetőknek elment az esze, vagy mi a franc van? Mikor fogják már fel végre, hogy senki nem akarja ezeket a szar változásokat? Senki sem akar drogos, gizda Dantet, senki nem akar Gears of Resident Evilt meg Final COD Fantasyt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...