Nem adja el az Xbox 360-at a Gears of War 3

  • Írta: InGen
  • 2011. december 7.
  • Biznisz
Link másolása
Legalábbis mindenki kedvenc piaci elemzője Michael Pachter szerint. A konzolok esetében egy-egy nagyobb címet kifejezetten "system sellerként" szoktak említeni a kiadók, s a Microsoft is így gondol a Gears of War 3-ra. Patchter szerint viszont az egész hülyeség.

A "system seller" kifejezést azokra az exkluzív címekre szokták használni, melyek kifejezetten fellendítik egy-egy konzol eladásait, sokszor olyan játékok, melyek magukban képesek rávenni valakit, hogy megvegye az adott gépet. Tipikus system seller például a Nintendónak bármilyen Super Mario-játék, vagy a Sonynak a Gran Turismo.


A Microsoft azt nyilatkozta: a Gears of War 3 "segít a versenyben". Michael Pachter, a Wedbush Morgan elemzője azonban ezt cáfolja. Habár elismeri, hogy a Gears of War 3 egy remek játék, és az Xbox 360 eddigi legnagyobb exkluzív címe, de ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy messze van a legjobban fogyó Xbox 360-as játékoktól.

Ezen kívül Pachter úgy gondolja, a Gears csak a hardcore réteget fogja meg: "Ez a sorozat harmadik része, és csak a hardcore gamereket érdekli. De a hardcore rétegnek már eleve volt Xbox 360-a, valamint a Gears első két része, így nem igazán segít eladni további konzolokat."

34.
34.
McDuff
#33: én nem mondtam,hogy az már multiplatform,továbbá a véleményem teljesen szubjektív,amint az a 8-as hozzászólásomban látszik is,nálam nem fér meg az exkluzív címek között egy olyan játék,amit vmilyen más platform-ra kiadtak és leírtam,hogy miért nem,és csak ezért érveltem a Playstation-nel.a Final Fantasy és a Tekken is jött box-ra,mint ahogy a Mass Effect és a Dead Rising is megjelent PS 3-ra,nem feltétlen a Windows-ra gondoltam csak,hanem ezekre is.de mégis a Sony több címet megtart magának,akkor az MS miért ne tehetné meg?han em akar az MS magának exkluzívot,akkor a Forza miért nem jön PC-re?
a PSP-t ne kavarjuk bele,mert akkor mondhatnánk,hogy az MS-nek meg ott van WP7,nem feltétlen csak a Windows-ra tud támaszkodni,csinálhatnának nagyon fasza mobilos portokat is akár a Gears of War-ból,ha már ilyen erős hardvereket rakattak a WP7-es telókba.
1 szó mint 100 ez csak az én szerény véleményem volt,ha neked ez hibás,akkor ámen,nem tudok neki mit csinálni,amit pedig mondasz az így igaz,ez így működik,de én nem azt írtam le hogy hogy megy ez a világban,hanem csupán a véleményem.
33.
33.
Yami
#31: Szóval szerinted az a széria már multiplatform aminek az első részeiből a Boxos megjelenés után jó-pár évvel készül egy gyengécske PC port... Szerintem a legnagyobb félreértések benned leledzenek.
Amúgy ezek a portok a Microsoft marketing része, a nagy Boxos címek első darabjait portolják, hogy minél többen ki tudják próbálni, ebből is jön be valamicske pénz, de az igazi nagy dobás, hogy sokan megszeretik és motivációt kapnak az Xbox megvásárlásához, hogy tudjanak játszani a további részekkel.
Plusz az Ms érdekelt a PC-n mint platform (gondolom nem kell elmagyarázni miért) míg a Sony nem mivel semmi köze hozzá. Az Ms PC-hez kötődő kapcsolata leginkább a Sony -nak a portable platformjához fűződő kapcsolatához hasonlítható.
Erre persze lehet mondani, hogy "de hát az is Sony!" na de a Windows is Microsoft.
És ha követem a hibás gondolatmeneted akkor az általad említett nagy Sony exclusive cuccok sem exclusiveok hisz megjelentek a portable platformra is.
32.
32.
BudTerence
#31: Igen, ez az, emit egyesek nem tudnak megérteni, és ezek után is sorolják, hogy "de, de, de, de" és különben is több exkluzív cím van rá, mint PS3-ra. Ami PC-n is van, az nem XBOX exkluzív. Ez a szó "kizárólagosságot" jelent.
31.
31.
McDuff
fuuu látom vannak félreértések:P
lényeg a lényeg xboxra nincs exkluzív cím a forzán kívül(cím alatt azt értem hogy széria,mivel minden résznek ugyan az a címe+szám,vágni?)halo,dead rising,fable,gears,stb. ezek már mind jöttek másra is,bezzeg a Ps-nek ott a killzone,az uncharted,infamous,gt,gow,és még sorolhatnám,box-on ilyen nincs és sztem ez ennyi év után gáz,hogy még mindig nem sikerült kiépíteni 1 box-os franchiset!ha anno a gears 1-t nem csinálták vna meg PC-re,elmondhatnám,hogy van még 1 a forza mellett,de nem így van.persze mondhatjuk,hogy van Alan Wake-ünk,de ez még csak 1 részt élt meg+jut eszembe van 1 Halo Wars-unk is,bár ez nem 1 húzó cím:Pés szintén 1 részt élt meg.az arcade játékokat meg ne soroljuk már ide,mert nem azért fognak az emberek boxot venni.
30.
30.
Qbász
#27: Ja és pc-re is van ahol annyi mod készül hozzá ingyen amit konzolra soha nem kapnak meg :) PC-t meg okosan kell venni. Összegyűjteni egy nagy adag pénzt,utánajárva az alkatrészeknek,teszteket végigböngészni és az alapján bevásárolni. Én már több mint 2 éve egy forintot nem költöttem a gépre mégis minden elfut 60 fps-el 1920x1080-ban. PS3-mam elé meg olyan ritkán ülök. Az a pár cím ami leköt hamar kifújt kivéve az MGS4. A legtöbb játék ami érdekel kijön gépre is és akkor már inkább veszem meg olcsóbban PC-re és élvezem nagyobb felbontásban minthogy megvegyem PS-re aztán vagy jó a multiplatform minősége vagy nem.
29.
29.
ReNegAdE
#28: Biztos látott már egy olyan embert aki hallotta valakitől!
28.
28.
Ryo san
#27: És ezt miből gondolod? Nálam például tökéletesen fut a megjelenés óta!
27.
27.
Roger Ramjet
A Skyrimet is nyugodtan a boxhoz lehet sorolni, mert PS3-on nem működik rendesen.
26.
26.
edelweiss
Engem többek között a GOW ösztönzött a box vásárlásra, valamint az, hogy meguntam évente 50.000 - 100.000-et költeni a számítógép hardverére, hogy játszhassak az aktuális játékokkal.
25.
25.
l.rics16
24 az ienekre szoktam oda irni hogy forza gw fable alan wake stb...
24.
24.
Dark_Temptation
ha az exkluzív címekről van szó ps a nyerő! + az ingyenes multi, na én ezért vettem ps3-at! és nem bántam meg!
23.
23.
invigo
Én személy szerint God of War 3 miatt vettem PS3at. :D
22.
22.
l.rics16
21 egyik se volt ezek közül pc exclusiv csak beleszámitottam 1-2 pc s jatekot a exclusive listába mert azok vannak p re és xbox ra is megszokásbol mivel általában ez az exclusive topic a xbox és ps közt van és a játékok amiket kilistáztam nincsenek ps re
21.
21.
randall13
#19: PC-s exkluzívokat ne tedd az xbox mellé, mert akkor megszámlálhatatlan mennyiségű játékot kapsz.
20.
20.
Robbie17
Egyet értek :)
(Én Uncharted sorozat na meg ingyen PSN miatt döntöttem PS3 mellett :))
19.
19.
l.rics16
11 és 15 jah tom nem xbox exclusivok csak ugy általában amikor ien exclusive szocsata folyik az mindig az xbox és ps közt szokott lenni és általában a pc s meg xbox os jatekokat egy csapatba teszem a listán a microsoft miatt
11 én a dead rising 1 ről beszéltem
17.
17.
NinjaNorb
#15: Attól hogy az Alan Wakeből keveset adtak el számomra az utóbbi idők 1ik legjobb játéka volt a Halo meg a 3óta nem jelenik meg pc-n 3éves késéssel az meg hogy csak a hardcore réteg az elégé hülyeség mert alapból hardon kellet kezdeni a játékot és úgy se volt valami nagy kihívás nem úgy mint anno az 1:D a kórhatár meg szerintük komolyan érdekel valakit?
15.
15.
daenath
#10: Prototype, Halo, Dead rising nem csak X-re jelent meg!!!
#8: Volt 1 cikk az Alan Wake-rol, nos exclusive ide vagy oda, messze nem adtak el belole annyit mint szeretek volna, meg ez az eladasi rata is annak koszonheto hogy box melle adtak bonus-kent :)
Amugy igaza van most a foszernak (pedig nem szeretem a nagy arcat) a GoW (ekhm ez a rovidites csaloka lehet) jo jatek, de csak ezert nem vennek boxot :)
14.
14.
randall13
Büdös életbe nem vennék konzolt pár játékért. Majd ha pisztolyt fognak a tarkómra és kényszerítenének rá, akkor is inkább egy PS-t.
13.
13.
ReNegAdE
#12: Tudom!Azért írtam hogy a 2. rész!
12.
12.
p3ti
#11: első dead rising exclusive volt
11.
11.
ReNegAdE
#10: A Prototype mióta exclusive cím?Hmm?És Dead Rising 2 is jött már PS-re!
10.
10.
l.rics16
7 én ugy tuladjdonképp a ps3 ra céloztam
8.xbox ra nincs exclusive? biztos vagy te ebben?
alan wake
gw,forza,pototype,ace combat 6,fable,crackdown,dead rising,earth defense force,halo,south park tower defense :D
6. gratulálok az értelmes hozzászolásodhoz
8.
8.
McDuff
sztem egy olyan szériát,aminek már eleve készült PC-s része,elvből sem sorolnám ide...és ilyen a Halo is,a Fable is és ezzel már ki is fújt,talán amire azt mondanám az a Forza 3,4 és az Alan Wake,ő képes lehetett volna rá,csak hát az eladási mutatók nem ezt mutatják,máig nem értem,talán azért mert sokáig csinálták és addigra elfelejtették az emberek+sokáig PC-re várta mindenki azt is,tehát igazából az se az.Bár ismerek olyat aki csak az Alan Wake miatt vett boxot:P
Most így végig olvasva a kommentem,Xbox-ra nincs is exkluzív cím a Forzán kívül,ez az azért elég gáz nem?:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...