Így fest az amerikai hadsereg CryEngine-játéka

  • Írta: fojesz
  • 2011. december 27.
  • Érdekesség
Link másolása
Két darab videóról beszél újabban a játéksajtó, nem éppen frissek, a hónap elején töltötték fel őket a YouTube-ra - mégis látni kell őket. Az amerikai hadsereg kiképző programjáról van szó ugyanis, amihez a harmadik generációs CryEngine-t használták fel a RealTime Immersive fejlesztői.

A CryEngine 3 ugyan multiplatform motor, mégsem kapkodnak a külsős kiadók és fejlesztők a licenc után úgy, mint mondjuk az Unreal Engine 3 esetében. A CryTek azért így sem panaszkodhat, a Crysis 2-t hajtó engine-re legutóbb az amerikai hadsereg repült rá, s bár nem tudni, mennyi pénzt kaptak a srácok a használat jogáért, a RealTime Immersive eddig 57 millió dollárt költött a belsős kiképző programra, amiből jócskán jutott a Yerli-testvéreknek is valószínűleg.

Így van, kizárólag belső használatra készül az alábbi program, de a végeredmény valószínűleg nemcsak nekünk jön be:

71.
71.
fail0verFlow
szerintem a Frostbite 2.0 ennél egy kicsivel szebb, bár kitudja
70.
70.
Raam989
Ez nagyon baba. Remélem lesz belőle egy civilek számára is fogyasztható verzió, kellene már egy igazán jó és hiteles katonai szimulátor.
69.
69.
K.Gyuri
Méltatlan az oldalhoz majdnem az összes hozzászólás, nevetséges, hogy pont a GK-n akartok történelmi, politikai és egyéb, nem ide tartozó témákkal kapcsolatban egyéni agitációkat végezni. Egy játékhír alatt... :D (Amúgy még a 44. hsz. tartalmazza a legtöbb egyértelmű igazságot, még akkor is, ha az a téma sem tartozik ide...)
66.
66.
randall13
#65: Ha nem is szorosan, de a vita is kapcsolódik a cikkhez ;)
65.
65.
Raziel88
Az feltűnt valakinek hogy a cikk miről szól? Nem hiszem hogy a ti vitátokról.
63.
63.
adikas
#62: Ez egy helyes gondolat.
De ami ma a "magyar honvédségben" ? folyik gyerekjáték.
A kint lévő katonákkal se másabb a helyzet(tudom mert nem egy barátom/ismerősöm jött vissza, azt hitte ott tanul többet,lószart), komolyabb kiképzést kapok egy "airsoft" során. Jó példa erre a sorozatos megszégyenítés amit egy katonailag járatlan néptől kapnak.
Ne hasonlítsd össze a katonákat, mert minden a neveléstől, kiképzők szellemétől függ.Katona pedig egy selejt báb.A Harcos viszont hittel, és céllal harcol amit USA nem és nem is tudna megadni patkányainak.
Több szót részemről nem érdemel a téma, mint már mondtam az idő majd igazol.
62.
62.
Giggsy
#61: Ami engem illet, ráférne a katonai szolgálat a mai fiatalságra. Mintha azóta lennének elkorcsosulva a tizenéves, és kora huszonéves fiúk (emósok, SP rajongók és társaik), mióta nem kötelező bevonulni.
61.
61.
felegyi
Addig örüljetek amíg nem lesz megint kötelező katonaság... mert már nagyon vesézik a dolgot a közelgő 3.vh miatt! Aztán mehetünk külföldre harcolni a cionista kormányunk által irányított hazánkért...
59.
59.
szcsaba1994
Ennek piszokul jó a grafikája, a Crysis 2-t ilyen téren szétalázza.
de gondolom, a hadseregnek van elég pénze a legjobb fejlesztőket kifizetni.
57.
57.
Giggsy
#50: Szó nincs semmi agymosásról a kiképzés során. Ha hiszed, ha nem, semmilyen demagógia képzés nincs a seregben. Egy percig sem hiszi egyikünk sem, hogy minden cél nemes amiért adott esetben külszolgálatra megyünk, sőt. Elhiheted, hogy katonáknál jobban senki nincs tisztában azzal a sok szarral, amit itthon megpróbálnak lenyomni az emberek torkán. Mindenki tisztában van vele, hogy ahol harcol, ott mi a valós cél. Nem, az ország ebből nem profitál, ellenben a kiküldött katonák és a hadsereg közvetve igen. Ezért mondom, hogy fogalmad sincs, miről beszélsz. Ha lenne valami balhé és meg kellene védeni az országot, mit szeretnél, kik védjék meg? Olyanok akik megjárták már a harcteret és tudják, hogy milyen az ha lőnek rájuk, vagy olyanok, akik a harcászatot csak vaktölténnyel gyakorolták kontrollált körülmények között? Kurvára nem ugyanaz a kettő, elhiheted. Ahogy azt is, hogy azért a pénzért, amit az itthoni katonák keresnek, más országban egy fűszálat sem tennének keresztbe az emberek. Az egyik haverom Angliában a mekiben kiszolgálóként többet keres, mint én itthon, holott messze nem a ranglétra alján vagyok. Mit gondolsz ezek után, az emberek a nagy pénzért mennek katonának, vagy azért mert szeretik a hazájukat? Könnyű otthonról osztani az észt a tények ismerete nélkül.

#51: a médiát megkerülve kiderült a dokumentumok hamissága? Persze-persze. Sok hazugság van a médiában, ez tény, de a fű alatt terjedő pletykák igazságtartalma semmivel sem megbízhatóbb. Elég megnézni az állandóan terjedő hoaxáradatot! Rendszeresen járnak körbe az interneten olyan üzenetek, hogy az apa félholtra verte a fiát, mert az megakadályozta, hogy megerőszakolja a húgát, meg van az a bébi, akinek az élete múlik rajta, hogy megosszunk egy üzenetet a Facebook-on, stb... Ezek után mégis mire alapozod, hogy ezek az úgynevezett leleplezések igazak lennének? Én is olvastam párat közülük, és üres vádaskodás a többségük, minden értelmes összefüggés nélkül. Bemutatják azt az oldalát az eseteknek, amik az ő igazukat bizonyítják, amik pedig nem illeszkednek ebbe, azokat jótékonyan figyelmen kívül hagyják. A holokausztról is, nyilván az a többszázezer ember, aki megjárta a haláltáborokat, mind részese ennek a világméretű hazugságnak, anélkül, hogy bármelyikük is elkottyintaná az igazságot, és az a többezer ott szolgált német katona sem ellenkezik, hogy ők valójában soha nem küldtek gázkamrába zsidókat. Az Auswitz és Dachau környékén lakók sem sipítoznak, hogy nem is igaz, hogy oda tízszer annyi zsidót hordoztak, mint amennyit végül elvittek, ugye? Létezik történelemhamisítás, de ilyen mértékben ennyire rövid távon (50-100 év a történelemben lófütty) lehetetlen véghezvinni, különösen a mai információtól túlcsorduló világban.

Amúgy a hozzád hasonló: "aki nincs velünk, az ellenünk van" féle hozzáállás magában hordozza a gyűlöletet, szóval ne mond nekem, hogy nem vagy szélsőséges...

Én be is fejeztem a vitát veled, mert semmi értelme. Van egy berögzült látásmódod, amit fröcsögsz anélkül, hogy normálisan körbejárnád a témát.
53.
53.
rico88
Elég sok errefelé az idióta. Van pont elég szélsőjobbos meg egyéb fórum, nem értem egyesek miért nem tudják oda írni a baromságaikat ahelyett, hogy egy játékokkal foglalkozó fórumot szemetelnek tele az ömlengéseikkel.
51.
51.
adikas
#46: Igen, valóban!?
Dokumentumot tudsz mutatni?
Mert érdekes módon én rengetegről halottam, de a médiát elkerülve ezeknek mint kiderült hamissága. Igen, még barátaid legnagyobb mézes bödönéről a Holokamuról is. Egyik kedvenc idézetem:
„Lehetetlen, hogy igazságtalanság, szószegés és hazugság tartósan hatalomra jussanak. Ilyen hazugságépületek csak egy ideig ámíthatnak. De idővel összeomolnak” - Démosztenész

Sajnos barátaid a 2. Világ Szabadság Harc óta haladnak az elkerülhetetlen végzetük felé.(Korea, Vietnám, Afganisztán) vereség- vereség. Hiába a (lopott)technika ha nincs aki használni tudja.
Aki nyitott szemmel jár lássa már az utolsó rúgkapálásokat (sátán igéinek hirdetése).
Legvéresebb időszak fog jönni, ami évszázadokra meg fog állapodni, vagy itt vagy ott.
Hidd el én nem fogok patkányként viselkedni, tudom a helyemet.
Ám akik a szájjártatáson kívül mást nem tesznek, tapasztalatom szerint kopogtatni kell majd náluk.
50.
50.
randall13
#46: A háborút a politika kirobbantja, a hadsereg pedig megvívja. Tévedésben élsz: te nem a hazádért harcolsz, hanem a pénzedért. Nem a hazának, hanem annak a sok gyökérnek aki irányítja. Azok harcolnak a hazájukért, akik sosem fogtak fegyvert a kezükben, ennek ellenére kimennek az utcára és szembenéznek az ellenséggel. Te csak egy tipikus fotelharcos vagy, aki ha fingik a WC-n, lehasal mert azt hiszi gránát. Harcolsz a hazáért a hazától több ezer kilométerre. Van értelme. Gondolom beavatáskor szép kis agymosáson mentetek végig mind, ahol aztán megnyugtattak hogy ez a helyes út. Nem a hadsereggel van bajom, mert arra igenis szükség van. Hanem a mentalitással. Hogy mind azt hiszi hogy a cél nemes. Pedig közel sincs így. Egy kérdés csak neked, szakmabelinek: mi szükség volt keletre menni a világ összes seregének? Bár lehet ezt a kérdést már nem válaszolja meg a Call of Duty a 10. prestige után sem.
49.
49.
adikas
#45: Ahogy Jézus mondaná, nem bűn az igét hirdetni.
Se Gárdista, se szélsőséges nem vagyok.
Távol állok minden politikai irányzattól, mely sajnos tömegek számára érthetetlen.
Utálat nem vezérel, senki iránt, csupán szeretett a hazámért és családomért.
Legnagyobb kérdés az "állam" parancsára kire lőnél?
Hazáért tenni sokféle képen lehet, elhiheted kiveszem a részem:)
48.
48.
kebi90
Így elsőnek jobban tetszik mint az ArmA bármelyik része. Kíváncsian várom a következő hír morzsákat róla.
47.
47.
frankek
elkapkodták... sztem megvárhatták volna a Frostbite 2.0-át
45.
45.
Giggsy
#39: Gratulálok, még olvasni sem tudsz. Az Giggsy és nem Gipsy. Bármibe le merném fogadni, hogy dursztod nincs arról honnan jött ez a nicknév. Erről ennyit.
És mégis milyen kapcsolatokkal rendelkezel mesélj! Mondom én beszélgetek emberekkel szerte mindenhonnan, te mit teszel annak érdekében, hogy rálátásod legyen a világra? Mert ha a jó kapcsolatok neked kimerülnek annyiban, hogy elolvasod a jófajta TELJESEN egyoldalú szemlélettel írt hungarista kiadványokat, hát gratulálok hozzá.
Amúgy amit Petőfiről és Aranyról írtál, azt honnan vetted? Csak mert ordít arról a bekezdésről, hogy ezek nem a saját szavaid (összehasonlítva azzal a nyelvezettel, ami a hozzászólásaid többi részében van) Vicces amúgy Petőfit szélsőségesnek hívni, mikor durván szélsőséges nézeteket vallasz te magad is. Ő kész volt az életét áldozni a hazáért, te megtennéd hasonló helyzetben? Erősen kétlem.
Nem mondtam, hogy Horthy egy nagy magyar volt, de az attól még tény, hogy ha Szálasiék nem lépnek közbe, kiugrik a háborúból magyar katonák tízezreinek halálát előzve meg ezzel. Továbbá amíg ő volt hatalmon, a nácik nem hurcoltak el zsidókat haláltáborokba és nem lövöldözték őket a Dunába. A történelmi tények igen makacs dolgok, különösen az olyan esetekben, amikre még élő szemtanúk vannak... Mondom, utálhatod a zsidókat, de azt nem gondolhatod komolyan, hogy azok akiket el tudtak kapni a nácik, bármivel gazdagabbak lettek volna, mint az átlag magyarok...

Amúgy a rohadt nagy helyzet az, hogy ha itt háború lenne, nekem menni kellene lőni, te pedig valószínűleg semmit sem tennél. Jár a szád, te vagy a naaaaagy magyar, de mégis mit teszel a hazádért? Úgy őszintén. Nehogy azt hidd ám, hogy a Magyar gárda egyenruhában rohangászással jót teszel az országnak.

És igen, valóban nem leszel képes változtatni a gondolkodásomon, mert veled ellentétben én igyekszem figyelni mindenre ahelyett, hogy a számba adott rigmusokat fröcsögném. Van saját véleményem, amellyel Te szemmel láthatóan nem rendelkezel.
42.
42.
simon 555
#39: "Magyar az akire én azt mondom.Az idő mikor majd fegyvert kell ragadni hazánkért pedig igazolni fogja."

Valószínűleg ha valaha is eljönne ez az idő(bár nem fog max az olyanok fejében mint te aki azt hiszi,hogy MO van a világ középpontján és mindenki le akarja rombolni....) te lennél az első aki összekuporodva elbújna a pincéje sarkában....
41.
41.
simon 555
#33: teljes mértékben egyetértek.
39.
39.
adikas
#33: Példáiddal nem lettél nagyobb kedves Gipsy.
Rengeteg itt a csahos ki csak sipítozni tud.
Azonban hidd el van akik sokkal jobb kapcsolattokkal rendelkezik mint te.
Magyar az akire én azt mondom.Az idő mikor majd fegyvert kell ragadni hazánkért pedig igazolni fogja.
„Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!” – írta Márai Sándor
Petőfi ugyan egyike legnagyobb magyar költőinknek, de az a szellemiség, melyet veleszületett szláv vérmérsékletével, melynek jellemző velejárója a lobbanékony izgágaság és a rebellióra, valamint a szélsőséges anarchizmusra való hajlam és a túlzásoktól hemzsegő, forradalmias megnyilvánulások, nem reprezentálja az eredendően magyar fajta sajátosságait. Arany János a maga paraszti, megfontolt józanságával, letisztult bölcseségével s a mélyhegedű megrendítő, lágy búgására emlékeztető szomorkás költészetével sokkal hívebben fejezi ki nemzetünk lelki alapjellegét, sajátos karakterisztikumát.
Horty Miklós egy hazaáruló féreg volt.
Aki egyedüliként kapott zsidó kegy díjat.
Aki őt magyarnak tartja, hogy merészel Trianont említeni???
Széchenyi és az Aradiak? Örülök, hogy nem vagy elveszve és jó helyeken is jársz.
Szálasiról tett kijelentésedről azonban mindent elmondtál.
Én pedig veled szemben túl fiatal vagyok ahhoz, hogy megpróbáljak ébreszteni egy röghöz kötött aggastyánt.
Hidd el barátom, az idő igazolni fog, kérdéses számodra elég lesz e már?


38.
38.
ALpH4
látom nem a játékról van már itt szó, de én megpróbálok a játékról írni mert a veszekedésetek nem érdekel ott a privát üzenet el lehet azt ott is intézni.

A játékról: a crysis 2 motorja nem jött be. A crysis 1 sokkal szebb volt mint a 2. a crysis 2 tiszta bug és le van butítva az elődjéhez képest. Ez mint ha már jobban tetszene de itt is látok gagyi dolgokat, de lehet hogy csak a video minősége miatt.
37.
37.
DON GONDOCS
A játékkal kapcsolatban: vizuális szempontból tökéletes, a többi majd kiderül.
Megjegyzés: saját és más nemzetek békéjének érdekében fegyvert ragad. Ahol fegyverrel egyezkednek ott nem beszélünk békéről.
36.
36.
suti100
#33: Ja és Giggsy nem attól leszel magyar, hogy minden felmenőd magyar, attól leszel magyar, ha magyarnak hiszed magad, és ha magyar akarsz lenni. Így bármelyik ember lehet magyar, legyen az cigány, zsidó, vagy "magyar".
35.
35.
suti100
#31: Kedves Slaydo, ami téged illet, rajtad rengeteget nevettem, hisz hungaristának vallod magad, közben pedig Divíziót hallgatsz. Ez a két dolog valahogy számomra teljes mértékben összeférhetetlen. Mivel Hungarista vagy, így gondolom vallásos is, esetünkben keresztény vagy. Miután manapság gyakran összemossák ezt a két dolgot. Mivel keresztény vagy, így azt tudnod kell, hogy embert ölni bűn. Bűn továbbá az önzőség, irigység, és így szépen tovább. Bár én nem vagyok keresztény, mert számomra ez is egy ugyan olyan embereket kizsákmányoló szervezet mint bármelyik bank, én hiszem azt, hogy csak Istennek (nevezhetjük Jézusnak, Buddhának, bárminek mert manapság, mert divat összekeverni mindent mindennel) van joga emberéletekről dönteni. Hozzászólásommal, nem személyes támadást kívánok indítani ellened, sokkal inkább szeretnélek segíteni, hogy végre kinyisd a szemed, és ne úgy éld le az életed, hogy mindent alárendelsz egy dolognak. Szép dolog szeretni a hazád, kötelező is szeretni a hazád, de nem utálhatsz mást azért, mert ő meg a saját hazáját szereti. Ebből az következne, hogy te magadat utálod, ami van skizofréniára utal, vagy pedig egyszerű abszurdum. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...