Dobozosan is megjelenik a PC-s Alan Wake

  • Írta: fojesz
  • 2012. január 28.
  • Bejelentés
A korábbi hírekkel ellentétben dobozos formában is megjelenik az Alan Wake számítógépes verziója, ezt a játék fejlesztői erősítették meg a napokban. A Steam persze még mindig szerepel a repertoárban, de bizonyára örülnek néhányan, hogy lemezen is megvásárolhatják Mr. Wake kalandjait.

Az, hogy ennek egyáltalán van hírértéke, nem véletlen: mint ismeretes, a Microsoft nem vállalta a PC-s Alan Wake terjesztését, aminek kétségtelen előnye ugyan, hogy a Games for Windows "áldásos hatását" nem kell élvezniük a játékosoknak, viszont ez a Remedynek okozott némi fejfájást, hiszen egy szoftver kiadása nem megy csak úgy.

A Steam ebben jó partner természetesen, így sosem volt kétséges a digitális megjelenés, a dobozos premierrel viszont nem számoltunk eredetileg, a Remedy sem fűzött hozzá sok reményt. A finnek végül a minap bejelentették: sikerült megállapodniuk a svéd Nordic Gamesszel, így a PC-s Alan Wake a boltok polcain is tiszteletét teheti, dobozos formában. Pontos megjelenési dátum még nincs, annyi biztos, hogy a megjelenésre februárban számíthatunk, és a játék a korábbi bejelentésnek megfelelően a The Signal és a The Writer című DLC-ket is tartalmazni fogja.

Emellett további érdekesség, hogy a Remedy hivatalosan is megerősítette: a PC-s Alan Wake támogatni fogja a 3D-s megjelenítést és a többképernyős üzemmódot - erre a hivatalos honlapon két fotó formájában már bizonyítékot is találtunk.

Köszi, Raatkainen!

14.
14.
Raatkainen
#13: Az az érdekes, hogy a Remedy ezt mondta: egy alaposan felturbózott dx9-es engine lesz a játék alatt, erre meg itt a gépigény és dx10-es vga van megjelölve minimumként.
13.
13.
hedzsooo
#1: Nem dX9-en, mivel XP-t is eppen ezert nem fog tamogatni! ;)

(Talan kesobb tamogatni fogja az XP-t is, egyenlore ugy tunik W7, v. Vista kell neki.)

Amugy meg letojom, csak jonne mar, igy is megkestek vele jonehany evet PC-n! :)
12.
12.
alex512
Nem lenne rossz PC-re is egy gyűjtői kiadás...
11.
11.
Vopesz
Nagyon jó kis játék, a napokban kezdtem neki újra, már vagy hatodjára. Utánozhatatlan hangulata van, a zenék meg valami fenomenálisak, főleg az epizódok végén.
10.
10.
Nebuloid
#9: AWAN-t kétlem, sajnos... De ki tudja, ha komoly eladásokat produkál a PC-s AW, akkor lehet, mobdjuk karácsonyra! :D
9.
9.
Dcrysis02
A játék futni fog XP-n is, ezt már megerősítették a hivatalos fórumokon is.
És támogatni fogja a 360.-as controllert is.

Én várom. Remélem az AWAN is kijön PC-re. :)
8.
8.
Raatkainen
Végre úgy érzem, hogy megérte gépet újítani. Már alig várom!!!
7.
7.
Másnapos
Jó hogy megjelenik PC re bár én 360 as vagyok de legalább többen megveszik ezt a szuper játékot :)
6.
6.
Nebuloid
Veszem meg azonnal! :D

És mellé 2 kocka sört is, amivel lefizetem a haveromat, akinek "gamer" gépe van, hogy beköltözzek hozzá 2 napra amíg kitolom! :)))

Amúgy ha nem "Games for Windows", akkor van esély rá, hogy nem csak az XBOX controllert támogatja majd, hanem mást is? Örülnék!
4.
4.
The Lone Drow
Ha sikerül megoldaniuk a fejlesztőknek, hogy fusson XP-n, akkor tuti vétel, ellenben, ha nem jön össze, akkor sajnos várnom kell addig, amíg jobb gépem nem lesz...
3.
3.
tundra
Hát ha tized annyian megveszik, ahányan sírtak a PC-verzióért, már jól jártak.
2.
2.
Necreon
Jól értem, hogy a dobozosat is be kell majd regelni steam-en? Remélem igen.
1.
1.
jookrisztian
Sziasztok.
Kíváncsi leszek rá, hogy mennyivel lesz látványosabb a PC-s verzió, gondolom nem dirctX9-en fog csak menni, hanem 10-en, vagy akár 11-en is!!!
Nagyon várom már!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...