GRID 2 - részletek a mesterséges intelligenciáról

  • Írta: zoenn
  • 2013. április 22.
  • Hír
Link másolása
A Codemasters nem csak azt szeretné elérni, hogy a riválisaink jellegzetes viselkedéssel és furcsa szokásokkal legyenek megáldva, hanem szükségszerűen, külső nyomásra taktikát is válthatnak.

Iain Smith producer a GamingBoltnak elmondta, hogy a GRID 2 sokkal okosabb mesterséges intelligenciával lesz felvértezve. A fejlesztők minden egyes versenyző viselkedésének paramétereit egyedileg állították össze, így mindegyikük más és más vehemensséggel viselkedik a pályákon. Hasonló megoldást találtunk a játék első részében is.

A javulás a mesterséges intelligencia dinamikájában mutatkozik meg. Ha sakkban tartjuk őket a saját komfortzónájukban, akkor máshogy kezdenek el viselkedni - kockáztatnak és taktikát váltanak. Hibázni is tudnak persze, hiszen foggal-körömmel hajtanak majd a dobogóért.

Az interjúból az is kiderül, hogy a pályák is dinamikusan változnak körről körre, így nem kell ugyanazokat a vonalvezetéseket leküzdenünk. Sokszor rögtönöznünk kell, hiszen ilyenkor nem tanulhatjuk ki a pálya jellegzetességeit.

A GRID 2 májusban jelenik meg PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.

27.
27.
Tommy74
#25: A Shift 2 számomra irányíthatatlan...
26.
26.
Runo
#20: Tehát ha betörnek hozzád, akkor te is be fogsz törni máshoz, ha meggyilkolják egy családtagod akkor te is elkezdesz gyilkolászni...
25.
25.
Panda HUN
#23: Csak pont a Shift 2-t nem látom a listádon, amit ma de. be is szereztem...
24.
24.
Tommy74
23.
23.
Tommy74
#22: forza4, forza horizont, nfs hot pursuit, dirt2-3, nfs shift mehet..
22.
22.
Panda HUN
Nagyon gondolkodom a Shift2 beszerzésén. Tolják azt még online? Esetleg itt is össze lehetne hozni egy normális brigádot. Én x-en tolom.
21.
21.
Quent1n
No ezért alap nálam, hogy csak akkor multizok autós gammával ha van benne szellem mód. Máskülönben sok értelme nincsen csak feltolja a vérnyomásom.

Intelligens ellenfelek meg jöhetnek (persze csak ha a szabályok rájuk is vonatkoznak), a furcsa szokásokkal csak óvatosan, nem kérek a garázsom elé "fonott kalácsot" :D
20.
20.
Jinbobo
#19: Hát kösz szépen. Leírtam mikor vagyok gerinctelen. Ha rendesen játszik mindenki, akkor én is. Na de mindegy, látom magas.
19.
19.
Falcon
a legjobb online autós játék a wrc3 azt megnevettem és elvagyok vele online mert csak szelem autók vannak és nem arról szol hogy kilöknek meg belém jönnek féktávon meg van a shift 2 is a kedvencem de a multiját nem szeretem mert sok az idióta mint jinbobo....
17.
17.
Panda HUN
#16: De azért azzal tisztában vagy, hogy ez csal egy játék?

Ha online játszok, akkor abból a lobbyból szélsebesen kilépek, ahol ilyet tapasztalok, nem hogy még én is elkezdjem csinálni, szaporítva ezzel az idióták számát.

De nem vagyunk egyformák.
16.
16.
Jinbobo
#15: Lehet te gond nélkül tűröd hogy kilöknek, mikor megelőznél valakit, és ezáltal elbukod a versenyt, de én bosszúszomjassá válok. Az még hagyján, hogy kacskaringózik előttem hogy ne tudjam ,megelőzni, de amikor direkt bevár hogy mellé menj, csak azért hogy kilökjön, az már ugyanolyan gerinctelenség, mint a rajjal szembe menni, és reménykedni hogy telibe kapod azt a rohadékot aki miatt buktad a versenyt. Az ördögök közt, kár angyalnak lenni!
15.
15.
Panda HUN
#13: A bunkó is mindig talál okot a bunkóskodásra, attól az még bunkóság.
14.
14.
Jinbobo
#5: Szerintem nyugodtan tegyél vele próbát, jó játék! Az autolog funkcióval pedig állandó kihívást tartogat, a baráti idők megdöntésére. Egyébként a gépi ellenfelek ritka szemetek benne, ők is félrelöknek ha a pozíciójuk van veszélyben. Nagyon körültekintően kell menni benne, de ha hozzászoksz, kifejezetten élvezetes game. Szép a grafika, jók a zenék (kár hogy csak a menü alatt duruzsolnak) van benne kihívás, offline, online egyaránt. Az első kommentemmel ellentétben, ha tisztességes gamerekkel hoz össze a sors, akkor nincs szükség aljas tettekre, de mint írtam, engem annyiszor megszívattak már online a kilökéssel, hogy én is rászoktam eme aljas tettre:)
13.
13.
Jinbobo
#8: LOL, addig normálisan versenyeztem benne, amíg egyszer pont ellenem használták ezt, és a kitűnő első helyezet helyett, lettem 4.! Akkor én miért ne csinálhatnám? He? Egyébként csak akkor használom ezt, ha az miatt bukom el a versenyt, hogy kilöknek. Ha nem lökdösnek, és ugy maradok a végén, akkor én sem szoktam ilyent csinálni. De a Shift2-ben, az esetek 80%-ban, pont ezvégett bukom el.
12.
12.
Dr_Durden
Elég vicces dolog mesterséges inteligencáról beszélni olyan autós játékokban ahol 2 kör egy futam, kb. 3 perc, és 16. helyröl kell elsönek lenned mert különben nem unlockolod a következö versenyt. Shiftben és a grid 1-ben is csak tömegnek voltak ott az "ellenfelek". Maga a játékmechanika nem teszi lehetövé hogy 1 guruló szemeteskukánál jobban menjenek az ellenfelek. Remélem rámcáfol a játék... különben csak a multiplayer marad. Ott meg mind 1 h milyen az AI.
11.
11.
GodGamer
A valós idejű pálya-változások érdekesnek tűnik, de a műszerfal hiányát még mindig nem emésztettem meg.
9.
9.
Panda HUN
#7: Egyébként a _Grid 2008-as, a Shift2 2011-es...
8.
8.
Panda HUN
#1: Pont az ilyen tahók, mint te, teszik tönkre mások szórakozását. Miért nem játszol inkább offline, ott ha ilyen amatőr vagy, csak restart race...
7.
7.
KőbányaKispest
#6: Igazából teljesen más a kettő. Az egyik arcade a másik félszimulátor. Grafikában a Shift2 sokkal szebb, még mai szemmel is. Az autók nagyon szépek benne, meg maga az egész. A grid későbbi játék amúgy is.
6.
6.
xinosz
#5: Shift 2 akart lenni, szerkeszt gomb hiányzik!
5.
5.
xinosz
#1: A Grid-et játszottad? Azért kérdezem, mert én most játszom és érdekelne, hogy a Shoft 2 hozzá képest milyen!
4.
4.
karneol81
A Gridnek kimondottan jó játékélménye volt. Nekem a vizualitás és az irányíthatóság is nagyon tetszett. Forza és GT után 3. legjobb lesz idén remélem. Már csak egy Dirt4 kellene.
3.
3.
KőbányaKispest
Ráadásul a Shift2 még szebb is lehet, mint ez. + cockpit természetesen, sőt, kettő fajta is van benne:D
2.
2.
Cooper911
#1: Ezt még a flatout multijában szoktuk eljátszani. Jó volt hallani ahogy a haverok szentségelnek :D

Itt meg majd az lesz hír ha a belső nézetről lesznek részletek >)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...