HWSW: Visszavonul a Microsoft vezérigazgatója

  • Írta: fojesz
  • 2013. augusztus 23.
  • Bejelentés
Link másolása
A Microsoft ma bejelentette, Steve Ballmer elnök-vezérigazgató 12 hónapon belül nyugdíjba megy. A sajtóanyag szerint maga döntött erről, de az utódát még megkeresi, ebben Bill Gates is segíti majd a céget.

"Ilyen típusú átmenetre sosincs tökéletes időpont, de most van itt az ideje" - mondta Ballmer. "Egy új stratégiai irányra fordultunk rá egy új szervezeti felépítéssel és nagyszerű felsővezetői csapatunk van. Az eredeti terveim szerint a távozásom a cég átalakulásának kellős közepére esett volna [...] Olyan elnök-vezérigazgatóra van szükségünk, aki hosszabb távon ebben az irányban megy tovább."


Az igazgatótanács egy bizottságot hozott létre a Microsoft új elnök-vezérigazgatójának megtalálására, ennek többek között Bill Gates, a cég társalapítója és az igazgatótanács elnöke is tagja. "Az utódlásért felelős bizottság tagjaként szorosan együttműködöm az igazgatótanács többi tagjával egy új CEO megtalálásán" - mondta Gates. "Szerencsére Steve továbbra is pozíciójában marad, amíg az új elnök-vezérigazgató át nem veszi a feladatait."

Steve Ballmer visszavonulásáról a HWSW-n olvashattok bővebben!

43.
43.
kopic
#42: Te tenyleg egy idiota balfasz vagy..... Ha neked Orban Viktor "normalis embernek" szamit, akkor csak gratulalni tudok. -.-
42.
42.
Bobby Kotick
#39: Nem.
A proli a proletár rövidítése, amely az ókori Rómában használt proletarii kifejezésből ered. Ez pedig a proles vagy az utód szóra vezethető vissza, vagyis a proletárnak nem volt semmilyen vagyona ami után adózhatott volna, nem szolgálhatott a hadseregben, minden vagyona a gyerekei száma volt, mindössze ennyivel tudott az állam hasznára lenni.
Később használták csak a munkásosztály megnevezésére, ma már inkább egy társadalmi csoport mentalitására utal.
Tessék megmutatom videóval, prolik:
http://www.youtube.com/watch?v=g7dCT5c2CAs&feature=youtu.be&t=1h26m32s
Oda pofátlankodnak az ember házához, aztán hüledeznek meg mocskolódnak. Na ezeket kell megfigyelni és távol tartani a normális emberektől.
41.
41.
Huntsman
#38, 39: Okoskodik a közmunkás...
40.
40.
#37: Jó a duma.
Csak nem vicces.
A humor nem ez.
39.
39.
#35: A proli meg dolgozót jelent te szerencsétlen lombikszökevény.
Ne hasznalj olyan szavakat amiket nem ismersz.
Gondolom "milimojos" apuci, anyuci használja azokra (útmunkas, földműves stb. akik munkája fontos a civilizáció müködtetésében elleneben a vezérigazgatókkal, szinészekkel, marketingesekkel és a többi túlfizetett idiótaval), akik melóznak látástól mikulásig lenézve azt aki gályázik, de alul van fizetve.
És aminek jól láthatólag vajmi kevés köze van az inteligenciához.
38.
38.
#35: Rólad baszki tényleg semmit nem talalnánák (boncoláskor sok túl agyat sem) mert jó "haszonállat" vagy, úgy bégetsz ahogy elvárják.
Viszont a világ tényleg megérett a pusztulásra, ha magasan adózó lehet az, akinek ennyi esze van.
Mondjuk kizártnak tartom, mert 18 évesnel idősebb tuti nem vagy, de ha igen, nagy baj van.
De azért egy pár példát írnék, hátha rájössz milyen ostoba is vagy.

Az összes adatod, beszélgetesesed, leveled, minden megy egy mappába aztán ha hatalomra kerül egy olyan emberke, aki mondjuk ilyen Kim Dzsong Un szinten mozog és elkezdessz (mondjuk te biztos nem mert láthatóan tök zokni vagy) szervezkedni ott lesz minden visszamenőleg készen szalaggal átkötve.
Arról nem is beszélve, hogy a korrupcio is létezo dolog és valaki saját zsebre átjátszhatja az infokat rólad egy magancégnek (mondjuk egy biztosítonak).
Vagy keresnek embert valamire és az összegyűjtött cuccaid alapjan te lehetsz a megfelelő.
Mondjuk kémkedj a főnököd, családtag, barát után akiről meg, havi, heti, napi rendszerességgel jelentést kell irj.
Mondjuk az eszed alapjan szerintem meg is tennéd a "jó cél" érdekében.
Minél ostobább valaki, annal könnyebb rávenni az ilyenekre.
Csak elárulom ez már működött így egyszer.
Úgy hivtak kommunizmus és fasizmus.
Ez pár durva példa ennél volt és ennél szofisztikáltabb mondjai is vannak mire lehet egy ilyet hasznalni, de azt úgy sem értened.
37.
37.
vytros
#35: Vicces mikor az emberek nem veszik észre a szerepköröd amit játszol :D
36.
36.
Jani379
#30: Nagy forma ez a Martin. :) Zseniálisak egyébként az általa leközölt játékbemutatók is, meg az egyéb írásai is. Annó főszerkesztő volt egy (sajnos már rég megszűnt) újságnál, szerettem azokat az időket, és a Martin beleszól keretezett részt is, minden játékbemutatónál. :) Ez az újság volt az 576 KONZOL. Számomra az örök favorit.
Csupán három lapszámot élt meg, de elnyerte a tetszésemet a GAME MASTER ahol elég nagy lángal égtek a srácok. Hihetetlen tartalmas lapot adtak az olvasóknak. Az ESO IV: Oblivion bemutató volt talán a csúcspont, és a minden részletre kiterjedő Resident Evil: Outbreak leírás, nem kifelejtve a DVD mellékletet a trailerekkel, videótesztekkel és a Review Commando ténykedésével. :)
35.
35.
Bobby Kotick
#24: Nyilván nem. :)
De ha mégis mit találnának rólam? Nincs mit szégyellnem.
Becsületes, büntetlen előéletű, hetente nem egyszer 60+ órát dolgozó, magasan adózó, ezáltal hazáját tevékenyen segítő állampolgár. Ezen nincs mit megfigyelni. A szolgálatok azért vannak fizetve, hogy a lumpeneket meg egyéb proli elemeket figyeljék és megrendszabályozzák.
34.
34.
Huntsman
Még jó hogy nálunk megdobálták tojással :P
33.
33.
Huntsman
#31: Ekkora egy majmot, mint ez a steve...
32.
32.
KőbányaKispest
#22: oh te, nagy bajok vannak arrafele teso
31.
31.
Uborka2
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=wvsboPUjrGc#t=16
30.
30.
Uborka2
29.
29.
Uborka2
A kétezres évek második felében vagyunk, egy pontosan meg nem nevezett dátumon. Redmond, Washington állam, a Microsoft főhadiszállásának helyet adó, több száz hektáros terület legnagyobb irodaházának egyik legnagyobb irodájában.

A puritán módon berendezett helyiség legnagyobb részét egy hatalmas, tömbszerű íróasztal foglalja el. Mögötte ül egy "Prezident" márkájú, amerikai bölénybőrből készült székben Steve Ballmer, a vállalat vezérigazgatója.
Ballmer világoskék inget visel, mely a légkondicionálás ellenére mellben közepesen, hónaljban erősen át van izzadva. A feje tetején tar kopasz vezér haja a tarkóján és halántékán igen csapzott, látszik, hogy régen nyiratkozott.
Az iroda másik végében üvegasztal, mögötte három szűk, kényelmetlen fotel, melyek szándékosan alacsonyabbak, mint Ballmer íróasztala. Belőlük nézve a Microsoft vezér egy hatalmas, kócos, nedves kolosszusként fest.
Az egyik fotelben Yoichi Wada, a Square Enix japán elnöke, jobbján Phil Rogers európai kisfőnök, balján Mike Fischer igazgató. Mögöttük, egy szétnyitható műanyag kerti széken ül Tetsuya Nomura, a Final Fantasy Versus XIII rendezője.

Síri csend van. Wada a földet nézi a lába előtt, mintha a súlyos perzsaszőnyeg mintáit akarná kiolvasni. Rogers idegesen igazgatja nyakkendőjét, Fischer pedig valahova Ballmer mellé bámul, ki a túlméretezett ablakokon - melyek a buja redmondi tölgyerdőkre néznek -, kicsit egy olyan macskára hajazva, amelyik azt hiszi, ha ő bedugja a fejét a paplan alá és nem lát senkit, őt sem látják.
Nomura a legszerencsétlenebb mind közül. Fejét leszegve alig mer megmozdulni a széken, hiszen az még a legapróbb moccanására is nyekken egyet.
Ballmer laptopját babrálva nézeget egy dokumentumot. Néha hümmög egyet, aztán fejét csóválja. Ahogy lejjebb görget az egérrel, egyre hangosabban szuszog. Az iromány végére érve azzal a lendülettel odaveri az egeret súlyos íróasztalához.
Látogatói egyszerre rezzennek össze. Nomura nem bírja tovább, még összébb húzza magát, reccsenés ide vagy oda.

Ballmer: - Szóval, Wada-san, így állunk. Versus XIII, Playstation 3 exkluzív formában. Szép, nagyon szép. Erről beszél a fél világ. Erről szól a Twitter, Facebook, és minden közösségi portál. A Versus új traileréről.
Wada: - Mr. Ballmer, az a helyzet...
Ballmer (a szavába vágva, emelt hangon): - HELYZET? MILYEN HELYZET?
Rogers: - Wada-san azt akarja mondani, Mr. Ballmer, hogy...
Ballmer (a szavába vágva, rámutatva): - Maga Rogers jobb, ha meg sem szólal, azok után, hogy tudott erről a skandallumról!
Fischer: - Mr. Ballmer, mi mindent meg...
Ballmer (üvöltve): - MINDENT? MINDEEEEEEENT? IGEEEN? Akkor hogy lehetséges az, hogy maguk bejelentettek egy PS3 exkluzív játékot? Maguk? Exkluzívot? A Sony-nak? Mi van uraim, tán elfelejtették, miben állapodtunk meg?
Wada: - Mr. Ballmer, alázatos szolgája, kérem engedje meg, hogy megmagyarázzam. Nomura-san itt mögöttem azt mondja, ezt a játékot nem lehetséges Xbox 360-ra...
Ballmer (feláll a székből és előrehajolva, még nagyobbnak látszódva sziszegi Wada arcába): - MEGMONDTAM, hogy nincs exkluzivitás! MEGMONDTAM, hogy csak azonos tartalom van. Ha az azonos tartalom nem megoldható, MEGMONDTAM, hogy nincs játék. N-I-N-C-S-E-N. Mit gondolnak maguk ott Japánban, hogyan működik a világ? Hogy maguk azt csinálnak, amit akarnak?
Rogers: - De Mr. Ballmer, Nomura-san, a rendező azt gondolja...
Ballmer (kijön az asztal mögül, ekkor látszik, hogy kisgatyában és zokniban van, nadrág nélkül, Rogers szavába vág): - NEM ÉRDEKEL, mit hisz ez a japán játékkókler. Az Activision megértette. Az Electronic Arts elfogadta. A Ubisoft betartja. Akkor maguk mégis hogy gondolják, hogy felbolygatják a világot egy PS3 exkluzív Final Fantasy epizóddal, ami eldöntheti e konzolgeneráció sorsát?
Neeeeem uraim, itt nem lesz még egy Final Fantasy VII. Maguk nem fognak újra system seller címet adni a Sony kezébe. SZAROK Kutaragira, arra a vén bolondra és SZAROK Hiraira, a kutyájára. N-E-M L-E-S-Z exkluzív a Versus.
Wada: - Mr. Ballmer, bocsánatáért esedezem. Kérem értse meg, hogy nem lehet átrakni a szoftvert X360-ra. Nem működik a motorja és kevés a DVD9. Nem lehet... nem tudjuk... (elfúló hangon)
Ballmer: - Nem? Nem tudják? Hát akkor majd kiadják akkor, ha jön az új Xbox.
Fischer: - De Mr. Ballmer, az még legalább 4 év. A játék majdnem kész! Mit csináljuk addig? Mit mondjunk?
Ballmer: - Mit mondjanak? Maguk úgyis olyan okosak ott a Square-nél. Maguk a nagy történetmesélők. Találjanak ki valamit. Húzzák az időt.
Wada: - De Mr. Ballmer, évekig?
Ballmer (üvöltve): - IGEN, HA KELL ÉVEKIG! L-E-S-Z-A-R-O-M. Én húztam ki magukat a szarból. Én és a Microsoft. Ha nem támogatjuk meg magukat, most mind randi-szimulátorokat gyártanának mobiltelefonra.
Wada: - Értettük, Mr. Ballmer. Megvárjuk az új Xbox-ot és arra is kiadjuk a játékot. Majd átnevezzük. Majd Nomura (mérgesen hátranéz a rendezőre, aki ennél lejjebb már nem tudja hajtani a fejét) megoldja. Ő csinálta a bajt, majd megoldja. Igen, meg lesz oldva... (motyog)
Ballmer (visszaülve a székébe): - Ajánlom is. Remélem képes arra, hogy legalább valami hihetőt nyilatkozzon. Ami pedig itt elhangzott, az az iroda falai között marad.
Most pedig menjenek. A Bethesda képviselőit is várom délután egy kis elbeszélgetésre. Meg azt a kibaszott punk Rockstart. Azokkal is csak a baj van.
26.
26.
csoki0619
#22: Ertelmes hozzaszolas, csak az nem vilagos h mit ertesz a csocselek szo allat?
A drogos tarsadalmat, a csempeszeket, pedofilokat, vagy netan az oltonyos bunozoket akiket te annyira vedesz?! Nagy butasagot mondtal, mar ne is haragud, te felsotizezres kaviarevoh (Stereotype mode off)!
25.
25.
Uhu123
Fantasztikusan működik a linkelés:
http://www.portfolio.hu/vallalatok/lemond_steve_ballmer_mit_veszit_a_microsoft.1.188199.html
24.
24.
Uhu123
#22: Igen, mert te nem vagy a megfigyelt "csőcselék" része. :) Hát persze...

Amúgy, ha tényleg szakmai cikket akartok róla olvasni:
http://www.portfolio.hu/vallalatok/lemond_steve_ballmer_mit_veszit_a_microsoft.1.188199.html
23.
23.
névtelenség
Most örüljek, hogy végre valahára elmegy...
...vagy sírjak mert egy hasonló pénzéhes és gonosz klónt készülnek a helyére tenni.

Meh. Inkább teszek rájuk...
22.
22.
Bobby Kotick
#19: Nagyon helyes.
Figyeljék is a csőcseléket, azért vannak fizetve.
21.
21.
majomember
a kapitany is elhagyja a sullyedo hajot :)
20.
20.
sunstreaker
http://pcforum.hu/hirek/15288/A+nemetek+szerint+lezarhatatlan+hatso+kaput+epitett+a+Microsoft+a+Windows+8-ba.html
19.
19.
sunstreaker
http://www.sg.hu/cikkek/99322/kiskaput_hoz_a_windows_8_tpm_tamogatasa

megérdemli mi?? hülyegyerek.. a microfos szorosan eggyütt működik az amerikai N.S.A - nemzetbiztonsági hivatallal.. amely ha tehetné a világon mindenki után kémkedne..
18.
18.
sunstreaker
#1: Megérdemli??? te hol élsz b*zdmeg??
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...