HWSW: Vége az iPhone-csodának Magyarországon

  • Írta: fojesz
  • 2013. október 28.
  • Hardver
Link másolása
A nyitónap tapasztalatai alapján érezhetően visszaesett az érdeklődés a legújabb generációs iPhone készülékek iránt hazánkban. Az éjfélkor nyitó üzletek előtt jóval kevesebb érdeklődő gyűlt össze mint a korábbi években.

Gyakorlatilag érdektelenségbe fulladt Magyarországon az új generációs Apple okostelefonok, az iPhone 5s és az új ruhába öltöztetett régebbi modell, az 5c tegnapi debütálása. A korábbi évek kígyózó soraiból idén semmi sem maradt, ráadásul ezúttal a szolgáltatók előrendelést sem vettek fel a készülékekre, holott évekkel ezelőtt több hetes várólisták alakultak ki egy-egy premiert követően. Igaz, a telefonok korlátozott darabszámban érhetők el, de aki akar, még most is hozzájuthat a legtöbb típushoz Budapesten, vagy az interneten rendelve.

Az új iPhone-ok iránti megcsappant érdeklődés láthatóan a Telekomot is váratlanul érte, a szolgáltató idén az Allee bevásárlóközpontban található T-Pontba várta nulla órától az első vásárlókat, ám a sorban állók, pontosabban sorban ülök kényelmére kihelyezett széksor nagy része még az értékesítést megelőző egy-két órában is üres volt a folyosón. Az értékesítés kezdetére nagyjából 50-100 ember gyűlt össze, ám mivel többen barátaikkal, rokonaikkal érkeztek (az első vásárló például egy tíz év körüli kisfiú volt, aki mindjárt két iPhone 5s-t is vásárolt), így a tényleges vásárlók létszámát nehéz volt megbecsülni.

Ha kíváncsi vagy a további tapasztalatokra, olvass róla még többet a HWSW-n!

26.
26.
mestermagyar
#24: Nem EU-s, hanem international ez inkább. Árusítani talán fogják, de beszerezni majd valahogy biztos lehet, működni biztos hogy fog.:P

5-7 inchig azért a fullhd jó még szerintem, mert így a csúcskategnak+a 7 hüvelykes taboknak már nem is kell más felbontásra optimalizálni, de a legnagyobb készüléknek is elég a ppi-je még a "pixelmentességhez".

Én is várom, csak ne a mindenki a saját külön szabványát használja.
25.
25.
spikee576
Jaja Tupac írónk jólmondja...............
24.
24.
tupaccc
16. xiami nagyon jó példa, az mi3-at nagyon várom, kérdéses viszont, hogy készül-e EU barát verzió valaha. Viszont nálunk még a mi2-t is elég durva áron 350euróért árulják. Mai napig MIUI rom fut a Desire telómon, amit imádok, szóval egy Xiaomi mobil nagyon bejönne.
A telók meg szerintem tele vannak felesleges dolgokkal, melyek miatt egyre erősebb telókat kell gyártani - Full HD felbontás - minek, ha az emberi szem felbontóképességén ez az érték már túlmutat, ráadásul ilyen apró képernyőn felesleges, csak arra jó, hogy bitang config kelljen ahoz, hogy 1080i-ben futtass filmeket, és az aksidat 2órán belül kinyírd. És mit olvasni mostanság? Készülnek a 2560 x 1440 képpontos telók. Minek? Jah, hogy szükség legyen 8magra, és 64bites procikra
Hasonló eset a Mpix-ek száma, szerintem mobilban 8-10 Mpix-nél meg lehetett volna állni, és azt tökéletesíteni.
Én személy szerint nagyon várom a "kirakós" telefonok korát. Nálam a nyerő kombináció egy 4,3as DP + max 2mag + 1Gb RAM + 720 x 1280 felbontás + a lehető legnagyobb aksi kombója lesz a nyerő :-D
23.
23.
Folti1985
Szerintem meg a tavalyi Iphone 5 hacacáré után a kutya nem ment ki mert nem akart a médiában gazdag hülye gyerekként feltűnni. A HWSW meg nézze majd meg az eladásokat karácsonykor is
22.
22.
dcba
Sztem aki ilyen telefont akar az vegyen 200ezerert, aki meg ugy erzi egy telefon telefonalasra meg max cut the rope-ozasra valo(ahogy en is) az marad a 3 eves telojanal(ahogy en is).Szamomra sosem nyujtott elvezetett megnezni egy filmet a telomrol, sot jatszani is utalok mar rajta(pedig xperia playem van) mert ha lemeritem akkor nincs telefonom. De mint mondtam mindenki mas es nincs azzal baj ha lehet kapni ilyen telokat mert van felvevo piaca, legfeljebb ha teged nem erdekel hatat forditasz az egesznek(mint en is). Es abban is biztos vagyok h mindenkinek vannak olyan kiadasai amit a masik tart hulyenek. En pl jovore vegre megvehetem almaim laptopjat ami egy 2500fontos alienware laptop. Erre is biztos lesz olyan aki kiakad h ennyibol mar egy uj autot lehet venni es jatekra minek ilyen draga laptop. Ennyi emberek vunk kulonbozunk, es ez igy van jol.
21.
21.
SP4C3F0X
K az a hülye aki telefonon akar nagyobb játékkal játszani? Vegyen tabletet vagy még normálisabb konzolt vagy pc-t vesz. Útközben nem 8 gigát felemésztő játékokkal kéne játszani. Azt se értem mivel tud többet egy iphone mint egyéb telefon. Szinte tökugyanazt tudja egy 30 ezres telefon is. De még annak árát is sokallom.
20.
20.
mestermagyar
#18: Irányításra, és gamerkedésre amúgy ott van a moga pro. De ha ez felár volna, akkoris a ps vita mellé ugyanúgy veszel egy ~10 ezres telefont.

Én személy szerint nagyon beleástam a telefonok témakörébe az első, és eddig egyetlen okostelefonom óta, ezért megalapozott, és jól átgondolt döntést követően fogom megvenni az új telefonom majd, ami nem lesz 200ezer, csak feleannyi (persze ugyanannyit tud mint a 200ezres, talán picit többet is :P). Persze, én ki tervezem használni játékra, videókra, nagy-képernyőre vetítéshez, internetezésre, TELEFONÁLÁSRA, appok használatára (pl. facebook, office), és navigálásra, esetleg fényképezésre/videózásra (Hamár fullhd-t, és még akár 4k-t is sikerülhet kihoznia, akkor megéri próbálgatni :D).

Szerintem a teljesítmény növekedése ~45 ezer forintnál kezdődik, márha a telefonnak jó a procija is eléggé, meg az optimalizációval sincs baj. Persze, ahol a nexus-t normálisan kapni, nem úgy mint magyarországon 80-90 ezerért, ott biztos, ez az érték.hogy ennyiért csúcskategot kap az ember.

Felbontás hááát, az egy vicces történet. :D Jövőre akár hiszed akár nem, már 2k-s képernyők készülnek, nomeg egy telefont hamarosan be is jelentenek vele.
18.
18.
Itsuki
#14: na,ez egy nagyon jó hsz volt...

A 2 válaszolónak. Szép és jó hogy leírták ezeket,fontos dolgok,de most annyit megér hogy te full hd-ba nézd vagy jó isten tudja még hogy mit tud ,hogy ki adj 200k-t egy telefonért? Megveszel mondjuk egy huawei 300y telefont az is tud pár dolgot mondjuk. Mert azért ez hogy van 6000 magos proci meg ilyen olyan felbontás az azért szerintem annyira nem fontos. Játszani úgyse tudsz rajta nagyon (mint a hsz említette hogy irányítás trágya) az hogy full hd-hez mi kell azt meg úgyis tudjátok,de én még nagyon a monitoron sem tolom a full hd-t nem hogy telefonon. inkább csak a presztizs hogy fel tudj vágni emberek előtt... na mindegy,megtehetném hogy vehessek iphonet,de az elveimmel ellenkezne hogy ennyi pénzt kiadjak egy telefonra.
17.
17.
Stranger
#14: Ha az értelmét nézzük, akkor már rég meg kellett volna halnia a mobil piacnak. Úgy ahogy beszűkült a PC-s piac is.
Régebben még érdekes volt. Bluetooth, infra, wifi, rádió, stb után még ámuldoztunk. Most már a legolcsóbb telóban is benne van. Persze próbálnak dolgokat kitalálni mint az arcfelismerés, ujjlenyomat leolvasó meg ilyen szarok, de ezek kb. ilyen top-shop szintű marketing sz@rságok. Bár az emberek tényleg vevők rá. Mert ez a trendi.
16.
16.
mestermagyar
#14: 800 eurót ne nagyon említs, mert magyarországon ennyi, és csakis forintba látsz telefonért 800 eurónyit. :P Azért max a nagyon-nagyon új, és emellett még hatalmasat fejlődött telefonok kerülnek ennyibe, azok is max 1 hétig. De a megoldás úton van, év végére várható 2 kínai telefon is félhivatalosan, (xiaomi, lenovo), és ezek közül a xiaomi 300 dolcsi-ért árusította kínában a csúcstelóját (m3), ami persze mindent tud, amit a többi konkurens 2x annyiért. Persze nem biztos, de a 16gb-os változatot majd megtudod rendelni valamelyik kínai viszonteladótól 400 dolcsiért.

A telefon fejlődik a leggyorsabban az összes létező informatikai irányág közül, tehát ne várd, hogy az egymagos teló mindent elvigyen. 3 éve ilyenkor még nem volt piacon 2 magos telefon sem, most meg már 8 mag/ 2. generációs négymagosok vannak. De a játékok viszont éppenséggel azért nem működnek, mert a gpu-k olyan 20x gyorsabbak lettek nagyjából azóta :P. 3 éve ilyenkor a qhd max 2 telefonban volt benne, ami kb a számítógépek felbontása volt 13 éve. Ma meg már szinte jobb képet adnak, mint a laptopok, vagy átlag monitorok.

régen volt hova kicsinyíteni a kávát, ezért lehetett kissebb a telód is, persze hozzáadva azt is, hogy a képernyőre annyira még nem figyeltek méret szempontjából. Azért ma már a sztereó, és a fullhd-s telefon ne legyen már egérmozi.

Ezek ma már sokkal nagyobb funkcionalitással bírnak, mint a régebbi telefonok, persze hogy fogyasztanak. Elmész munkába, hazamész, feltöltöd, kész. Ha beállítod, hogy alacsony legyen a fogyasztás, és csak olyan appokat használsz, amit a régieken, szerintem sokkal többet is kihozhatsz. Persze, ha nem hinnéd, az akksi is fejlődik, mint az állat, a xiaomi m3 hüvelyken majdnem ugyanakkora 3000 mah-s akksit takar, mint a 2-3 éves huawei s7 slim 7 hüvelyken 3250mah-t.

Figyelj, azért az áráról még egy valamit:
Nem mindegy, hogy egy fullhd-s nyolcmagos, 4k-t lejátszani képes készülék sztereó hangszóróval a tenyeredben fér el, vagy az öledben.
Azért gondolj bele, hogy a grafikai teljesítményt leszámítva, ki tudná helyettesíteni a PC-t, az összes TV-s komponenst, a TV okosságát. Ubuntu EDGE. Eleve hülyeség a sok szart megvenni, amikor mindent beleépíthetnénk egy telefonba.
15.
15.
BrendOoN
"az első vásárló például egy tíz év körüli kisfiú volt, aki mindjárt két iPhone 5s-t is vásárolt" - Most erre mit lehet mondani? Oké, persze legyen a kölyöknek mobilja. Tízévesen már nekem is volt, hogy miután hazaértem a suliból felhívjam Anyámat, hogy jól vagyok de nem iPhone 5S.

Egyébként gondolom azért kellettek oda a rokonok, mert a gyereket már nem akarták olyan későn egyedül hagyni..
14.
14.
tupaccc
Kiadni ennyi pénzt telefonra, én ezt sosem fogom érteni... Itt nem csak Iphone-ra gondolok, hanem 800eurós android készülékekre is. Nagyjából egy évig csúcsmodellek, aztán már nem kapnak frissítést, a legnagyobb legújabb játékok nem mennek stb. Mire mobilba 8mag, 2GB RAM stb, ha az ember nem játszik? Régen az volt a divat, hogy minél kisebb telónk legyen, ami akár 2hétet is kibírt. Most megy itt vannak a tepsifonok 1napot bíró akksival, és veszik őket mint a cukrot. Ráadásul a legjobb játékok zöme irányítás végett pocsék, élvezhetetlen. Ennyiért már veszek egy next-gen konzolt, vagy egy gamer pc-t, és még marad olcsóbb telóra is.
12.
12.
DigitalEye
Jaja, számítani lehetett rá.
Már minden második embernek iPhone-ja van, nemrég élte az aranykorát a márka. De hát az emberi természet már csak ilyen, hamar ráun a dolgokra. De majd úgyis kitalálnak valami új szarságot amiért ugyanígy sorban állnak majd a népek, szerintem senki sem tért észhez és nem is fog.
11.
11.
Dugong
#9: Szerintem is ennyi.
10.
10.
spikee576
Már nemakorra húzónév a vásárlók számára az iphone mint 1-2éve már akkora a választék,hogy nem esnek hasra az emberek egy új iphoneszériától mint régebben.
9.
9.
markoci555
azért nem ugrott rá a sok zombi mert nem 6 a neve, hanem 5s
8.
8.
jszili32
Elkezdődött a jövő emberek !!!
7.
7.
dcba
#4: nem hiszem h vegre vki rajott h atveres az egesz iphone ami Jobs-sal a sirba kerult. Sztem csak a turelmetlenje mar reg berendelte angliabol, ahogy anno en is tettem az iphone4-el, ami sztem az utso jo iphone volt, es a tobbi csak azt probalja upgradelgetni, de sztem mar szanalmas amit muvelnek. Heti szinten olvasok arrol milyen problemak ovezik az 5s-t. Igaz mindig is ment a balhe az iphoneok korul, de nekem a 4es iphone sosem produkalta az ugynevezetett antenna problemat, mindig volt tererom es sose dobot kette, pedig ellegge az elsok kozott voltam akik beszereztek. Mind1 sajnos meg mindig eleg ember hiszi azt h az iphone a meno igy lehetoseg van arra, h az emberek evrol, evre egy vagyont adjanak ki ugyanazert mas kontosben. Sajnon ezt kezdem tapasztalni a rivalisnal is mert a samsung is rakapott erre az evrol evre kiadok egy uj galaxyt, kicsit mas kicsit tobbet tud, de sztem nem annyira h ertelme legyen az elozot levaltani. En velemenyem aki egy 3 eves xperia play-el is boldog holott nagy kutyu manias vagyok, de vhogy nem tudnak nekem semmi olyat mutatni, a mai telok ami lazba hozna. Nem akartam senkit megserteni ez az en velemenyem, ha vki boldog az iphone-nal akkor sok boldogsagot az illetonek/illetoknek.
5.
5.
RangerFox
Az kell, egy 10 éves gyereknek, 2 szifon 5s... -.-
4.
4.
mestermagyar
Éljen, a magyarok végre észhez tértek! Ja nem, csak a felnőttek, amire az a tízéves felnő, újra az iphone lesz a "menő"
3.
3.
daneelolivaw
rossz helyre mutat a hwsw-s link
1.
1.
Sun9us
Talán, mert akinek kellett, az régen beszerezte, úgy 50 kilóval olcsóbban, függetlenül, mint amennyiért nálunk árulják, előfizetéssel, 2 éves hűségnyilatkozattal, havi 20-ért, szánalmas adatforgalommal.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...