Titanfall - legfeljebb tizenketten

  • Írta: fojesz
  • 2014. január 8.
  • Hír
Link másolása
A Respawn Entertainment véglegesítette a Titanfall-meccsek játékosainak számát, végül tizenkettő fő, vagyis két hatos csapat mellett tette le a voksát a fejlesztőcég. Azt mondják, ez bőven elég lesz.

A Respawn Entertainment fejese, Vince Zampella a Twitteren jelentette be, hogy a Titanfallt legfeljebb tizenketten lehet majd játszani, vagyis két hatfős csapat ugorhat majd egymásnak.

Mindenki döntse el maga, hogy ez elegendő-e a számára, azt viszont tudni kell, hogy a játék így is nagyon pörgős lesz. Egyfelől afféle töltelékként számos AI által irányított katona is velünk, illetve ellenünk harcol majd, illetve ahogy arra Zampella is felhívja a figyelmet, mindenkinek lehet titánja is, ami szintén fokozza az izgalmakat.

A Titanfallt az utóbbi időben már a 6v6-os felállással demózták, igaz, az E3-on még lehetett 7v7-es meccseket is játszani. A fejlesztők elmondása szerint azért hezitáltak ennyit a dolgon, mert a megfelelő egyensúlyt keresték, ahogy azt is leszögezték: a játékosok száma nem technikai okokból ennyi, hanem pusztán dizájneri döntésből.

A Titanfallról készült előzetesünket itt olvashatjátok el.

32.
32.
rethrospektiv
Lehet, hogy Nektek lesz igazatok és bőven elég a 6-6 felállás. A battlefield után kevésnek tűnt. A játék mindenesetre tetszik. Több, mint valószínű, hogy megvásárolom boxra. Talán tényleg kikerülhető a 4 mp-es halál és nagyobb játékélmény lesz így....Meglátjuk....
31.
31.
alex512
#19: A respown egy kis csapat a többihez képest. Egyébként ahogy a cikk végén is van, ez egy dizájneri döntés. Gondolom az a fajta játékmenet, amit kitaláltak hozzá, az ennyi játékossal a legjobb. Azért az hülyeség, hogy a source nem bírna többet 12 játékosnál. Az gamekapcson olvasható előzetesben is benne van, hogy nem egyszerűen egy robotos multis lövöldét akarnak, hanem egy jól átgondol, újító koncepció alapján csinálják az egészet.
30.
30.
PrimYaz00
#29: + a robotot se tudná lehívni, mert 1 perc a várakozási idő, mondjuk azt még nem tudni, hogy ez nullázódik-e, halálkor
29.
29.
p3ti
#7: Ekkora baromságot.... ha 15 v 15 lenne akkor az egész egy értelmetlen COD 4 másodperces halál / élet taktusba torkolna. Régen a legjobb Halo meccsek 4v4be zajlottak
27.
27.
PrimYaz00
#18: publáma lehetsz....
26.
26.
PrimYaz00
#14: cs:go-ban is a mixek a jók, ahol 5 vs 5 van, sok hülye ember idegesítő, mert képtelenek csapatban dolgozni...
25.
25.
supair
#23: Én pedig pont ennek örülök.
Sokat gondolkodtam hogy oldják meg,ha lesz egy csomó titán,plussz mivel történetet
mesélnek közben,pár interaktív dolog meccs közben.
Attól féltem hogy a nagy számokra hajtanak.
Úgy látom elég okosak ahhoz hogy végigvigyék az eredeti elgondolásukat.
Halo is addig volt jó mig nem kurvultak el a multik oltárán.Egy jó fejlövés,levadászás,taktika....ez mind elképzelhetetlen számomra káoszban 32v32 például.
Komolyan szeretném ha olyan lenne mint ami eddig lejött nekem róla.
Mindenesetre előrendeltem.Megkapja az esélyt....
24.
24.
randall13
#23: Azok az AI-k sok játékosnál értelmesebbek lesznek :D
23.
23.
rethrospektiv
Hát, nem lesz ez picit kevés? Nekem gyanús, hogy AI-val akarják helyettesíteni a mesterséges -hülyéket- :) Poént félretéve....én nagyon kevésnek találom....
22.
22.
mephi
#18: Ha sokat CS-tél, akkor illene tudni, hogy a war-ra 5v5-s csapatokkal lehet menni... Az, hogy te a publicon lévő 10v10-et Te CS-nek hívod, attól az még nem a CS lényege.
21.
21.
traumraise
#20: kisebb gépigényre tippelek mint a bf4...ha szarul optimalizálnak akkor pont annyira eszi a vasat majd mint a bf4.
20.
20.
UncannyDante94
Inkább árulják el a gépigényét a játéknak,tudnom kell hogy elfog-e futni a játék a PC-men!! :D
19.
19.
DON GONDOCS
#17: Hát mondasz valamit. De már elég régóta heggesztik a játékot ezért alakult a respawn entertainment. Hogy hatékonyabban és normális keretek között dolgozhassanak. Ne keljen az Acti féle irányt tovább vinniük.
18.
18.
#11: Láttam videókat. Gondoltam legalább lesz benne 16v16. Túl sokat CS-ztem és megszoktam a sok embert. Ez a szám alatt nekem már csak a LAN partik jutnak eszembe. Ott pedig ez a játék nem lesz nyerő, mert a zsidó EA biztos nem tesz bele LAN módot.
17.
17.
randall13
#10: több játékos -> nagyobb pálya -> több idő -> több pénz
14.
14.
Rat4Face
#7: nem igazán értem miért lenne ez "gáz". egy játék nem azért jó mert 100v100 csatákat lehet benne tolni. annak is megvan a hangulata, de attól még nem beszélhetünk egy jó és élvezhető játékról.
13.
13.
goblinfing
pont jó, nem fog mindenki egymás seggébe spawnolni nagyobb mapokon.
10.
10.
DON GONDOCS
Most csak feltételezem hogy a motor ennyire képes, Mert a grafikár igencsak impozáns látványt nyújt hála a módosított source motornak. Gondolom hogy így próbálják megtartni a stabil sebességet.
9.
9.
Goldge
#6: Jaa, szóval úgy lesz sztorija, köszi a fejtágítást :D
7.
7.
2014-ben ez azért már gáz. Főleg egy olyan játéknál ami csak többjátékos móddal rendelkezik.
6.
6.
NoNametheOneandOnly
#4 Nem tudod kijátszani a multisztorit, minden meccsnek lesz története, vagy lesz egy adagnyi és abból válogathatsz, vagy remélem inkább majd folyamatosan változtatják és mindig más és más lesz a feladat, de olyan nem lesz hogy csak hentelitek egymást.
5.
5.
NoNametheOneandOnly
Én is egy 10-10-re számítottam volna. De nem értem miért nem csinálják meg úgy hogy te állítod be hány fős legyen egy csapat és akkor mindenki úgy játssza ahogy szeretné.
4.
4.
Goldge
Én azt azért reméltem, hogy miután kijátszottuk a "multisztorit" lehetőség lesz majd AI nélkül játszani...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...