PlayStation Now - átalakították a PS3-at hozzá

  • Írta: fojesz
  • 2014. január 18.
  • Pletyka
Lapértesülések szerint a Sony átalakított PS3-akat állít csatasorba a múlt héten leleplezett cloud-gaming szolgáltatás, a PlayStation Now mögé, így javít a rendszer minőségén, és még spórol is.

A PlayStation Now lehetővé teszi majd, hogy PS3 nélkül, a felhőből játsszunk PS3-as játékokat, ehhez viszont valahol messze még olyan hardvernek kell működnie, ami képes ezeknek a címeknek a futtatására. Meglepő, de ilyen a PS3 is.

A Digital Foundry értesülései szerint ugyan a Sony eredetileg azzal kísérletezett, hogy a mezei, boltban is kapható PlayStation 3-akat vonultatja fel a PlayStation Now mögött, végül úgy döntött, átdolgozza kicsit a rendszert: ha minden igaz, most olyan szerverekkel hajtják a szolgáltatást, amiknek az alaplapjaira "egyszerre nyolc PS3-nak megfelelő hardvert zsúfoltak".

Az új kialakítás több szempontból is hasznos, egyrészt ezek a gépek összességében kevesebb helyet foglalnak, kevesebbet fogyasztanak, ráadásul az áttervezés közben olyan változtatásokat is végre lehetett hajtani a rendszeren, amik a késleltetés csökkentését szolgálják.

A CES-es beszámolók szerint a PlayStation Now ugyan nagyon jól működött élesben, de azért észrevehető volt az input lag, továbbá Las Vegasban még csak nem is az interneten, hanem egy helyi hálózaton keresztül futott a rendszer.

6.
6.
JackBauer
#4: Minden cég a legnagyobb nyereséggel szeret szolgáltatást nyújtani vagy terméket eladni, mi ebben a meglepő?:D
5.
5.
rDAVE
#4: De azokat még eladhatják, semmi értelme nem lenne azokból összerakni, mikor van külön alkatrészük.
Ez egy logikus megoldás, PS3 emulálása se lenne jobb, sőt...
4.
4.
myrte
#3: Olcsójános megoldás. Biztos a fejükön maradt egy vagon PS3 a PS4 rajtja miatt. Újrahasznosításnak is fel lehet fogni.
3.
3.
hurkagyurka2
#1 Miért lenne sufnituning? Szerintem életképesebb elgondolás a PS3-as játékokat PS3-asok segítségével streamelni, mint PC-ken vagy egyéb hardvereken emulálni. Anyagilag legalábbis biztosan...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...