Megváltozik a PS3-játékok borítója

  • Írta: fojesz
  • 2014. március 9.
  • Hír
Link másolása
A PS4- és a Vita-játékok kékes borítóját kapják meg a PS3-as anyagok is, legalábbis Amerikában biztosan. A Deception IV: Blood Ties PS3-as változata már az új dobozképpel érkezik majd.

Az IGN írta meg először, hogy a Deception IV: Blood Ties PS3-as változata a korábbi játékokhoz képest más borítóval érkezik: a PS3-as dobozképek hagyományos fekete fejlécét olyan kékre cserélték, mint amilyen a PS4-es és a PS Vitás játékoknál is látható.

Az IGN meg is kérdezte a Sonyt erről, aki megerősítette, hogy a jövőben a többi PS3-as játék is ilyen színezést kap; maga a lemez tokja egyébként nem változik, így viszonylag könnyű lesz megkülönböztetni egymástól a játékok PS3-as és PS4-es változatát. Utoljára egyébként 2009-ben változott a PS3-as játékok borítója.

Azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy Európában akar-e váltani a Sony. Megnéztem a Deception amerikai és európai hivatalos oldalát is - utóbbin még a régi borító szerepel...

17.
17.
#16: "elég lenne csak 1 fajta tokot gyártani"

csakhogy a két tok véletlenül sem ugyanolyan,a ps4-esben nagyobb a borító,nincs üres felső műanyag "fejléc" ugyanakkora a tok mint a borító.

am nekem aztán tök mind 1 milyen színű,bár így a vége felé semmi értelme változtatani,jó az feketén is .
16.
16.
simon 555
Jó volna ha a tok is kék lenne, szerintem baromi jól néznek ki a PS4 játékok tokjai.
Üzleti szempontból is jobb lenne, elég lenne csak 1 fajta tokot gyártani, csak papírt kellene mást bele tenni.
14.
14.
Neo1989
Nekem 8 én úgy is le tom cserélni ha az kell.
Mondjuk 95%-ba le is cseréltem nem szeretem a paltinumos borítókat.
Ha kék lesz kék lesz a spíler-ek úgy is csinálnak majd olyat ami boltban amúgy sem kapható :) Aki meg akarja, le tudja majd cserélni.
13.
13.
Yanez
Nekem bejön a kék...a zöld, a szürke, a fekete, a fehér...nekem mindegyik bejön, mert valójában az érdekel, ami benne van. :] A többi csak pillanatnyi "folt" a szemnek, ami úgyis a polcon fog hánykolódni, és úgyis tökmindegy mindenkinek milyen színű.

Ez nem verda vagy egy dögös bringa, csak egy tok.
10.
10.
Azeroth87
Szerintem a kék undorító ps4-en is...
9.
9.
Berkes2000
Amit senki sem emleget pedig használt játék vásárlásánál érdekes lehet, hogy a PS3 blu-ray tokja nagyon strapabíró. A DVD tok amiben az Xbox játékok is vannak ehhez képest törékeny. a pöckök is könnyen kitörnek amik fogják a lemezt, illetve egy idő után nem tudod összezárni.
7.
7.
Cristiano
6.
6.
delphijos
#4: Egyetértek, szerintem is jobb a kis tok, elegánsabb is. A DVD tok feleslegesen olyan nagy.
5.
5.
Eddig olyan volt, hogy valamelyik oldalt írta Spiderman betűkkel, hogy Playstation 3, nem?
Sorry csak 2008 óta nem láttam eredeti PS3 játékot.
2.
2.
NECROSMOKE
Remelem, hogh nem. Hadjak a regit. A PS4-nel meg jol nez ki.
1.
1.
KeXxX
Nekem tetszik a szürke borító is, nem kell a kék... PS4-nél maradjon inkább....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...