Csúszik a Star Citizen FPS-modulja

  • Írta: fojesz
  • 2015. június 30.
  • Csúszás
Link másolása
Chris Roberts és csapata megerősítette, hogy a tervezettnél később érkezik a Star Citizen FPS-modulja, és ezúttal még csak körülbelüli időponttal sem rukkoltak elő a megjelenést illetően.

Rengeteg pénzből készül, és elképesztően összetett játék lesz a Star Citizen, de hogy befejezik-e valaha, az erősen kérdéses. A várva-várt FPS-modulnak, a Star Marine-nak például tavasszal kellett volna megjelennie, az viszont - mint a mellékelt ábra mutatja - még sehol sincs, és nem is lesz egy darabig.

Chris Roberts egy terjedelmes blogposztban jelentette be, hogy csúszik a Star Marine, és ezúttal azt sem mondta meg, hogy nagyjából mikor számíthatunk rá. Roberts szerint gondok akadtak a játékmenettel, illetve technikai problémák is nehezítik a fejlesztést, amire most még több emberi erőforrást áldoznak. A várakozások szerint a csúszásnak lesz hatása ugyan a munkálatok egészére, de az nem lesz drámai.

9.
9.
Dízel
Hohoo, ha tudnátok mennyit fog ez még csúszni nem is lenne róla hír. :D
kb 2018-2019re lesz ebből teljes játék, de persze csak akkor ha beleraknak mindent amit igértek. kijöhet ez már jövőre is, de akkor az olyan is lesz. Túl sokat ígértek. A no man sky is csak azért jön ilyen hamar mert nem lesz benne annyi tartalom, csak random generált bolygók.
7.
7.
randall13
2011-ben álltak neki a játéknak, '12-ben ha jól tudom teljesen újrakezdték modulokkal. Ergo 3 éve áll fejlesztés alatt, ha tartani tudják a '16-os megjelenést (amit mondjuk kétlek), akkor összesen 4 évvel számolhatunk. Na ez rohadtul nem sok. A copy-paste CoD-ot is 3 évig fejlesztik. Csak arról feledkeztek meg, hogy más játékoknál 1 évvel a release előtt mutatják be az első képeket, hiába dolgoztak rajtuk 6 évig, ebből ti nem érzékeltek semmit. Egy Star Citizennél ez nem így van, és csak ezért tűnik hosszúnak a fejlesztési idő.
6.
6.
gomba56
#4: Persze ezzel tisztában vagyok, de 2012 óta már növelhették volna kapacitásaikat...
Nyomatják a pénzt, a fejlesztés lassú.
Stranger-nek igaza van abban, hogy jó lenne ha mondanának egy fix dátumot.
5.
5.
Stranger
#2: Ennyi idő alatt hogy lenne kész egy ilyen összetettségű játék? Egy CoD szintű játék 2 évig készül, akkor mit vársz? Örüljünk ha 3 év múlva össze tudják rakni...
4.
4.
biohazard rex
#2: Azt nem kéne figyelmen kívül hagyni, hogy nem egy EA-ről vagy ubiról van szó akik rá állítanak cirka 900 embert egy játékra, hanem egy első játékos "kis" (elég nagy budget-ével rendelkeznek 84~ millió dollár) fejlesztő csapatról van szó. Én inkább attól félek, hogy túl sokat akarnak bele rakni, aztán egy moslék lesz az egész, amiben van minden, de mégis egy nagy 0.
3.
3.
KENKILL
Még jó hogy ott az Elite Dangerous amíg erre várunk. Bár van egy érzésem hogy mire ezt befejezik, az Elite sokkal kiforrottabb játék lesz.
2.
2.
gomba56
Amennyit pénzt összegyűjtöttek, már rég készen lehetne az egész játék. Gondolom a pénzt jól szétosztották egymás közt. Elhiszem, hogy nagyon összetett játékról van szó, de azt is elhiszem, hogy soha nem lesz készen ez a játék. A Star Citizennél mindig ott lesz, a "ha", "majd", "talán", "lesz" stb.
Jó kis üzletpolitika ez.
1.
1.
Stranger
Az lenne a legjobb ha kimondanának egy 2018-as dátumot az egész játékra és kész. Nem értem minek ez a modulozás, ha "kész" is lesz az FPS rész, úgyis csak egy félkész valamit kapunk, ami a töredéke az egész játéknak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...