HTC Vive - idén csak limitált darabszámban

  • Írta: fojesz
  • 2015. augusztus 29.
  • Hír
Habár a HTC és a Valve azt ígérte, hogy még idén elérhetővé válik a Vive fantázianevet viselő VR-szemüvegük, a legutóbbi nyilatkozatuk alapján kijelenthető: gyakorlatilag ők is csak jövőre rajtolnak.

A HTC és a Valve a PAX Prime apropóján tartottak Vive-sajtótájékoztatót, ahol kiderült, hogy az eredeti bejelentésükkel ellentétben valójában csak jövőre fog elrajtolni a VR-szemüvegük. Persze a Vive már idén is kapható lesz, egyelőre azonban csak nagyon limitált példányszámban - bármit is jelentsen ez konkrétan.

Nagyobb mennyiségben azonban csak a jövő év első negyedében kezdik el teríteni a kiegészítőt, ami azt jelenti, hogy a Vive nagyjából együtt rajtol a fő riválisaival, az Oculus Rifttel és a Project Morpheusszal. A Valve biztos a versenyelőnyükben, elmondása szerint ugyanis ez lesz az első teljes VR-csomag (tehát irányító is jár hozzá), hozzá kell tenni persze, hogy ennek megfelelően valószínűleg drágább is lesz a konkurens eszközöknél.

A Valve szerint egyébként több mint 80 játék készül a Vive-ra.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...