Microsoft - jöhet a cross-buy és a cross-save

  • Írta: Shifty
  • 2016. február 12.
  • Hír
Link másolása
Nagyon úgy fest, hogy a tegnap PC-re is bejelentett Quantum Breakhez készülő cross-buy és cross-save opció nem csak a Remedy, hanem minden jövőben megjelenő xboxos és Windows 10-es játék sajátja lesz.

Tegnap hivatalossá vált, hogy a korábban csak Xbox One-ra bejelentett Quantum Break PC-re, egészen pontosan Windows 10-re is meg fog jelenni, méghozzá a konzolos verzióval egy időben. A bejelentéskor az is kiderült, hogy a Microsoft és a Remedy cross-buy és cross-save lehetőséget is kínál, vagyis ha megvesszük az egyik platformra a játékot, akkor a másikra ingyen megkapjuk, mentéseinket pedig bármikor átvihetjük Xbox One-ról PC-re vagy éppen fordítva.

Nem meglepő módon többekben is megfogant a kérdés, hogy vajon ez csak erre a játékra vonatkozó újdonság, vagy a Microsoft minden jövőbeli termékénél bevezeti-e? Phil Spencer a Twitteren pedig megerősítette, hogy mivel szerintük ez egy remek dolog a játékosok számára, így minden későbbi cím is megkapja ezeket az opciókat. Hogy pontosan mely játékokra gondolt, rejtély, de jó eséllyel olyan címeket is érint majd az újítás, mint a Halo Wars 2 vagy a Fable: Legends.

A Microsoft egyébként jövő héten egy nagyszabású eseményt tart San Franciscóban, ahol a központi téma a Windows 10 és az Xbox lesz, így jó eséllyel még többet tudhatunk meg a redmondiak két platformjának egyre szorosabb kapcsolatáról.

A Quantum Break április 5-én jelenik meg, PC-re és Xbox One-ra.

55.
55.
delphijos
#52: A számítástechnikában amúgy is megszokott dolog hogy igyekeznek mindent bolondbiztosra csinálni, és még így is tele van a net elképesztő "megoldásokkal". Egyébként szerintem sem életszerű hogy ( hogy maradjunk a példánál ) a régi alaplapot megtartva akarna valaki új memóriát venni....
52.
52.
pszihoapu
#51: mi tortenne ha nem megfelelo ramot tolsz a nem megfelelo slotba? le eg a lap? felrobban a gep? vagy csak siman nem indul a cucc? ezt most komolyan kerdem-mivel nem vagyok akkora szaki(sot, meg nem is bakiztam ekkorat, pedig par pc-t mar osszeraktam).
bar szvsz csak nem indul el a gep. tehat nem erzem ertek aranyosnak hogy egy ilyen apro baleset megelozese okan teljes gepcsere lenne az indokolt.
51.
51.
Caleon
#48: "De még ha megtehetnéd is " vs "nehogy veletlenul sd ramot nyomkodjak a lapomba ddr -helyett "

Szerintem érthetően leírta, hogy épp azért kell újrakonstruálni, hogy ne is tehesd meg. Szigorúan a felvetéseidre adott válaszát tekintve ez technikai KO, és hogy ne szaladj bele még egy akár ennél is nagyobb pofonba, ezennel ezt a meccset ADMIN-nak adom.

"aki nem tud helyesen írni(nem gépelési hibára gondolok) az egy retardált" Erre viszont nincs mentség. Biztosan valami nagyot akart mondani a polgártárs.
48.
48.
pszihoapu
#47: koszonom, nagyon szepen elmagyaraztad az osszes hardveres-szoftveres nagy ujitast. de most minden gunyt felreteve-akarmilyen fogamatlannak is tunok, kb mindnek ertettem/ertem is az okat/okozatat tobbe kevesbe. mindemellett nem ereztem feltetlenul meggyozonek a szakmai magyarazatokat-hogy miutan a szilikon alapu procik elertek a terhelhetoseguk csucsat, a vezetok is gyakorlatilag a fizikai hw fejlodes kimerult az uj flash alapu vinyok meg a videokartyara heggesztett egyre tobb ramban. ami kozel sem indokolta a hardware-ek sokszor teljes csereigenyet.
az hogy szted azert kell alaplapot-procit-vidkarit (ezzel persze hazat es tapot is) cserelnem, mert nehogy veletlenul sd ramot nyomkodjak a lapomba ddr -helyett ... hat ha te ezt az ervet megeszed, abban az esetben te vagy a fogalmatlan sztem.

mindemellett felhivnam a figyelmedet, hogy szejko nevu nyelvtantanarurral a win10 es az azala bepakolt ujabb direct x verzio fontossagarol kezdunk el vitazni (ami sztem boven az -adjunk el megtobbet mindenbol, de ugy kenyszeritsuk a vasarlokat a megvetelre hogy eszre sem veszik-) csak o is akkora szakember, hogy a nagy szakertesben elfelejtette a lenyeget.
47.
47.
ADMlN
#39: "32-64 bites lepest megertem, bar azota is latszik milyen iszonyat mod kihasznaljak a szoftverek a processzor megosztast"
Az átlagfelhasználónak elsősorban azért kellet 64bit-re váltani, hogy 3GB-nál több memóriát is használhasson.

"kicsivel volt kevesbe parasztvakitas mint amikor feltalaltak ujra a pci alapu video csatlakozast tiz ev agp utan"
Anno a PCI sebessége nem volt elég a videokártyákhoz ezért kifejlesztették az AGP-t. Később ennek a sebessége is kevésé vált, de addigra rájöttek, hogy nem csak a videokártyához kell a nagy sebesség. Ezért egy újabb AGP port helyett inkább az univerzális (nem csak GPU-hoz használható) PCI Express-t választották. Igazából vásárlói szemszögből mindegy, mert ha új AGP-t találtak volna ki, akkor is venned kellet volna lapot, mert attól még, hogy be tudtad volna dugni az új csúcskártyákat is a lapodba, lassúak lettek volna a régi port miatt. Mintha USB3-as pendrive-ot dugnál egy USB 1-es portba.

"miert kell minden verzio szamnal ujrakonstrualni a csati portokat"
Azért, hogy az olyan fogalmatlanok mint te ne próbálják meg a 10 éves kenyérpirítójukba belegyömöszölni a DDR4 ramot, majd pedig hisztizni, hogy a 2,5V-ot pumpáló DDR port elfüstölte az 1.2V-on üzemelő DDR4 modult.
De még ha megtehetnéd is ugyanott tartanál ahol a VGA-val. A régi memóriavezérlő nem tudná kihajtani a DDR4 ramot, ezért csak DDR sebességen menne.

"miert kell minimum evente fel misit kolteni a geped szinten tartasahoz"
Ja, mert évente jön egy új PCI-E szabvány meg egy új DDR ram, ami miatt muszáj. Még jó, hogy lefülelted őket.

"most a win 10 a meno es te abba is azonnal beruhaztal..."
A Windows 10 ingyen van ha van legalább egy Windows 7-ed vagy annál frissebb oprendszered. Ráadásul a Microsoft most újítja meg a Windows fejlesztésének mikéntjét. Most az a terv, hogy nem lesznek többé főverziók, csak frissítések, amik nem csak javításokat de új funkciókat is tartalmaznak.
38.
38.
McDuff
nah így viszont már tényleg nem értem az MS-t mert az ez egy dolog hogy nem fognak megugrani a One eladások,de hogy még nem is keresnek a játékon se,annyit mintha ez nem lenne az tuti :D vagy én vok a hülye.
35.
35.
pszihoapu
#32: az elozo kommentemben erre is valaszolok-es sajnos igen, a microsoft lassan szeretne evente uj op rendszerrel elorukkolni, mintha nem ertene, hogy a usereknek g@ci kenyelmetlen uj es ujabb oprendszerekkel ujra huznia a gepet, majd megtanulni hasznalni, arrol nem is beszelve hogy baromi draga.
32.
32.
delphijos
#31: Engem az zavar csak, hogy az MS kicsit már erőszakosan nyomja le az emberek torkán a Win 10-et, hogy a programozókat is rávegye az UWP-re, de a gond az hogy a fejlesztések ellenére ez még mindíg alkalmatlan a Win32 leváltására. Most a játékosok jönnek a csak Win 10-en futó játékokkal. Nincs amúgy gond a Win 10-el, csak mostanában úgy érzem hogy az MS kicsit kapkodva rohan ide-oda, csapnivaló kommunikáció mellett.
28.
28.
Csoki80
#22: Ez a lényeg, gondolom kell hozzá Gold tagság, abban van az igazi lóvé nem a játékokban, legalábbis szerintem.
27.
27.
mestermagyar
#26: Minden volt csak az nem.
26.
26.
Seggeszkexkluzív
Végre itt a nagy lehetőség hogy a két nagy tábor együtt játszhasson multiban :)
22.
22.
traumraise
Ha nem tolják fel majd a Pc verziós játékok árát akkor jóval olcsóbban fogják az emberek megvenni a játékot pc-re aztán nyomja xboxon :)
19.
19.
pszihoapu
off
lol! mijeza screenshot? The Wire 2016? :D akarmi is ez a quantum break, mostmar erdekel.:)
16.
16.
mestermagyar
#15: Az már más dolog hogy valószínűleg a microsoft ez túl nagy engedmény. Hol van steam 99%-ban? Úgy van, windowson. Ki készíti? A microsoft. Mit készít a microsoft? Játékplatformot. Mivé akarja formálni a platformjait? Egy egységes mindent átölelő platformmá. A következő célpont bizony a steam.

Valami történni fog és rettenetesen meg fog változni a játékpiac hamarosan. Természetesen bízhatunk a közfelháborodások keltette elhúzódásban talán még a következő nagy windows verzióugrásig de a microsoft aljas cég lévén valamikor valahogy elintézi majd.
9.
9.
leviske
Ez egy baromira szép lépés és az új Xbox PS4 elleni helyzetét tekintve teljesen logikus is. Arra viszont kíváncsi leszek, hogy ez az árakra milyen formában teszi majd rá a bélyegét. Illetve, hogy csak Microsoft játékok sajátsága lesz-e ez, vagy leköveti a többi kiadó is?
6.
6.
Gears 4 és Forza Horizon 2, please !!! :)
4.
4.
markoci555
K*rvára örülnék, ha mindenfélét oda vissza tudnék csapatni, bár én még 360-nál vagyok leragadva.
3.
3.
PaprikaJancsi
Ez egy nagyon jó funkció, és tényleg sok játékosnak meg fogja érni. Grat MS!
1.
1.
DON GONDOCS
Várom a Gears 4et (ami nekem marhára bejön) meg a Forzakat, Scaleboundot
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...