E3 2016: PC-re is jön a Forza Horizon 3?

  • Írta: Shifty
  • 2016. június 13.
  • Pletyka
Link másolása
Alig három óra múlva kezdetét veszi az idei E3-as Microsoft-konferencia, ahol szinte biztosra vehető, hogy bemutatják a Forza Horizon-sorozat harmadik felvonását. Ezzel kapcsolatban érkezett pár érdekes pletyka most.

A NerdLeaks értesülései szerint este formálisan is bemutatkozik a régóta pletykált Forza Horizon 3. Az új részt ismét a Playground Games fejleszti, a játék pedig szeptember 27-én kerül boltokba, ezúttal már nem konzolexkluzívként. A Microsoft PC-s nyitása miatt ugyanis Xbox One mellett Windows 10-en is elérhető lesz az árkád száguldozás. 

A magazin úgy tudja, a helyszín Ausztrália lesz, így lesznek egészen extrém pályaszakaszok is. Az ígéretek szerint mind a térkép, mind az autókínálat felülmúlja a sorozat eddigi méreteit, ahogy az is meglepetésnek ígérkezik, hogy kapunk egy négyfős kooperatív módban is játszható kampányt is.

12.
12.
GAMEROD
Várható volt hogy jönnek pc-re is a nagyobb konzolos címek, mivel a Microsoft olyan platformot épített a Windows 10-be a Windows store-nak, ami teljesen elkülönül az eddig megszokottól, magyarul ha leszedsz valamit a store-ról semmi mást nem tesz hozzáférhetővé, csak az indító ikont, és persze bejelentkezve kell gondolom lenni a ms fiókba is, és feltörni se lehet.
11.
11.
#10: Looool xD
10.
10.
A Pulyka
#9: Tamogatom a tiltasat.
Olyannyira megy mar az agyamra ez a gyerek, hogy eskuszom kinyomoztatom ki ez, es ha egyszer megtalalom, olyat beverek neki, hogy hamarabb szabadulok a sitrol, mint o a korhazbol.
7.
7.
ATi0021
Remélem ez a pletyka igaz és tényleg jön PC-re. Az egyetlen olyan cím ami miatt mindig sajnáltam, hogy nincs XBoxom. Még ha Windows Storeból is kell megvenni se bánom, főleg ha Ausztrália lesz és marad a színvonal. Talán visszahozza a régi TDU-s időket PC-re. :)
6.
6.
Neo1989
Örülnék ha kiadnák Steam kulcsal még ha nem is lemezen.
5.
5.
negyven2
#2: Inkább és úgy veszem észre az MS az Xboxból lényegében megcsinálja azt amit a Valve-nek kellet volna a SteamBox-al. Vagyis, hogy lesz egy zárt, fix hardverű rendszerük, ami marad lénygében konzol. És marad a többre vágyóknak ugyan úgy a PC a maga 4(8)K 120fps-el is. Mindkettő platform termeli nekik ugyan úgy a pénzt.
4.
4.
PaprikaJancsi
Egy split-screen nagyon adná, de nem sok esélyt látok rá. Mellesleg nem volt már bejelentve, hogy minden Forza érkezni fog Pc-re a jövőben ?
3.
3.
user101
Ne hidd, windows storeból kevesebbet adnak el, mint mari néni a sarki zöldségárus kovászos uborkából ... :D
2.
2.
Heldengeist
Az MS naggyon nem akarja eladni a konzoljait.
1.
1.
godach
Meglepő, de örülünk
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...