HWSW: A nem-emberi intelligencia már velünk van?

  • Írta: fojesz
  • 2016. június 21.
  • Hardver
Link másolása
A szuperintelligens AI létrehozásához vezető úton előrébb tarthatunk, mint sokan gondolnák. Egyáltalán lehetséges-e ez, és ha igen milyen következményei lesznek egy hasonló intelligencia érkezésének? Új cikksorozat indul a HWSW-n.

Egy-egy, néhány pohár sörrel megtámogatott eszmecsere során biztosan többen jutottak már arra az elkeserítő konklúzióra, hogy bizony túl későn születtünk bolygónk felderítéséhez, és túl korán ahhoz, hogy a csillagokat bejárhassuk - úgy tűnik, világmegváltó vívmányok terén a mindennapokban be kell érnünk az okostelefonokkal, netán a küszöbön lévő önvezető autókkal.

De a helyzet nem ennyire elkeserítő, sőt: lehetséges, hogy hamarosan nem-emberi intelligenciával vehetjük fel a kapcsolatot. És ennek teremtői mi magunk lehetünk. A jövőkutatók szerint nem csak fontos mérföldkőhöz érkezik majd az emberiség még ebben az évszázadban (sőt, akár már annak első felében), de ez lehet fajunk történetének legfontosabb állomása. A mesterséges intelligencia, pontosabban a mesterséges szuperintelligencia megjelenéséről van szó, amelynek segítségével fejlődésünk ma szinte elképzelhetetlen mértékben felgyorsulhat - legalábbis ha túléljük a találkozást.

A HWSW új cikksorozatot indított a téma kivesézésére, olvasd el az első részt!

11.
11.
hadzsime
#10: Itt egy normál emberről és a helyette dolgozó gépről volt szó, nem scifi-ről.
10.
10.
bitbandita
#9: Te meg nem veszed figyelembe a mesterséges intelligenciák, és az új dns, és nano technológiák hatását az emberi tudatra. A mesterséges intelligenciák szimbiotikusan fognak dolgozni az emberi aggyal. Egy olyan ember, akinek a mai számítások alapján mérhetetlen lesz az iq-ja és tanulnia se kell (a klasszikus értelemben, nyilván), mert a hálóról minden információhoz ezredmásodperc alatt fér hozzá, egy ilyen lénynek nem hiszem , hogy az lesz élete értelme, hogy növessze a sörhasát a napon...
Ajánlom R.Kurzweiltől - A Szingularitás Küszöbén c. könyvet.
9.
9.
hadzsime
#6: Alábecsülöd az ingyenélőséget mint életstílust. Ha tényleg fölöslegessé válik a munka, mert minden automatizálva lesz(valószínűtlen), akkor miért akarna valaki dolgozni vagy más hasznára lenni?
Ha lenne egy tökéletes másod, ami a parancsaidat követi, akkor te ugyanúgy járnál dolgozni/tanulni, ahelyett hogy a strandon söröznél még ő dolgozik? Nyilván nem.


+ https://www.washingtonpost.com/news/wonk/wp/2015/10/04/what-people-in-1900-thought-the-year-2000-would-look-like/ régen az emberek így képzelték el a jövőt. Simán meglehet, hogy mi is hasonló pontossággal találgatunk.
8.
8.
sebtapasz
#7: Milyen igaz...ezt akartam írni,hogy ha a mesterséges intelligencia öntudatára ébred,márpedig miért ne tenné egy idő után,rá fog jönni,h. Az emberiség egy kártékony faj,ami önmagát pusztítja, léte irreleváns...és jön majd a sci fi filmek forgatókönyve...
7.
7.
Yanez
#6: Es ha ok fognak eltartani, vajon meddig fognak megturni minket? Elobb-utobb ugyis ontudatra ebrednenek, es rajonnenek, hogy az emberi faj csak hatraltatja oket.
6.
6.
Kazuya
#5: Ja és te hagynád, hogy valami szart rakjanak beléd?
A másik probléma. hogy HA ők fognak eltartani akkor mennyi ingyenélő, tapasztalatlan, semmirekellő ember lesz a jövőben?!
5.
5.
Formula1fanatic
#4: Mérnökök, tudósok ugyanúgy lesznek, minden más ami alatta van azt kiváltják a gépek. Hatékonyabban fognak termelni, az emberiséget is elfogják tartani. Az, hogy a gépek elhúznak mellettünk gondolkodásban sebességben az tény, de majd ennek ellensúlyozására jönnek a beültetések a gép hibrid emberek :D Ez csak egy lehetséges jövőkép, igazából nehéz megmondani mi lesz.
4.
4.
Raam989
#2: Itt a fő problémát inkább az jelenti, hogy mi lesz azzal a sok emberrel, akik elvesztik majd a munkájukat a robotok miatt. Ez felfoghatatlanul nagy gazdasági és társadalmi átrendeződést fog magával vonni. És szerintem belátható időn belül egy ekkora átszervezésre nem képes az emberi faj...
3.
3.
Thor Vath
Mondjuk pont, hogy ez az elkeserítő. Vagyis inkább vérfagyasztó. De ne csüggedjünk, mert ha szerencsénk van, lesznek még izgalmas dolgok a mi időnkben, amikor ez a civilizáció úgy összeomlik, mint a tejszínhab a napon. Kiváltságos dolog egy ilyennek a szemtanúja lenni :)
2.
2.
simon 555
#1: Nem e?
Egyszer kell megvenni pl egy ilyen gépet és felvált bármilyen munkaerőt. Nem kell neki fizetés és 24/7 dolgozik szünet nélkül. Saját szolga ami bármit megtesz, mos, főz, takarít, füvet nyír stb. Rengeteg lehetőség van egy ember szintű AI-ban ha kap egy emberszintű testet.
1.
1.
Extol
Ha a mesterséges intelligencia eléri az emberi értéket akkor se leszünk beljebb a problémák megoldásában, így is van elég hülye a földön, csak teremtünk magunknak még belőle
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...