Zsugorodott az Xbox Live-felhasználók tábora

  • Írta: fojesz
  • 2016. október 23.
  • Biznisz
Link másolása
Habár éves szinten meseszépen növekedett, az előző negyedévhez képest zsugorodott az Xbox Live-felhasználók tábora, hiába került boltokba és teljesít viszonylag jól az Xbox One S.

A Microsoft már jó ideje nem árulja el, hogy mennyi Xboxon adott túl, ehelyett egy szerinte relevánsabb mérőszámot közöl az Xbox-közösség erejének demonstrálására: az aktív Xbox Live-felhasználók számát havi bontásban (MAU).

A legfrissebb pénzügyi jelentése alapján azonban így sem örülhetett maximálisan a cég, a 47 milliós tábor ugyanis csak éves szinten növekedés, az előző negyedévhez képest zsugorodásról beszélhetünk - akkor 49 millió júzerről számolt be a vállalat. A szám azért is meglepő, mert a júliustól szeptemberig tartó negyedévről lévén szó, abban már az Xbox One S érkezésének is éreztetnie kellett a hatását.

A Microsoft egyébként sem tudott túl sok pozitív hírrel szolgálni játékosfronton, a játékipari bevételei 5 százalékot zsugorodtak éves szinten, amely 1,9 milliárd dolláros forgalmat jelentett. A fő visszahúzó erőt még mindig a hardvereladások jelentik, a játékok és a szolgáltatások szerencsére tudják kompenzálni ezeket valamennyire.

Hozzá kell tenni persze, hogy az elmúlt negyedév amúgy is rémálomszerűre sikerült a konzolgyártók számára, mert a játékosok vásárlás helyett inkább az új konzolokra vártak. Jól szemlélteti mindezt, hogy az Xbox One még így is az amerikai piac legkeresettebb asztali gépe volt ebben a három hónapban.

A további Microsoft-számokért a HWSW elemzését érdemes felkutatni!

7.
7.
mzperxreg
Talán csak nem azért, mert az MS törölte a régóta nem használt gamertageket? Volt ilyen infó is valahol. Lehet meglépték és felszabadult pár név.
6.
6.
Őrnagy
És most vettem egy One-t, csak nem csődöl be ébb most.
5.
5.
Őrnagy
#4: jiány: hiány. Bocs
4.
4.
Őrnagy
Szomorú, hogy amelyik cég nem növekszik folyamatosan, az kihullik. Ebbe fog belepusztulni a Föld. Én Németországban dolgozom egy kb 180 főt foglalkoztató fémipari cégnél. Ha a cég bevétele 20 €-val kevesebb, mint előző hónapban, akkor a főnök leordítja a középvezetők fejét. Pedig van 2 db Ferrarija, 1 V8 biturbó Mercedese, a feleségének meg 1 Porsche 911e. Mondjuk a dolgozókat nem piszkálják, mert abból jiány van :D
3.
3.
zozo76hun
azert nem csodalkoznek ha tenyleg igy lenne, az ms-nek vannak olyan hulye otletei/lepesei amitol -en mint veteran xbox es xbox-live felhasznalo-, a hajam egnek all tole.

ehhez kepest a sony nem csinal semmi extrat csak lavirozik az aramlattal, nem vesz semmilyen rizikosabb kanyart a csonakkal hogy ne legyen baj meg veletlenul sem. igaz a vr lehet meg buko de van egy olyan erzesem hogy sikerre viszi majd ami jot tehet az ms-nek is (neki kesobb), a htc vive-nak meg az oculus rift-nek is.
2.
2.
Machiavelli
Jólvan, akkor nem kell félni. Pedig már meg ijedtem, hogy nem lesz hónap végén a fejeseknek száraz kenyérre meg hideg vízre. Igaz most szegények hogy veszik meg a 4.ik Lambót az 5.ik Ferrari mellé. Hát mindjárt meghasad a szivem.
1.
1.
Heldengeist
Ez így semmi. Lehet kontextusából kiragadott adat. Az utóbbi 2-2,5 hónapban, melyik országban mikor, véget értek a nyári szünetek, amikor egész napra be lehetett zárkózni a szobába kockulni. Az előző évek azonos időszakához kellene hozzámérni, hogy ez trend-e, hogy ebben az időszakban visszaesik az aktív felhasználók száma, nem (csak) az előző negyedévhez. Valószínűleg majd novembertől kezdve megint megindul kicsit fölfelé. Jön a Halloween, hálaadás, karácsony, újév, szabadidő szarásig.

Ez így kb olyan, hogy áprilisban kijelentik, hogy bajban van a földgáz ipar, mert kevesebb fogyott, mint az előző negyedévben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...