Overwatch - bizonytalan a Switch-átirat

Link másolása
Az Overwatch óriási sikernek örvend mind PC-n, mind pedig Xbox One-on és PS4-en, így biztosan sokan örülnének, ha magukkal vihetnék a játékot a Nintendo Switch funkcióinak hála. Egyelőre azonban bizonytalan az átirat sorsa.

Az egyik legjobb multis címet jelentette meg tavaly a Blizzard, az Overwatch pedig azóta is nagy népszerűségnek örvend PC-n, Xbox One-on és PS4-en. Éppen ezért sokan örülnének, ha a Nintendo új konzoljára, a Switch-re is megjelenne a cím, ráadásul a különleges funkcióknak hála akár magunkkal is hurcolhatnánk a játékot.

Jeff Kaplan, a játék direktora a múlt hónapban azt mondta, hogy nagy kiívás lenne Switch-re is elhozni a Owerwatch-ot, nemrég pedig egy interjúban újra szóba került az átirat. Ebben hozzátette, ha meg is jelenne a Nintendo konzoljára a játékuk, akkor is nagy eséllyel változtatniuk kellene a céljaikon a teljesítményt illetően. Köztudott, hogy a Switch gyengébb, mint az Xbox One és a PS4 - az Overwatch motorját erre a két platformra optimalizálták, így sanszos, hogy rengeteg munka mellett gyengébb teljesítményt nyújtana a nintendós átirat.

Kaplan emellett kitért arra is, hogy a három platform egyelőre nagyon leköti a Blizzard erőforrásait. Büszkék arra, hogy PC-n és konzolokon is egyszerre jönnek a frissítések, de nem nem biztos abban a csapat, hogy egy negyedik platformmal is elbírnának.

15.
15.
Simonus18
Fölösleges volt ilyen ötleten egyáltalán gondolkodniuk is, csak kinlódás lenne minimális eredménnyel és nem is lenen kifizetődő. Inkább foglalkozzanak a Warcraft folytatásával, vagy végre adják ingyé a StarCraft classic-ot mert még mindig nem elérhető.
12.
12.
DON GONDOCS
#8: Jó de hogy néz ez már ki. Tudom tudom nem a grafika számít, de azért eléggé ingerszegény látvány a magas beállításhoz képest.
11.
11.
Firsttime
Szerintem a Nintendo saját játékain kívül kár is mást erőltetni rá. Nem erre való.
9.
9.
Gykrizsi
#8: Hogy néz az ki, te jó ég!
8.
8.
lesik20
Képes lenne elfutatni

https://www.youtube.com/watch?v=5CtAA8vXslI
7.
7.
DON GONDOCS
Nem lenne életképes azon a konzolon. Hatalmas bukta lenne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...