Friday the 13th: The Game - rengeteg újdonság jön

  • Írta: gabeee
  • 2017. augusztus 20.
  • Letöltés
Link másolása
A minap jelentette be az IllFonic, hogy számos új tartalom kerül túlélő kalandjukba, a Friday the 13th: The Game-be. A stúdió elmondása szerint az új kiegészítők és térképek mellé egy vadonatúj Jason is érkezik.

A Friday the 13th fejlesztője, az IllFonic beszélt arról, milyen újdonságokra számíthatunk a játékban. A részletes tájékoztatás érdekében egy új honlap is napvilágot látott, amely rögtön feltárta az első részleteket. 

A legfontosabb talán mind közül, hogy kapunk egy teljesen új játszható Jasont a programba. Ezzel kapcsolatban az alkotók még sok információt nem osztottak meg, de azt mondták, hogy az új mészáros egészen egyedülálló gyilkos lesz. Ezzel együtt Jason mindegyik verziója új skilleket fog kapni nagy örömünkre. Azt is megtudtuk, hogy ideiglenesen a Retró Jason el fog tűnni a játékból. 

Ezen felül több térkép is fejlesztés alatt áll, amelyek közül az egyik korábban érkezik, mint a többi. Azt még nem tudni, mikor, viszont ingyenesen elérhető lesz, és az IllFonic elmondása szerint egyenesen a filmből jön át.

Érkezik továbbá egy új kiegészítőcsomag is, amellyel még egyedibbé tehetjük karaktereinket. A Spring Break 1984 Clothing Pack fizetős DLC formájában lesz elérhető, és merész fürdőruhaszetteket fog tartalmazni.

Végül meg kell említeni az új Emote Pack-et, amely nyolc különböző érzelmet és gesztust kölcsönöz karaktereinknek. Ezzel együtt egy új kezelőfelület is elérhető lesz az emóciók számára, mellyel minden karakternek kiválaszthatjuk a saját gesztusait.

Az egyjátékos módról ezennel nem esett szó, az új tartalmak viszont már úton vannak, tehát nemsokára le is csaphatunk rájuk.

1.
1.
GAMEROD
Szerintem egyjátékos mód soha nem lesz. Nem olyan a játék alapja hogy azt össze lehessen hozni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...