GC 2017: Detroit: Become Human próbakör

  • Írta: fojesz
  • 2017. augusztus 23.
  • Érdekesség
Egy órát böjtöltem, hogy sorra kerüljek, és futhassak egy gyors kört a Quantic Dream következő kalandjátékával. A Detroit: Become Human még úgyis nagyon meggyőző, hogy csak a tavalyi E3 óta mutogatott demót láttam belőle.

Nem voltak egyszerű helyzetben David Cage-ék, elvégre az Until Dawn viszonylag magasra tette a lécet a “minden döntésed számít” műfajt képviselő kalandjátékok számára. A Supermassive nemcsak, hogy remekül tálalta a tinihorroros körítést, de maga a játékmenet is volt annyira szövevényes, hogy kellett hozzá néhány végigjátszás, mire kiismerted, hol vitted félre a pillangóhatást, és így a halálba kergetetted a karakteredet.

A Detroit: Become Human ezen a vonalon kíván erősíteni, így az érdekesnek tűnő sztori, az ügyességi gombnyomkodós részek és a nyomozás mellé egy minden eddiginél kesze-kuszább forgatókönyvet kapunk. Oké, a David Cage által promózott 2000 oldalas forgatókönyvet mi is megettük (az úriember minden játékánál elsüti ezt), azonban saját kezűleg tapasztalhattam meg, hogy az események akár a főszereplő karakterek azonnali halálára is kifuthatnak, ami ráadásul még csak nem is jelenti a játék végét.

De előreszaladtam. A Detroit története szerint a jövőben androidok szolgálják az emberiséget, mi pedig hármat vehetünk majd kezelésbe közülük: Karát, aki egyenesen a gyárból szökik meg, és próbál elvegyülni a nagyvilágban, Markust, aki forradalmat szervez az elnyomó emberiség ellen, és Connort, aki rendőrként az olyan deviáns példányokra vadászik, mint amilyen Markus is. Az idei Gamescomon azt a demót próbálhatta ki a közönség, amit a tavalyi E3-on mutattak be először, ebben Connor egyik bevetésének lehetünk tanúi: az egyik bekattant android felismeri, hogy szolgaként kezeli, és azzal fenyegetőzik, hogy leveti magát az épületről az őt birtokló család kislányával együtt.

Sajnos nem volt teljesen tudatos a játékom, a kiállított demó ugyanis német feliratot kapott. Persze tudok angolul, és a szinkront értettem is, a Detroit játékmenete azonban olyan, kizárólag feliratokat használó elemekre támaszkodik, ahol nem ártott volna, ha el tudom olvasni, hogy miről van szó. A helyszínre érkezve például ugyanúgy nyomozhatunk, mint más Quantic Dream-játékokban. Körbesétálhatunk és beszélgethetünk az ott tartozkodókkal, megvizsgálhatjuk a falra fröccsent vérfoltot, a pisztolykazettát és a családi képeket: röviden minden olyasmit, ami segíthet minket a szituáció megértésében.

Emellett a párbeszédek alakulását is befolyásolhatjuk, és sokszor egyáltalán nem tét nélküli, hogy mit kérdezünk vagy válaszolunk hősünkkel. A rendőrkapitánynak például láthatóan sietnie kell, így a felkínált négy opcióból mindössze kettőre kérdezhetünk rá, ez a két lehetőségünk van, hogy kulcsfontosságú (és valóban minket érdeklő) infókat hámozzunk ki belőle. A deviáns android meggyőzésekor pedig minden egyes mondatunk kritikus lehet, hiszen az lenne a cél, hogy a bizalmába férkőzve kellően közel kerülhessünk hozzá, és megmenthessük a kislányt. Ha nem vagyunk elég ügyesek, garantált a tragédia a fejezet végén.

Ehhez képest meglepő és így kifejezetten kielégítő befejezést kaptam. Végletekben gondolkodtam, arra számítottam, hogy a demó végére vagy sikerül megmentem a kislányt, vagy nem, és helló, azonban korántsem volt ennyire egyszerű a képlet: megmentettem a kislányt, de úgy, hogy a hibás androidot a mélybe lökve megöltem a karakteremet. Hogy mi az igazán durva? Nos, látszólag minden ment tovább, Connor halálával még nem ért véget a játék. Ez a Detroit egyik legfőbb ígérete: több olyan jelenet is lesz, ahol meghalhat az egyik főszereplőd, a sztori viszont folytatódik tovább, nélküle.

A befejezések természetesen annak függvényében alakulnak, hogy milyen információkat tudunk összeszedni, és azokat hogyan hasznosítjuk a párbeszédek során. Ezután már csak az ügyességi jelenetek abszolválása marad hátra, és egész más irányt vehet a történet - érdemes visszanézni az idevágó előzetest, ahol mutatnak is néhány lehetőséget ezekből.

Habár a Quantic Dream-játékok rajongói sejthetik nagyjából, hogy mire számíthatnak a Detroittól, már emiatt is mindenképpen érdemes végigszaladni a játékon. Érzésre a francia fejlesztőcég munkái közül ebben lehet a legtöbb végigjátszás, és ugye mondanom sem kell, hogy a látványra sem lehet majd panaszunk: én egy PlayStation 4 Prón próbáltam ki a játékot, és komolyan az az érzésem volt, hogy szabályosan butítani kellett a karakterek mimikáján, mert hát androidokról lenne szó, vagy mi. Már csak egy jó sztoriért kell drukkolni!

A Detroit: Become Human 2018-ban jelenik meg PlayStation 4-re.

7.
hadzsime
Erről eszembe jutott a Heavy Rain-es "SHAAAAAAUN" glitch :D
Spoileres! https://www.youtube.com/watch?v=0t0uCWjQ6Og
Visítottam mikor először láttam.
6.
Aang
Csak legyen hozzá magyar felirat! Akkorl első napos vétel.
5.
Kalácsképű
Majd valami learazaskor behuzom.
3.
NemecsekErno
1.
Matt8888
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...