Xbox One X - kelendő volt a szigetországban

  • Írta: Shifty
  • 2017. november 13.
  • Hardver
Link másolása
A múlt héten kedden bemutatott Xbox One X az első heti teljesítménye alapján alaposan lenyomta az Egyesült Királyságban a nagy konkurenst, a PlayStation 4-et. Ha hinni lehet a számoknak, közel 80 ezer darab talált gazdára belőle.

A GamesIndustry.biz információi szerint biztató rajtot vett az Egyesült Királyságban az Xbox One X, amiből az első héten több mint 80 ezer darabot sikerült eladni a Microsoftnak. Egy Twitter-bejegyzés szerint ennek a számnak az 55 százalékát egyébként a limitált példányszámban értékesített Project Scorpio-kiadás adta.

A rajt egyébként azért is reményteli, mert a Nintendo Switch is hasonló premierre volt képes márciusban, ráadásul a PlayStation 4 Pro novemberi indulását is felülmúlta az Xbox One X, mert akkor a Sony masinájából közel 50 ezer darab került a kosarakba.

137.
137.
CsocseX
#132: Nálam semmi gond a Store-ral.

A letöltéses témához: tapasztalataim szerint a PSN, LIVE kb. egyformán tölt. Tartalomtól függően változhat a sebesség, de nem biztos. Talán a terheltség is bejátszhat. (pl. vasárnap este 7-kor) Mindenesetre az X pl. a Bioshock kollekcióból az első részt kb. 70 megával húzta le, az Infinite 12-vel jött, a második rész pedig 25/30-cal. PSN a FIFA 18-at egy éjjel szedte le, tehát nem figyeltem a sebességet, hogy őszinte legyek. Átlagban azért elég lassúnak tűnik. PC-n Steam, Origin konstans maximum, tehát 100 Mbps.
136.
136.
delphijos
#134: Lehet hogy a frissítés b..szott el valamit. Elötte én nem láttam. Amúgy a letöltési sebesség. Valószínűleg a Live-nál se mindegy melyik content melyik CDN-ről jön, s Forza 6 demo nem kapkodta el. ( 12 giga ) Míg a TR frissítés ( 30 giga ) meg suhant. A 30 giga hamarabb leért mint most a 12.
134.
134.
ADMlN
#130: Oké, hogy az X jobb, de szerintem a Pro-nak sincs semmi oka szégyenkezni. Amit HZD-nél meg UC4-nél produkál a gép grafikailag az a színtiszta minőség.

#132: Nekem ez az új store alkalmazás időnként csak fogja magát és kilép főképernyőre. Én személy szerint a kókány UWP-s implementációt okolom. A legutóbbi update előtt nem ilyen volt.
133.
133.
delphijos
Egy kritika az FH3-hoz, hogy OK hogy open world, meg arcade, de azért az akkor is kicsit illuzióromboló hogy egy Lamborgini-vel árkon-bokron lehet repeszteni, mindenen keresztül ( egyedül az épületek meg a nagy fák állítják meg ) , de ezt leszámítva nekem bejött. A nehézség az arcade miatt pont az én képességeimhez megfelelő.
132.
132.
delphijos
#127: Nem áll itthon zsákban a pénz, szóval a Horizon csak demó, de hallgatok rád. A Forza 5 nem érhető már el, de a 6 demóját elkezdtem leszedni.

Egy kérdés box-osokhoz. Nekem X-en hagyon sokszor másodpercekre "lefagy" a store. Ez mennyire normális?
129.
129.
PaprikaJancsi
#127: Érdekes, nekem közelébe sincs az Xbox-hoz. Sima HDD van benne, netán az számíthat? Vagy nincs köze hozzá? Mert mindkettőbe, ugyanaz az internet megy, és mindkettő kábeles.
128.
128.
Stranger
#127: Blizznél se semmi a battle.net. Kb. hozta a 200mbites letöltési sebességet amikor a StarCraft 2-t szedtem, pillanatok alatt leszedett 30gb-t.
127.
127.
ADMlN
#119: Nálam a Steam-ről jönnek le leggyorsabban a játékok.

#126: Szerintem a legszebb Forza a mai napig az 5. Utána a 6 meg a 7 látványban kevesebbet hoztak, de cserébe sokat dolgoztak a vezetési élményen. A Horizon-ökkel nem játszottam, így azokról nem tudok véleményt mondani.
126.
126.
delphijos
#115: Lehet szentségtörés valaki szemében ez is, de pl. a FH3 nekem jobban tetszik mint a F7. Pedig ahhoz még ki se jött a peccs. De HDR-el még így is gyönyörű.
120.
120.
zozo76hun
gyerekek, egyszeru a dolog: a legjobban akkor jar az ember ha vesz egy xox-et hogy a multik a leheto legjobban fussanak, nem kell tartani a csaloktol sem, a sony exekre meg vesz az ember egy szar-szethajtott ps4-et ami azert meg mukodik, azon letolod amit kell gyorsan es meg is vagy oldva! :)
119.
119.
PaprikaJancsi
#118: A Steam tuti, hogy a leglassabb. Xbox és a PC is egy neten van, de a Steamnek csak vánszorog, míg az Xboxnak száguld a letöltése.
115.
115.
CsocseX
#99: Köszi! Egyébként nem terveztem X-et venni. (sima ONE-om volt) De ez a visszafelé support teljesen meggyőzött. Én most a Unity-t tolom egyelőre, kiváncsi voltam mit tud így patch nélkül az X-en. Atomstabil. Nincs az a kameranézet, NPC mennyiség ami gondot okozna neki. A töltési idő DRASZTIKUS változás. A távolság is olyan gyorsan töltődik, mintha mindig is ott lett volna minden NPC, ahol látod. Nem méregettem, de amit a kövér ONE produkált ilyen téren, az gusztustalan volt. PS4-en nem próbáltam, de a skorpió brutális változást hozott. Ha még majd jön a patch is... Áhh...
114.
114.
kamgecam
Hjaj pedig úgy vennék egy X-et mert fain kis gép ez, csak hát nincs rá egy valamire való system seller EXKLUZÍV cím. Valszeg Switch lesz a fa alatt karácsonykor.Hihetetlen jó exkluzív címek jöttek rá mostanság, jővőre meg Metroid Prime miatt kötelező lesz. Ps4 Switch kombó és nem maradok le a legjobb exkluzív játékokról.
107.
107.
Stranger
#104: Miért pacsi? Így néz ki egy régi játék ha magasabb felbontáson futtatod, semmi extrát nem vittek bele, de javítsatok ki ha tévedek. Persze a visszafelé kompatibilitás szép mint fícsör.
105.
105.
kamgecam
#103: Hát gyenge is mint a hatmat. A pro se egy was ist das, az X már közelít de az igazi azt mondom az lesz amikor natív 4k 60fps lesz a játékok többsége.
104.
104.
Duken
#99: +1 Kb olyanok a 360as gamek mintha remasterelték volna őket. Vagy némelyik olyan mint egy remake. pl oblivion, gears. Nagyon durva. Ezért hatalmas pacsi az ms-nek. Viszont a ds4 nekem még mindig jobban a kezemre áll.
103.
103.
ADMlN
#97: A logikád alapján a PS4 ritka gyenge konzol lehet, mert anno nem volt olyan konzol hír aminél ne annak az abszolút felsőbbrendűségét bizonygattad volna.
102.
102.
Duken
#101: Szuper ezt nem tudtam. Köszi a tippet!
101.
101.
tsulok
PS4 nél nem csak a PSN miatt lassú a letöltés, hanem az oprendszer miatt is. Most kipróbáltam mert sokat hallani, hogy milyen lassú a letöltés, pedig én sosem tapasztaltam (Rest módban szoktam letölteni).

Most kipróbáltam:
-PS4 a legutóbbi frissítés óta nem volt teljesen kikapcsolva csak Rest módban.
-Elkezdtem letölteni a Tekkent (~42 GB), kb 8 óra kellett volna a letöltéshez
-Újraindítás után már csak 46 perc, és tényleg le is jött annyi idő alatt

Szval érdemes újraindítani a gépet ha lassú a letöltés, vagy rest módba tenni.
100.
100.
#92: Hát na, most valamivel igazolnia kell, hogy szar...
99.
99.
delphijos
#84: Gratula ! Én most szereztem be az RDR-t, és azt kell mondjam nincs mit "szégyenkeznie" a grafika miatt. Nagyon szépen mutatnak a 360-as játékok X-en. Kicist nosztalgiázok vele amíg jön a 2. rész. Ma megjött a TR is, nem fogok unatkozni a hétvégén. És, ami feltűnt, hogy box kontrollerrel jobban megy az fps. Fene se gondolta volna.
98.
98.
Zoli0507
#92: Ott az internettel van gond. Nekem csak wifiről megy de mèg nem volt rà pèlda hogy kidob. (Màrmint ha a jelerőssèg normàlis). Wifiről 40-50gigàs jàtèk 2-4òra. Multis jàtèkoknàl sincs sose gondom. (Division, Dying light, Ghost Recon, Rainbow six, Nioh, Bloodborne, Dark Souls, pàr kör; UC4) a For Honor-nè volt csak problèmàm hogy 4V4-be mindig kidobott de ez szerintem inkàbb a fejlesztô semmint a sony.
97.
97.
kamgecam
#95: Az nem lehet Yanez, nem tudtad hogy a psn szar... valamiben hadd legyen már jobb az xbox ha már exkluzív címekben ennyire sovány. Engedd el nekik ha már csak ez az örömük hogy itt bizonygatnak megint ahelyett hogy az újonnan vett xbox x-el játszanának. Azért ez jelent valamit nem? Hogy állandóan bizonygatnak...XD
96.
96.
kamgecam
#84: Ennyi, pro a kiemelkedő exkluzív címek miatt meg még jobban megéri.
94.
94.
kamgecam
Most tényleg azon rágodtok hogy hol jobb a support ahelyett hogy a játékokról beszélnénk? Amiért vesszük azt a kicseszett konzolt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...