Ez történt a tegnapi Nintendo Directen

  • Írta: Shifty
  • 2019. szeptember 5.
  • Bejelentés
Link másolása
Tegnap késő este lement egy új Nintendo Direct, a közel negyvenperces előadás alatt pedig elég sok érdekességet jelentettek be, amiket most egy csokorba gyűjtve össze is foglaltunk.

Hivatalos, Nintendo Switchre is megjelenik az Overwatch

Igaznak bizonyultak a tegnapi szóbeszédek, és a tegnapi Nintendo Directen hivatalosan is bemutatkozott az Overwatch Nintendo Switch-változata, ami október 15-től lesz majd beszerezhető.

Váratlanul bejelentették a Deadly Premonition folytatását

Nagyon régóta várták a rajongók, jövőre pedig végre meg is kapják a Deadly Premonition folytatását. Öröm az ürömben, hogy a Deadly Premonition 2: A Blessing in Disguise első körben kizárólag Nintendo Switchre lesz csak kapható, valamikor 2020-ban. A rendezői és írói székben a legendás Swery is visszatér.

A második rész egy múlt és jelen között zajló utazás lesz, méghozzá egy régi ismerőssel, Francis York Morgannel, illetve az FBI-ügynök Aaliyah Davisszel, aki újranyit egy rejtélyes, 14 évvel ezelőtt, New Orleansban történt esetet.

További jó hír, hogy a bejelentéssel párhuzamosan az első részt is elérhetővé tették a konzolon.

Bemutatkozott a Luigi’s Mansion 3 új partimódja, a ScreamPark

Természetesen a halloweenra időzített Luigi's Mansion 3 sem maradhatott le a tegnapi Nintendo Directről. Ízelítőt kaptunk a játék helyszínéül szolgáló hotel különböző szintjeiből, így rövid pillantást vethetünk a Tomb Suitesra, a The Dance Hallra és a The Spectral Catchre. Emellett bemutatkozott a játék partimódja, a ScreamPark, ahol a játékosok Luigi és Gooigi csapatában esnek majd egymásnak.

A mai naptól elérhető az új Kirby-játék

Nemcsak bemutatkozott, de a mai naptól már el is éritek a Kirby-sorozat legújabb felvonását, a free-to-start Super Kirby Clasht, ami lényegében egy négyfős kooperatív mókázásra kihegyezett adok-kapok kaland. Több mint 100 különböző pályán kell különböző főellenfelek ellen vívnunk, a győzelemért járó jutalmakból pedig karakterünk páncélzatát és egyéb tárgyait tudjuk felturbózni.

Úton a Switch-exkluzív Assassin Creed-kollekció

A korábban megjelent Assassin's Creed-felújítások után további két Assassin's Creed-játék felújított kiadása is elérhető lesz Nintendo Switchen. A The Rebel Collection  december 6-ra kitűzött premierjekor az Assassin's Creed IV: Black Flag és az Assassin's Creed: Rogue lesz ezúttal játszható.

Feljavított formában érkezik a Xenoblade Chronicles

A Xenoblade Chronicles folytatásának megjelenésekor a rajongóknak le kellett mondani az első rész Switch-kiadásáról, de a Nintendo pótolja ezt a hiányosságot, így valamikor jövőre feljavított formában a boltok polcaira küldi a Xenoblade Chronicles: Definitive Editiont.

A Steam-mentéseinkkel lesz játszható a Divinity: Original Sin II

A bemutatkozásával egyszerre fel is került az eShop kínálatába az elmúlt esztendők egyik legjobb szerepjátékának a folytatása. Ráadásul a Divinity: Original Sin II úgy játszható Nintendo Switchen, hogy a Steam-mentéseinket is importálhatjuk.

A Doom 64 is játszható lesz Switchen

Közel 20 év után, a Nintendo 64-en sokat nyúzott Doom 64 is visszatér, természetesen Nintendo Switchre. A premierre november 22-én kerül sor.

Bemutatkozott a Hi-Rez vadonatúj játéka

A Smite és a Paladins után sem szakad el az online játszóterektől a Hi-Rez Studios, így most bejelentett új játékuk is egy multiplayer-orientált cucc lesz. A Rogue Company egy külső nézetes shooter lesz, amiről egyelőre csak egy előzetest tudunk mutatni.

Jönnek a SNES-játékok a Switch Online-ra, SNES-kontrollert kap a Nintendo Switch

A Nintendo Switch Online előfizetői rengeteg SNES-játékkal bővíthetik a gyűjteményüket mától, ráadásul a Nintendo most gondoskodik róla, hogy az élmény még autentikusabb legyen, ugyanis 30 dollár ellenében beszerezhetünk majd a konzolhoz egy SNES-kontrollert is.

A teljes adást itt tudjátok visszanézni. Futottak még a műsorban:

  • 2020. április 24-én érkezik a Trials of Mana remake-je. A játék Switch mellett PC-re és PS4-re jelenik meg, az új előzetesét erre találjátok.
  • Az ősz folyamán Switchre (illetve PS4-re és Xbox One-ra) is megjelenik a Return of the Obra Dinn. 
  • Megérkezett a Super Smash Bros. Ultimate-be Banjo és Kazooie, novemberben pedig jön a Fatal Fury hőse, Terry Bogard is.
  • Október 16-án jelenik meg (kizárólag Switchre) a Game Freak új játéka, a Little Town Hero. Az új trailert erre találjátok.
  • Switchre is megjelenik az eredetileg Wii U-n debütált Tokyo Mirage Sessions #FE, a felújított kiadás január 17-én érkezik. Trailer.
  • Újra megmutatta magát a Pokémon Sword & Shield, ezúttal a karakterkészítőből is kaptunk ízelítőt.
  • Új demó érkezett a Daemon X Machinához, ez már a négyfős játékot is támogatja.
  • Október 8-án érkezik a Call of Cthulhu switches változata (trailer), október 29-én pedig a Vampyr is befut a konzolra (trailer).
  • Az Animal Crossing: New Horizon is előkerült egy hosszabb bemutató erejéig, ez a játék március 20-án jelenik meg.
8.
8.
user101
#7: Azt nem tudod, hogy a Stick-eken is változtattak ( elméletileg végül elismerték, hogy vannak vele gondok ) ? November végén lesz a gyerek szülinapja, nem s.o.s kérdés, maximum addig kipróbálom és majd visszacsomagolom :)
7.
7.
Ooorky
https://www.amazon.de/Nintendo-Switch-Konsole-Neon-Rot-Neon-Blau/dp/B07WKNQ8JT/ref=mp_s_a_1_1?keywords=neue%2Bswitch%2Bnintendo&qid=1567693050&s=gateway&sprefix=Neue%2Bsw&sr=8-1&th=1&psc=1
6.
6.
Ooorky
#5: Már kapható egy hete, piros dobozt kell keresni.
5.
5.
user101
Az új switch verzióról ( hatékonyabb cpu, kisebb hűtés, nagyobb akkumulátor-idő, esetleg javított vezérlő ) semmi hír ? :(
4.
4.
Ganzer
#2: Kösz a választ, Mariokart is nagy játék :)
2.
2.
Ooorky
#1: Gondolom este 7, akkor szokott napforduló lenni az eshop-ban, nem tudom időszámítás befolyásolja-e.
Én a classic Mario Kartot várom :-)
1.
1.
Ganzer
Azt tudja valaki hogy ma hány órától lesznek elérhetőek a snes játékok? Zeldáznék már.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...