A Codemastersnél maradnak az F1-jogok

  • Írta: Shifty
  • 2019. október 31.
  • Bejelentés
A versenyjátékairól híres brit stúdió és kiadó, a Codemasters hivatalosan is megerősítette, hogy sikerült megállapodniuk a Forma 1 jogtulajdonosával, és 2025-ig ők készíthetik a hivatalos játékokat.

A Codemasters még 2008-ban kezdte meg a közös együttműködést a sportággal, aminek eredményeként 2009-ben mutatkozott be első játékuk. A brit stúdió és kiadó ráadásul a mobilokon is szerencsét próbált, így 2018-ban bemutatták az F1 Mobile Racinget, ami a mai napig az egyik legnépszerűbb mobilos versenyjáték, köszönhetően annak, hogy közel 12 millióan telepítették készülékeikre.

Emellett komoly eSportot is felhúztak a sorozat köré, jelenleg harmadik szezonjánál jár a New Balance F1 Esports Pro, aminek második szezonját közel 5,5 millió néző követte. A liga jövőbeli tervei között szerepel, hogy Kína felé is nyitni szeretnének.

Ezek után nem meglepő, hogy a Codemasters és az F1 jogait birtokló Liberty Media meghosszabbította korábbi megállapodásukat, aminek értelmében 2025-ig a brit kiadó és stúdió rendelkezik a játékjogokkal. Ráadásul a csapatnak van egy két évre szóló opciós joga is, vagyis 2025 után a 2026-os és 2027-es szezonra is elsőként csaphatnak le.

33.
medson
#31: Nem fáj, csak viccesnek találom
31.
Ooorky
#29: Ez miért fáj neked?
30.
crytek
#29: Nem kell túrni létezik kereső.

És nem fogok elnézést kérni mert jelzem,hogy minél több emberhez eljusson...
29.
medson
#27: Képes voltál feltúrni egy lassan 1 éves cikket hogy ezt bejelentsd?
27.
crytek
F1 2018 HUMBLE oldalán FREE

https://www.humblebundle.com/store/f1-2018-free-game
26.
Ooorky
#25: Én csak WRX-ben ültem, de a kiváló magyar utakon az is dobálta a seggét :D
22.
user101
Nekem ezzel csak annyi gondom van, hogy ez egy teljesen más konstrukcióban lenne fair, nem pedig a minden évben vedd meg teljes áron... :( Mert tulajdonképp az első óta, csak DLC-ket adnak ki ... :(
21.
Ooorky
#20: Ahha, szóval te itten trollkodsz itten te.
20.
Falcon
#17: Csak komolyabb szintü mint egyébb tankos játék
17.
Ooorky
#16: Huha, rendeznek bajnokságot.
Ez alapján world of tanks is tankszimulátor.
11.
godach
#8: Nem önreklám, csak a mondandódból úgy gondolom lehet érdekelne
https://www.gamekapocs.hu/tag/godach/blog/11302/akkor_es_most_extreme_sports_video_games
10.
godach
"A Codemastersnél maradnak az F1-jogok"
Nem is baj.
Két tábor van.
1 aki megveszi ha Code ha nem.
2 aki sose venné meg, de minden hír alatt csak vergődik holott ha a világ legjobb játéka lenne, akkor se venné meg.
Szóval ismétlem magam.
Nem is baj :D
9.
Falcon
#3: Hál isten hogy nem náluk van és ezt komolyan mondom már tùl nőt a 8 -adik rész a dirt rallyn és mondhatom hogy sok szarral játszottam már de inyennel hogy olyan bug van a játékba hogy eltűnik a motor hang és nem tudják javítani a dirt 2.0 ba ilyen gagyit még nem lattam ezek nem érdemlik meg a wrc jogokat
8.
csoki0619
Az itt a baj, h sajnos itt közületek sokan nem tanultak meg értékelni dolgokat.
Én, és rajtam kívül, még sokan imádjuk az extrém sportokat. Hány gördeszkás vagy bmx-es játékkal találkoztatok mostnanában? Szeretem a teniszt. Valaki mondjon már egy jó tenisz szimulátort ami nem 4-5 éves. Szeretem a boxot, de hiába keresgélek, a Fight Night Champion óta nem jött ki értelmes box játék. Na most ti minden évben kaptok egy aránylag egész jól kidolgozott szimulátor játékot a kedvenc sportotokból, és nektek még ez sem elég.Ezt még egy Fifa-nál úgy.ahogy megértem, de egy Forma 1-nél? Mit lehetne ehhez az egészhez még hozzátenni, h azt mondjátok, h na ez igen? Női sofőr vagy sztori mód bi főszereplővel, marsi futamokat, esetleg box utca szimulátor, ahol a jobb stick-el irányítod az üzemanyag pisztolyt. :-)
5.
joshfeed
#4 Igen az nagyon jó ötlet.
Csak jó lenne ha a játék ára úgy lenne meghatározva hogy ne DLC-kkel húzzák le az embereket hanem az járjon hozzá utólag automatikusan.
4.
DarkLord
Amúgy szerintem el lehetne gondolkodni az összes sport játéknál, hogy 2-3 évente adnának ki egy új részt és inkább támogatnák a meglévőt... tudom ez így nagy pénz bukta, de ha végignézzük az összes sportjáték kb. haldoklik és a szájhúzás megy csak mindenhol, pénz lehúzás az összes.
3.
joshfeed
Jó lenne ha a WRC és ERC jogok is hozzájuk kerülnének végre.

#1 Részeben értelek, de kinek adnád át ? Mondjuk talán az Assetto Corsa-sok (Kunos Simulazioni) akik szóba jöhetnének fejlesztés szinten.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...