Microsoft: "Nem akarjuk kinyírni az Xbox 360-at!"

  • Írta: fojesz
  • 2007. február 21.
  • Érdekesség
Link másolása
Egy interjú keretében a Microsoft egyik munkatársa elmondta, hogy az X360-at nem fogják kinyírni úgy, ahogy azt az első generációs Xbox-szal is tették.
Egy interjú keretében a Microsoft egyik munkatársa elmondta, hogy az X360-at nem fogják kinyírni úgy, ahogy azt az első generációs Xbox-szal is tették.



Köztudott, hogy miután a Microsoft boltokba dobta az Xbox 360-at, az első Xbox-ot teljesen magára hagyta, s nem támogatta: nem fejlesztett rá, ilyen módon már alig van egy-két third-party kiadó, aki három havonta kiad rá egy játékot. Szemben a Sony PlayStation 2-vel, amire a mai napig áradnak az újabbnál-újabb, jobbnál-jobb játékok.

Shane Kim elmondása szerint a Microsoft-nak sosem volt célja az, hogy megnyerjék az első generációs konzolháborút, mindig is a következő generációban gondolkodtak, s az újgenerációs csaták megnyerésére törekednek továbbra is. Kimtől megtudtuk: a Microsoft az Xbox 360-at nem fogja kinyírni. Kár is lenne: a januári hónap folyamán ugyanis az Amerikában értékesített Xbox 360-ok száma 294 ezerre rúg. Ez tavaly januárhoz képest 18 százalékos fejlődést jelent!
14.
14.
konzol7
Én szerintem még az is könnyen előfordulhat, hogy egyáltalán nem kell leváltani 2-3 év múlva az X360-at egy PS3-ért!!!

Most találtam egy teljesen pártatlan összehasonlító cikket a PS3-ról és az XBox360-ról. A cikk teljes mértékben a tényekre és a Konzolok hardwer-eire alapoz!!!

A végeredmény talán nem meglepő: DÖNTETLEN! Azt is írja, hogy a PS3 jobb, de csak papíron és csak a Cell procija(!) A cikk írója szerint a Cell erejét nem igazán fogják tudni még egy jó darabig kihasználni, sőt az X360-nak a procija ez miatt jobb, de csak a mai programozás szerint!

Vagyis: Mindkettő min. 2-3 évig ugyanazt a teljesítményt nyújtja, mind fizikailag, mind grafikailag!!! :D



Ui.: ha vkit érdekel a teljes cikk, jelezze priviben, az't majd elküldöm.
13.
13.
Carbon
"inkább konzol mint a szaros pc.

pc-re vannak a világ legroszabb gamei" -----ennel nagyobb hulyeseget kise tudtal volna magadbol adni. a vilag LEGROSSZABB gamei??? eszednel vagy? eleg egyet felsorolni: World of Warcraft:)...bevallom soraid utan sokkos allapotban voltam
12.
12.
*Bennya*
Egyenlöre a PS3-om semmit nem tudot felmutani amiért 2X annyit költenék rá mint az xbox360-ra.Én meg vagyok az xbox360-al elégedve a szarnak van pénze PS3-ra
11.
11.
dareal
ps3 masszívan ownolja x360-at, mondjuk nem orion tv-n kéne nyomni, hdtv-n ég és föld a difi, lévén a ps3 már hdtv-re készül, míg az x360 azt sem tudja hogy mi az (felbontás szempontjából). hdtv-n az x360 képe olyan a ps3-hoz képest mintha vga felbontásban tolnám. kb mint anno a nascar vga módban, ps3 meg nascar --hires módban :) arról nem is beszélve, hogy a 2 gép életciklusa nagyon eltérő, az x360 "belseje" nem fogja olyan sokáig bírni mint a ps3 cell procijai, ill a szintén "next genes" optikai meghajtó.

ms hű magához, gyorsan összedobnak vlmi szart, milliókat költenek a reklámra, pistikéék meg megeszik a szart.
10.
10.
Szoftver
Nem értem minek kell vitatkozni. Ha neki az a szimpatikusabb akkor mi a baj könyörgöm senki sem egyforma.
9.
9.
kharami
minap sikerült kiprobálnom haver által egy ps 3 mat!

Nos röviden tömören , fos! Senkivel nem szeretnék vitázni ,de nekem ez a véleményem!

Rezgés az vmi eszementül hiányzik, a csöcsök elhelyezése az irányiton sem vmi jo! a mozgás érzékelös kontroller meg egy 0!

Motorstorm ban egyszerüen használhatatlan! Inkább rakták volna bele a rezgést!

Ugyhogy én maradok az x 360 om nál!
8.
8.
*Bennya*
nem azért veszek konzolt hogy 3 év után szaral se játszak vele
7.
7.
Crisis
Aki x-et vett meg is érdemli én maradtam a ps2-nél és milyen jól jártam.
6.
6.
*Bennya*
Kíváncs vagyok miket tudsz még sorolni.
5.
5.
nfsman
hát csúnyán heléyben hagyták szegény sima x-boxot....
4.
4.
*Bennya*
a ps2-ben már biztak az emberek nem hiszem hogy nagyobb oda figyelésel többet elért volna és persze xbox játék mikor a nagy ps2-es nevek már ot voltak
3.
3.
fojesz
Madd: pontosan erről volt szó. Ha figyelnek az Xbox 1-re is, akkor lehet az is elér valamit. Ki tudja... :)
2.
2.
Madd Dogg
alapból egy szar volt

az a box oolyannak hatott a ps2 mellett, mint egy olcsó kínai utánzat, ráadásul tök ismeretlen címekkel. a 360 más. ez már megnyert mindent. jóhogy figyelnek rá

1.
1.
FNorberto
Király!Amíg nem lesz pénzem az újra nyomulok a "régivel",de csóri sima box-ot télleg eléggé elintézték:(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...