Május 8-án kerül boltokba a PC-s Halo 2

  • Írta: fojesz
  • 2007. március 15.
  • Bejelentés
Link másolása
A Microsoft bejelentette, hogy népszerű Live szolgáltatása május 8-án válik elérhetővé a PC-s Halo 2-vel egyetemben a számítógépes játékosok számára.
A Microsoft bejelentette, hogy népszerű Live szolgáltatása május 8-án válik elérhetővé a PC-s Halo 2-vel egyetemben a számítógépes játékosok számára.

Ugrás a galériához

Az Xbox-os Live-nak eddig hat millió felhasználója született, s minden bizonnyal ez a szám még nőni fog, miután a PC-s játékosok is becsatlakozhatnak majd a rendszerbe és annak közösségébe. Ugyanezen a napon érkezik a Windows Vista-exkluzív PC-s Halo 2 is. Végül, de nem utolsósorban a redmondi cég bejelentette, hogy a júniusban érkező Shadowrun lesz az első játék, mely komolyabban fogja majd használni a PC-s Live-ban rejlő lehetőségeket, miután az akciójátékban támogatott lesz az, hogy a PC-s és X360-as felhasználók együtt tolhassák online a gammát.
5.
5.
Dakkon
roszul megy az óra? nálammég csak 18.19 van.... a kommentnél meg 19.25 :D:D
4.
4.
Dakkon
én előtte végigtolnám a kettőt.
2.
2.
Domasi
azt én is remélem

"miután az akciójátékban támogatott lesz az, hogy a PC-s és X360-as felhasználók együtt tolhassák online a gammát."

tuti hogy X360-as felhasználó több lesz.

már ha lehet Xboxon kezelni stratégiát.
1.
1.
General Thomas
Vista....Vista....remélem valaki csinál majd egy XP hacket is hozzá :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...