Itt a Monster Hunter-film első teljes előzetese

  • Írta: gorien
  • 2020. október 14.
  • Cooltúra
Link másolása
Egy kicsivel több mint egy héttel azután, hogy megkaptuk az első teasert a Monster Hunter filmadaptációjához, máris itt van a teljes előzetes. Noha úgy volt korábban, hogy már csak jövőre láthatjuk, idén decemberben mégis mozikba kerül az anyag.

A Paul W. S. Anderson rendezésében készülő Monster Hunter-adaptáció eredetileg idén szeptemberben került volna mozikba, a koronavírus miatt azonban jövőre pakolták, hogy onnan aztán mégis visszahozzák 2020 decemberére. Az utóbbit egy rövidke, mozgóképes kedvcsináló keretében hozták tudomásunkra, most pedig befutott a film első rendes előzetese is.

A hivatalos szinopszis szerint a Milla Jovovich alakította Artemis százados és osztaga egy rejtélyes jelenség okán egy idegen világban találja magát, amit gigantikus szörnyek laknak. A túléléshez össze kell fogniuk a titokzatos Vadásszal (Tony Jaa), aki képes túljárni a szörnyetegek eszén. A Vadász a Monster Hunter Worldben debütált Admirális csapatának a tagja, akit Ron Perlman kelt életre.

24.
24.
kanguru
#9: Nezd meg a Kek laguna 2-ot akkor :D
23.
23.
BrockSamson
22.
22.
Onion
Egy újabb egyszer megnézhető ZS kategóriás film lesz.
21.
21.
PiszkosFred
#17: Olvass Nemes István könyveket (John Caldwell/Jeffrey Stone álnéven találod meg), főleg a Cherubion világában játszódó sztorikat. :)
20.
20.
delphijos
#17: Már bukó is. A nagycsöcsű főhőscsaj hol maradt ? És a kisgyerek kutyával ? ( persze a kutyát megmentik, de úgy hogy az egész küldetés sikerét, meg az összes szereplő életét is kockáztatják közben )
19.
19.
medson
#17: Azért erre beülnék :D
17.
17.
BrockSamson
Akkor most mar csak a Gyuruk Ura kellenek kommandosokkal, es teljes lenne az elet. Cpt. John Aragorn (Dwayne Johnson) es egy csapat magasan kepzett tengereszgyalogos ramegy Mordor nevu banankoztarsasagra egy Gandalf nevu CIA ugynok (Liam Neeson) segitsegevel, de nem tudjak, hogy az akciot egy Szaruman (Mads Mikkelsen) nevu ex-CIAs elarulta, es Mordor elnoke, Szauron (akinek csak a hangjat halljuk, Vin Diesel) csapdat allit nekik.
16.
16.
Zisten
#2: Semennyi!
Ott nincsenek modern katonák, csak szimpla vadászok, mint a keleti csóka az előzetesben.

Nem is értem miért kellett ezt velekavarni. Miért nem lehetett egy történetet egy "szörnyekkel teli világban" elmesélni modern vonal nélkül.

Látványra nagyon pazar, a szörnyek valósághűek. Rathalost imádom annak ellenére, hogy szopatott a platina szerzéskor.

Ennek ellenére érdeke, biztos megnézem. Csak kár hogy ez a ribizli a főszereplő benne. Hányok tőle.
15.
15.
Aanash
Szóval rámennek a videójátèkok megfilmesítèsère?
Egy jó Outlast Jovovich kisasszonnyal?
Vagy egy Lost Planet?
Esetleg Singularity?
14.
14.
Ra1D3n
Ahogy elnézem, ez lesz az istentelenül gagyi új nívója... Mondjuk ettől az Andersontól meg asszonyától többet nem is várok...
13.
13.
Slik
kar h a tipikus katonas semat huzzak ra erre a felig mad max vilagra... ertem en h nincs avatar szintu budget, de akkor nem kell moster hunternek hivni es maris elfogadhatobb
12.
12.
delphijos
#11: Nyugodtság van. Senki se gondolja szerintem hogy ez valami műfajteremtő klasszikus lesz amit évek múlva is könnyes szemmel néz újra az ember. Egy játék megfilmesítése eleve nehéz, olyan nincs hogy mindenkinek bejöjjön. Aki a játék rajongója szinte biztos csalódik, a készítők viszont nem szeretnék hogy az aki meg nem ismeri a játékot azt se tudja miről van szó. Azért a játékok sztorija se Oscar díjas.... Abban persze egyetértek hogy 100 bőrt lehúzni valamiről ( függetlenül attól hogy játék adaptáció vagy sem ) nem a legjobb. De ez egynek elmegy. A sok “lehetetlen” dolgot meg nem kell figyelni, ez már ezer “köztünk van”. A “klasszik” akciófilmekben is.
11.
11.
Jezusom, ezert tartunk itt, hogy ilyen hulladek filmeket csinalnak, mert elkezd tetszeni meg ilyen kommentek. Nem tudom meddig kovettetek a Resident Evilt, de az elso egesz jo probalkozas utan lassitott felvételes klipek voltak, kegyetlen gyengek. Nezzetek meg melle a Degeneration vagy Damnation cgi filmeket (a Vendettat direkt nem emlitem mert tul akcio lett), latjatok mi az igazi Resident. Amiket a Monster Hunterbol tapasztaltam idaig jatekban meg nezve videokat a trailernek sok koze nincs hozza, de bele lehet magyarazni mindent. Remelem miutan csinalt 5 szar MH filmet nekiall mondjuk a nekem kedves W40k univerzumnak, tonkre teve azt is, ahol szinten neje lesz a foszereplo es 10 filmet terveznek...szanalom.
10.
10.
Robilluma
#6: Pontosan. Annyit tennék hozzá h ez sztem 90 perc sem lesz. Sztorija kb amit egy ötödikes is megír a wc-n ülve. A látványvilág és az akció pedig sokkal költségesebb annál h kitartson a film 2 órát.
Maga a világ az nekem is tetszik (tetszene), de ennyi cgi-tól már a belem kifordul. Főleg ha azok jórésze olyan gyors és csapongó mint itt. Transformers fílingem volt már. Nyilván élő dinókat nem könnyű találni, de ezek az effektek...
Az irreálisság pedig már súrolja a bajnokokét :D Pedig ez csak egy trailer volt XD
Bennem most felsejlett a sírva röhögős Utánunk a tűzözön főhőseinek 100adik halálból feltápászkodása - a Fast & Furious kézzel történő torpedóeltérítése és a Charlie angyalainak ugársai repcsiből helikopáterbe, onnan a Himalája csúcsára majd pedig 10 pontos tornász földetérés.
A sárkány vagy mi szétkapja a repcsi szárnyát, majd az döccenés nélkül landol. Eztán pedig már ott áll tettrekészen a badass Milla szemben Dracarys-szal. Borogatást kérek.
Kelett bele gyorsan meghalós bambafeka is aki felnőtt ember létére nem hisz a szemének :DDD De ott lettem volna ennek a 'nézzél foggyosan' karakter castingján!
Gond viszont nem lehet!!! A csokilány, bocsi csokiharcos akkora műszempillákkal ment aznap a harcba hogy kettőt pislog vadul és minden gonosz teremtmény le is pereg a világ pereméről.
9.
9.
Őrnagy
Bíztam benne, hogy Millából kicsit többet láthatunk. Csalódnom kellett.
8.
8.
delphijos
Egész jó volt ez a trailer. Már nem is figyelek a marhaságokra, úgyhogy elkezdett tetszeni.
7.
7.
snipe
Godach, ha még játszottál a játékkal, akkor mindenképpen ajánlom. A játékban nincsenek katonák, csak vadászok. A rendező azért keverte bele a modern katonákat, hogy a néző ugyan azt érezze, mint a játékos. Mikor a modern világból hirtelen belecsöppensz a Monster Hunter világába. A legelső, PS2-es Monster Hunter óta játszom a szériával, nagyon jó.
6.
6.
PiszkosFred
#3: Vszinuleg az csak az elso 10 perc :) Miutan rajonnek, hogy hagyomanyos arzenal itt lofszt sem er, akkor jonnek a "talalt" szuro- es vagofegyverek, meg az ij, lasd a trailer tovabbi resze.

#1
Igazi kis langyos matine musor, az esos "semmi kedvem semmihez" estekre. Tipikusan az a kozonsegfilm lesz, amelyhez agy nem kell, csak hatradolsz es nezed, kozben neha-neha ranezel a telefonra, esetleg kimegy wcre, hozol be kajat es semmirol sem maradtal le. Egyszernezos tucatfilm, jo szorakozas 120 percre, de ennyi.

Legalabbis egyelore ennek tunik.
5.
5.
godach
#2: Nem tudom, de ha ilyen dolgok vannak a játékban, akkor engem marhára elkezdett érdekelni :D
4.
4.
godach
#3: Eszedbe se jutott, hogy a film vegyíteni akarja a saját világunkat a játékéval?
Nekem ami eszembe jutott, az a Mortal Kombat Legacy volt, ami sem a játékhoz nem volt hű, sem pedig a mi világunkhoz, hanem egy keveréket adott elő, de azt nagyon durván.
3.
3.
Fooxfire
Tehát a monster hunter név csak azért kell ide hogy el tudják adni a filmet ? Noice
3DS-en nem emlékszek ilyen részre hogy hummert-t vezettem volna, meg M134-el vadásztam a legendary jószágot.... de héé.. jók az effektek!
2.
2.
Aanash
Mennyi köze van a katonák vs szörnyeknek a játèkhoz?
1.
1.
godach
Most ahogy megnéztem a trailert, ismét változtam kicsit.
Régebben nem értettem, hogy tudnak ilyen idióta filmet ráadásul ilyen sikerrel eladni, mint a Resident Evilt.
Ahogy viszont most ezt végignéztem, tökre megjött a kedvem a filmhez és bár életemben két kezemen meg tudnám számolni, hányszor voltam moziban, ha lenne lehetőségem, akkor most azonnal elmennék.
Viszont én nem ismerem csak névről a Monster Hunter világot és játékot. Gondolom, akik a játékkal játszottak azoknak nem tetszik a visszajelzések alapján, tehát innen jutottam arra a következtetésre hogy:

A Resident Evil film azért volt sikeres, mert sokkal többen látták, mint amennyien játszottak vele. Szerintem, ez is siker lesz. Nekem pl aki nem játszott vele, nagyon bejön. Most kezdtem volna bele, de míg a filmet nem nézem meg addig nem fogok játszani vele, mert ha a játék tényleg jobb, akkor majd abban akarok pozitívan csalódni és nem fordítva.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...