Felvásárolta a Housemarque csapatát a Sony

  • Írta: Baloo
  • 2021. június 29.
  • Biznisz
Link másolása
Nem csillapodik a PlayStation Studios éhsége, hiszen újabb fejlesztőcsapatot kebelezett be a cég. Ezúttal azzal a finn brigáddal bővült a vállalat portfóliója, akiknek legutóbb a PlayStation 5-exkluzív Returnalt köszönhettük.

Újabb tehetséges fejlesztőcsapattal bővítette a PlayStation Studios a családfáját, ugyanis felvásárolták a Housemarque-ot, akik többek között olyan sikeres címeket tettek már le az asztalra, mint a Resogun, a Super Stardust Ultra, a Nex Machina, a Dead Nation, az Alienation és természetesen a nemrég debütált Returnal.

A Housemarque vezérigazgatója, Ilari Kuittinen elmondása szerint ez egy hatalmas mérföldkő és egyben egy páratlan lehetőség a finn csapat pályafutásában, így már alig várják, hogy végre hivatalosan is csatlakozhassanak a PlayStation Studios famíliájához. A fejlesztőstúdió emellett pedig már azzal kapcsolatban is roppant izgatott, hogy megmutathassák, mivel készülnek majd lenyűgözni a játékosokat az elkövetkező időszakban.

Külön érdekesség, hogy az üzlethez a PlayStation Japan is szeretett volna gratulálni, ők azonban egy olyan képet töltöttek fel a Twitterre, amin a Bluepoint Games szerepelt. Ennek köszönhetően most a fél internet azt találgatja, hogy vajon őket is felvásárolta-e a Sony.

2.
2.
KopyAti
Nagyon helyes! A micro is vásárolt rendesen, aminkek, többek között a Starfield is elbukta a ps-t.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...