Alienation teszt

  • Írta: zoenn
  • 2016. május 14.
Ha igazán élvezetes twin-stick lövöldére vágysz, akkor a Housemarque csapatában ezúttal sem kell csalódnod. Bár a téma teljesen más, az Alienationnel sikerült továbbfejleszteni a Dead Nationnel lefektetett sémát.

A finn csapat az elmúlt években nagyon magára talált. Még az előző generációban robbantottak nagyot a Dead Nationnel, amely egy igazán stílusos felülnézetes shooterként vonult köztudatba – két éve portolták PS4-re is. Ezt követte a Sony új konzoljának nyitócíme, a Resogun, és itt nagyjából szintet léptek a Housemarque srácai, hiszen a vérprofi shoot ’em up majdnem hibátlanra sikerült. Az Alienation látszólag a Dead Nation sci-fi változata, de ez csak a felszín: a szavatosságot biztosító fejlődési rendszer, az ádáz kooperatív akció és a látványos effektparádé hosszú napokra a képernyő elé szegezi a stílus szerelmeseit. Pedig semmi különös nincs az anyagban, a készítők csupán az egyensúlyra figyeltek, folyamatosan adagolták az új dolgokat, és megfelelő kihívásfaktort pakoltak a játék alá.

Mondjuk a történet olyan sablonos, hogy az első percekben türtőztetnem kellett magamat, hogy ne nyomjam el az átvezetőt. Szerencsére azt a fejlesztők is tudták, hogy nem a sztori adja majd el a játékot, így gyorsan az akció közepén találjuk magunkat. A Földünket idegenek szállták meg a nem túl távoli jövőben, a legnagyobb városok és államok már behódoltak, az embereket megölték, mindent ellep egy folyton mozgolódó biomassza. Csupán egyetlen utolsó település maradt talpon az invázióval szemben, és a leleményességünk, amit nem vehetnek el tőlünk. Feltaláltuk a böhöm nagy páncélokkal felszerelt exoskeletonokat, melyek elfogadható védelmet nyújtanak a katonáknak az űrlények fegyvereivel szemben. Így aztán kezdetét veszi a válaszcsapás, módszeresen tisztítjuk meg a földgolyót, megmentve ezzel az emberiséget. Ugye, hogy nagyon blőd az egész? Bár a folyamatos akció közben ez senkit nem fog zavarni.

Ami a helyszíneket illeti, elég változatos és eltérő hangulatú terepeken fordulunk meg - többek közt a fagyos Alaszkában, a sugárfertőzött Csernobilben, de még a brazil őserdő mélyén is. Földönkívüliekből pedig legalább annyi van, mint zombiból, irtózatos mennyiségben kapjuk a nyakunkba az ellenfeleket. Dicséretes, hogy nem pusztán a fegyvereinkre hagyatkozunk, hanem a karakterosztályok változatos képességeire is, ettől pedig úgy érezzük, hogy az Alienation sokkal összetettebb, mint a Dead Nation, ráadásul a pályák sem olyan statikusak, mint korábban. Percenkét négy-öt nagyobb robbanás rázza meg a terepet, repked a mutáns trutyi, romba dőlnek az épületek, igazi pusztítást viszünk végbe minden sarkon.

Háromféle kaszt egyike mellett tehetjük le a voksunkat, mindegyikük egyedi kunsztokat sajátíthat el és azokat fejlesztheti, ameddig csak tudja. A tank az akció közepén érzi jól magát, jól bírja az sérüléseket, ha aktiválja energiapajzsát, ráadásuk olyanokat dobbant, amitől a körülötte lévő alienek azonnal hátast dobnak. A bio-specialista gyógyítja társait, és levakarhatatlan nanorobotokat küldhet az ellenfelekre, illetve méregfelhőkkel áraszthatja el őket. A saboteur végül a csapat rugója, aki limitált ideig láthatatlanná tud válni, de ez pont elég arra, hogy plazmakardjával jól hátba szúrja a marcona példányokat is, ha pedig minden kötél szakad, és túl sok ellenfél lohol a nyomában, tüzérségi csapást mérhet a kijelölt területre. Az imént felsoroltak csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen a passzív skillekkel még tovább formálhatjuk a játékstílusunkat attól függően, hogy extra mozgékonyságra, nagyobb sebzésre, vagy szívósságra vágyunk.

Minden osztály egy elsődleges, egy másodlagos és egy nehézfegyvert cipelhet magával (és némi gránátot vagy aknát), de ezeket folyton cserélgetjük, ha a lootoláskor egy jobb statisztikával felvértezett darabot zsákmányolunk. Ez pedig az Alienation katalizátora, hasonlóan sok más akció-RPG-hez, de mondok ennél jobbat! A ládákból és a halott ellenfelek után szerezhető magokkal tovább javíthatjuk a fegyvereink tulajdonságait – mindegyik más bónuszt ad, így aztán folyton mérlegelünk, hogy pontosan mit pakoljunk be a slotokba. Előfordulhat az is, hogy hiába gondolkodunk sokáig a döntésen, alkotóelemeire szedjük a fegyvert, de fél perc múlva egy olyan mordályt dob az egyik lény, ami sokkal jobb, mint a nálunk lévő darab. Persze mindez véletlenszerű, így minden menet más finomsággal kecsegtet. Az említettem már, hogy a fegyverek újratöltésének ideje ugyanúgy lerövidíthető, mint a Gears of Warban? 

Szerencsére a pályatervezés is szintet lépett, korántsem olyan lineáris terepet kell bejárnunk, mint az elődben. Rengeteg az elágazás, és sokkal nyitottabb az egész, ugyanakkor a nyomasztó, gyéren megvilágított belső terek sem hiányoznak. Sajnos a pályákat nem procedurálisan generálja a program, az elrendezés többszöri nekifutásra sem változik. Így bármennyire is élvezetes a mechanika, egy idő után a húsz pályát egyszerűen kevésnek érezzük, hiába erősödik az ellenfelek leosztása magasabb szinteken, lassan elfogy a varázslat. Nem árt tudni, hogy a respawn-pontok is sérülnek, így előfordulhat, hogy a nagy káosz közepette megsemmisülnek. Ha nem figyelünk erre és fűbe harapunk, jóval hátrébb éledünk újjá, ami nem túl kényelmes. Persze, ha direkt kiiktatjuk ezeket a pontokat, a misszió végén kapott jutalom is bőkezűbb lesz. Lehet mérlegelni.

Az Alienationnek nem csupán a jobb zsákmány miatt célszerű durvább nehézségi szinten is nekifutni, hanem azért, mert itt mutatja meg igazán a foga fehérjét. Minden ellenféltípus más taktikát követel meg, hiába mozgunk folyamatosan cikázva, egy idő után szinte követhetetlenné válnak a csaták, ha nem taktikusan haladunk előre. A lőszer gyorsan fog, a képességek is olykor pont a legváratlanabb pillanatokban „merülnek le”. Ha minden kötél szakad, a hősünk kitérés-képességével megmenekülhet a szorult helyzetből, de ugye nagy tömeg ellen, ez édeskevés. Kooperatív módban már sokkal érdekesebb a felállás, összedolgozva, egymást felélesztve dinamikusabb az élmény, ráadásul a társak bármikor becsatlakozhatnak (drop in, drop out) mellénk. Nem is beszélve a véletlenszerű eseményekről, melyek végigkísérik a meneteket. A co-opot és a single-t egymás mellé állítva a mérleg nyelve egyértelműen az előbbi felé billen, egyedül roppant unalmas tud lenni a non-stop darálás, csakis rövidebb adagokban fogyasztva kerülhető el a gyomorrontás.

A látvány tényleg lehengerlő, brutális robbanásokat kapunk az arcunkba, a lökéshullámtól szanaszét repül minden, a részecskeeffektektől tutira a nadrágunkba csinálunk. Egyedül a játék művészeti stílusába lehet belekötni, hiszen minden egyediséget nélkülöz, tipikus egymásra dobált sci-fi sablonok ezek, de az összkép mégis pozitív. A zenékről és a szinkronról szívesen írnék szépeket, de nem tudok, lévén nem ragadta meg a figyelmemet, viszont a csatazajok, a detonációk és az idegenek folyamatos vinnyogásai agresszíven ostromolják a füleinket, perfekt hangulatot teremtve a szobában.

Lehet, hogy a történet és a játékmenet nem váltja meg a világot, de a magas oktánszámon pörgő akció és addiktív kooperatív mód mégis erősen ajánlottá teszi az Alienationt. A lootolás, a folyamatos fejlődés alaposan kitolja a szavatosságot, de nem a végtelenségig, így a jövőbeli tartalmak minőségén sok múlik majd. Tény, hogy a Housemarque csinálhatta volna jobban is, simán elviseltem volna érdekesebb forgatókönyvet és néhány plusz helyszínt, de ettől még egy letisztult, lényegre törő darabbal gazdagodott a műfaj.

Az Alienation kizárólag PlayStation 4-re jelent meg.

6.
#5: ugy hogy ok csinaltak a dead nation. cikk eleje....
vagy valamit en csinaltam rosszul... de nem tudtam neni es loni egyszerre, mindne beallitast megneztem a menuben es nem lehetett atallitani.
egy ellenfelet sem tudtam megolni.
eletem legrosszabb jateka.
5.
#1: Vagy csak gyakorolnod kellett volna, PS4-en egyedül toltam végig az egészet és baromi jó volt. Bár nem tudom ez hogy jön ide az Alienation-höz...
4.
Fronter
Azért a 7.5 igen kevés rá. Hogy lenne már jobb a Helldivers? Ezt rendesen alulpontoztátok.
3.
KeXxX
Szerintem 8, akár 8.5 pontot is megér. Igaz, 20 küldi van, néha vannak nagy darálások, vannak eventek, 3 kaszt van így többször is érdemes végignyomni, még akkor is ha ugyanaz lesz a felállás, csak más képességekkel. Én Tank kassztal indultam, szerintem nem unalmas, csak huzamosabb ideig nem érdemes nyomni.
2.
Seggeszkexkluzív
Gondolkoztam a beszerzésén, de a kevés pálya eltántorít. Nekem fontos hogy legyen valami folyamatos változás a helyszínekben, főleg ha a játékmenet egysíkú.
1.
a dead nation special annyira kurva jo jatek volt, hogy majdnem az miatt basztam ki a ps vitamat a harmadikrol.
ot perc utan kurta fol az agyamat olyan szinten ahogy azt fostos videojateknak meg nem sikerult. es vagy 2500 ft fizettem erte. anyatokat homárok
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...