Lejár az ingyenes PS5-ös upgrade-ek kora

  • Írta: gorien
  • 2021. szeptember 5.
  • Hír
Link másolása
A napokban kiderült, hogy a Horizon: Forbidden Westnek csak a drágább kiadásait játszhatjuk PS4-es és PS5-ös kivitelben is. A Sony meggondolta magát, de azt is bejelentette, hogy a jövőbeli játékoknál pénzbe fog kerülni a PS5-ös upgrade.

Tavaly bemutatkozott a Horizon: Zero Dawn folytatása, amelyre ugyan 2022 februárjáig kell várnunk, de a napokban megtudtuk, hogy milyen kiadásokban ruházhatunk be rá. Ekkor derült ki az is, hogy a Sony nem mindegyik kiadáshoz kínálja a „dual entitlementet”, azaz hogy PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön is ugyanúgy játszható legyen a játék – ehhez a Digital Deluxe Editiont, a Collector's Editiont vagy a Regalla Editiont kellene megvennünk.

A döntést a vásárlók felzúdulása követte, aminek hatására a Sony meggondolta magát. Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment vezérigazgatója a minap módosított az ajánlaton: a visszajelzésekre hallgatva minden kiadáshoz járni fog az ingyenes next-gen upgrade.

Ryan elmondása szerint az ingyenes frissítés lehetősége eredetileg a PlayStation 5 rajtjának környékén megjelenő, keresztgenerációs címekre vonatkozott volna - ide tartozott a Horizon: Forbidden West is, de az aztán mégis jövőre csúszott. Ryan kijelentette, hogy ennek ellenére állják a szavukat, és meg fogja kapni az ingyenes upgrade-et, jó eséllyel ez lesz azonban az utolsó olyan sonys játék, aminél költségek nélkül válthatunk konzolgenerációt.

A vezérigazgató rövid helyzetjelentéséből az is kiderül, hogy ugyan nyitva marad a PlayStation 4-es játékok PlayStation 5-re való frissítésének kapuja, ám ez nem marad örökre ingyenes. A jövőben minden, a Sony által kiadott PlayStation-exkluzív cím esetén (ide értve a God of War: Ragnarököt és a Gran Turismo 7-et is) 10 dollár felárért élvezhetjük a PS4-es vásárlásunkat a PS5-ös kivitelben is.

73.
73.
adamsfamily
Mert eddig volt ingyenes upgrade bármiből is a Sony exek között?:D
Ingyen adják ehhez az 1 játékhoz a frissítést,aztán mindjárt csókoljuk meg a lábuk nyomát.
70.
70.
Zuzmo
#69: Féláron nem valószínű hogy kétszer annyi fogyna egy játékból megjelenéskor.
69.
69.
PS4jacksony
#67: Én ezzel úgy vagyok ,hogy megveszem a játékot PS4/PS5 végigjátszom és vége .... Ennyi.... A francot nem érdekli milyen kabátot meg milyen távcsövet meg baromságokat árulnak hozzá .a DLC az már más tészta ott van valódi tartalom ( már amelyikben )
A fizetős Patch-ról meg az a véleményem ,hogy arra vedd meg amin játszani fogod ha 2 hónap múlva lesz PS5 öd akkor inkább arra vedd meg .

Egyébként meg jobban járnának ha 15-18 ezer körül tartanák az új játékok árát nem közel 30 ezer sokkal több ember venne köztük én is megjelenéskor új címet. De mivel türelmes vagyok én is megvárom amíg lejjebb megy az ára .

Játékokhoz a jövőben is rengeteg "szemetet ,haszontalan dolgot ) fognak árulni te döntesz megveszed vagy sem ennyi ....

68.
68.
Ps fanboy
Olyan bölcsességek hangoztak el itt, hogy teljesen átszellemültem és azóta mindent máshogy látok. Hasznos ez az oldal. Xd
67.
67.
Aanash
Azt azért tegyük hozzá, hogy lehet itt vitatkozni, de nem mi döntjük el azt, hogy egy játék kijön-e ps4-re is, vagy sem.
Több munka ez a fejlesztőknek?
Kit érdekel. Nem az én döntésem.
Sajnálni nem fogom őket, ők választották.
Ha nem tetszik a fizetős upgrade hát ne vedd meg ps4-re a játékot.
Vedd meg ps5-re és majd ha lesz gép hozzá játszol vele, addig meg türelemmel vársz.
Vagy nem foglalkozol vele, jelenleg úgyis értelmetlen ezen agyalni úgy, hogy a konzolból is alig van.

Én a magam részéről szépen kivárom amíg használtan lemennek az árak.
Lehet ezért szidni hogy én nem támogatom a gaming ipart, meg akkor nem vagyok gamer.
De pont nem fogom sajnálni egyik kiadót sem.
Mindegyik arra megy, hogy minél több pénzt kihúzzon a zsebemből és nekem a saját pénztárcám az első, nem az övéké.
Nem kell vaknak lenni és jófejnek tartani se a sonyt, se a microsoftot, ugyanolyan szarházi mindkettő, de a legnagyobb barom az, aki hagyja magát lehúzni.
Nem kötelező patchet venni, meg többször megvenni egy játékot.

És elnézést kérek ha valakinek ez sértő.
De tényleg nem mi döntjük el, hogy a kiadók mit csináljanak, egyedül ott döntünk hogy bírka módjára tejelünk nekik, vagy fontosabb a saját zsebünk. Én az utóbbira szavazok és amíg van rá lehetőségem hogy olcsóbban kijöjjek vagy a leárazással, vagy a használt piaccal, addig élni fogok ezekkel és inkább türelemmel várok, nem kell nekem fizetős patch meg hasonlók.
66.
66.
#62: "vagy néha már azon is elgondolkodtam, hogy egyszerűen élvezi, hogy itt trollkodhat"

Az idézett utolsó tagmondattól eltekintve teljesen korrekt hozzáállás. Csak azt nem érdemes összekeverni, hogy mikor megy a dolog poénból és szúrkálódásból az emberek között, meg mikor van az, hogy valaki valamit mond és csak azért, mert az nem tetszik, rámondják, hogy trollkodik. A kettő között van különbség.

Viszont...

Itt általában nem az szokott lenni és gonddá válni, hogy "pár ember szellemileg fogyatékosnak tartja azt, ha valakinek tetszik az egyik vagy másik cég felhozatala". Jellemzően inkább az, hogy ha adott egy nyilvánvalóan visszatetszést okozó dolog és valaki erre szót emel, akkor egyesek rögtön a személyét kezdik el támadni és kapott válasz esetén meg a gaming és olyan ideológiák szárnyai alá akarnak bújkálni, amit ők maguk sem ismernek és tesznek. Soha nem az volt a baj, ha valaki szereti a PS/N/Box/PC akármit és a hozzá való játékokat. A baj mindig az, hogy vannak, akik akkor sem tudják elviselni másnak a kritikus véleményét, ha maguk is éppen az adott hátrányokkal bajlódnak.

Random Facebook sztori röviden: autós csoport és kérdés, hogy az adott taligából melyik jó autópályázni. Az 1.6 benzin szívó, 1.6 benzin turbó, vagy az 1.6 dízel (turbó). Nyilvánvaló a válasz: dízel. Erre jön az egyik, hogy neki márpedig 1.4 benzin szívó van és szerinte az a legjobb és ott erőlteti, pedig nem is volt a kérdések között az a motor. Mondja az OP, hogy kizárt, nem városba kell. Veszekszik vele, hogy ő ment autópályán és jó volt az 1.4. Akkor mondom neki, hogy nem csak kvázi a dupláját fogyasztja, de lassan is megy és az pont nem a dühöngő sávba való - de nem ilyet akar venni a kérdező sem, hanem valamelyik 1.6-ost. Erre a válasz személyeskedés, stb. utána meg kitalálja, hogy én kretén totál egyedül szétbaszom a bolygót a dízelemmel (de én azt sem mondtam, hogy milyen autóm van). Aztán betettem neki a mellékelt ábrát, hogy az az 1.6 D 4,8-at fogyaszt akkor, ha 140-el mész előre, kilométerenként 94g CO2-t nyomat és 40%-al erősebb az autó, míg az 1.4-ese 9,8-at eszik és 139g km-enként a kibocsájtás. Erre meg nekiállt parádézni, meg hogy engem dobjanak ki a csoportból. Aztán jött az admin és kidobta őt.

Ugyan így minden játékgép jó valakinek, valami miatt és valamire. De vannak tények és adatok is, amik meg akkor is úgy vannak, ha nem tetszik. Akkor nem a személyeknek kéne nekimenni, vagy nem trollnak kéne őket nevezni csak azért, mert az adott illetőnek épp a kritizált cucc van. De nyugi, tőlem a box és a nintendó is megkapja a magáét a PC mellett, ha arról van szó és jogos, valamint a témába vág.... csak ezek ugye nem égetik le magukat minden héten kétszer, úgyhogy most nem vág a témába.
63.
63.
godach
Pro: örüljenek a Ps4-esek hogy még kapnak játékot. Több munka, többe kerül.

Kontra: megcsinálják a játékot, aztán lebutítják Ps4-re, hogy eldöcögjön. Fene se tudja...
62.
62.
mephi
#61: Én meg akkor nevethetnék a jelenlévők nagy többségén, mert nálam ott van a PS5 és a Series X is a polcon, mindegyiken a megfelelő előfizetés, mégsem teszem.
Mindkét félnek van igazsága. Kétségtelen, hogy a Sonynál is vannak hibák,de azért én nem fosom le a gamepassban lévő játékoktól a bokám, talán ha egy-kettő olyan, ami elér egy PS exkluzív színvonalát. De ez persze csak a SAJÁT véleményem.
Itt az a gond, hogy pár ember szellemileg fogyatékosnak tartja azt, ha valakinek tetszik az egyik vagy másik cég felhozatala. Lenézi a másik céget, annak a termékeit, és gépét, fel sem merül benne, hogy a másik játékosnak lehet más igényei vannak.
Ha reálisak akarunk lenni, akkor azért mindkét oldalon vannak problémák, csak éppen itt jó pár ember csak azt veszi észre, amit látni akar, vagy néha már azon is elgondolkodtam, hogy egyszerűen élvezi, hogy itt trollkodhat.
61.
61.
Oistrakh01
Hogy próbálkozik egy két fanboy megmagyarázni ezt hogy nem gáz... :D Én közben meg jókat nevetek series x-el amihez 3 év Gamepasst vettem 36 ezer ft-ért :D
58.
58.
Én inkább arra lennék kíváncsi, mivel ez az áremelős-cseszekedős dolog 100%, hogy a használt lemezkereskedelem miatt van, hogy ha csak digital edition lenne a PS5-ből, akkor vajon megvennék-e a rajongóik. A szoni szerint nem biztos, nyilván ezért van két változat. És bár az xbox-ból is két változat van, ott nem csak a bakelitlemez meghajtó a különbség. Bár a micro már korábban is és végül is most is a digitális buli felé megy. Annyiból érdekes a kérdés, hogy míg sokak szerint nem éri meg a micronak a GP, azt nem veszik számításba, hogy a használt lemezezés meg a szoninak nem éri meg.
57.
57.
Norbiii
Ez nem szimpatikus hogy csak azert mert valakinek van penze lehetosege megvenni a Ps5ot, toljuk le a sok millio Ps4, Xbox tulajt. Meg egy eve sincsenek kint az ujak.

De.......

Ezzel ismetlem tamogatni kell a fejlodest hogy egyre jobb minosegu jatekok jojjenek az uj gepekre is!

Egy generacio valtashoz mindig ido kell. Nem veletlen hogy amikor jon egy uj, mindig tamogatva van a regebbi egy ideig.
54.
54.
delphijos
#51: "de az ár, a hűtés, a kontroller aksi csak akkor zavarhat valakit, ha Sony terméket (vagy ahhoz kiegészítőt, programot) birtokol ill vásárol"

Ez egyáltalán nem igaz. És "fordítva" sem. Ugyanúgy vannak akiknek egyáltalán nincs BOX-uk, de kommentelnek hogy "ez meg az szar".
53.
53.
Marcus88
#51: Hallottál már a trollokról?Nincs gépük,de megy a fika mindenhol és rendesen várják hogy legyen egy új cikk ahol kiélhetik magukat.
Én nem mondtam,hogy valaki nem kritizálhatja a saját gépét,de azért szemetszur az,hogy akárhány cikk van valaki mindig csak a negatívat fújja.
Persze mindenkinek szíve joga azt ír amit akar.
51.
51.
bitbandita
#25: "A picsogók nagy többsége sony utáló,itt is van egy pár,ők itt élik ki magukat a sony cikkek alatt.Ha nem az ár akkor az exek ha nem az akkor a hűtés ha nem az akkor a controller aksi és így tovább"
Ez totál ellentmondás. Azt mondod, hogy ezek a "picsogók" Sony-utálók, de az ár, a hűtés, a kontroller aksi csak akkor zavarhat valakit, ha Sony terméket (vagy ahhoz kiegészítőt, programot) birtokol ill vásárol. De ha ez így van, az nem igazán lehet Sony-utáló, nem igaz? Illetve lehet, miért ne lehetne, de ha valaki Sony utáló úgy, hogy közben birtokos is és rendszeresen vásárol dolgokat a Sony vasához, akkor viszont teljesen jogosan alkothat véleményt a tulajdonáról.... de te nyilván a Sony-utálók alatt nem ilyenekre gondoltál, hanem a rivális hardwarek tulajaira, akiknek nincs PS-ük. Csak akkor meg ellentmondásos az egész, mert egy ilyen ember miért kritizálná a Sony hűtését, vagy a PS játékok árát? :)
46.
46.
Norbiii
#44: Igen mi jatekosok olyan szinten jol jarunk hogy lehet tolni az elozo generacios jatekokat is az uj konzolon.
45.
45.
Norbiii
#41: Szerintem nem kell elfelejteni az elozo generaciot a legtobben meg azon jatszanak.
44.
44.
delphijos
#40: Ez OKÉ, csak azt nem értem hogy az eddig generáció váltások idején mikor volt ilyen ? Amíg támogatva volt az előző gen, ugyanúgy jött a program mindkettőre. De senki se kapta meg mindkettőt egy áráért. És igazából most még annyival jobb is a helyzet, hogy ha váltasz, nem kell "kidobni" , ott a BC, lehet nyomni az új gépen.... Ilyen alapon a multiplatform játékokat adhanák úgy hogy megveszed, és megkapod az összes platformra amire elérhető. Ilyen sincs. Ezzel meg a könnyebb platformváltást "gátolják" ugye... pedig elvileg licenszet veszel, ha 1 példányban használod, akkor ez is mindegy lehetne hogy hol. Ilyen a konzol, mondom ott a PC, ott ilyen probléma nincs.
43.
43.
delphijos
#37: Pontosan ugyanezt gondolom én is, már elöbb is írtam róla. Nem is értem hogy képzeli valaki hogy xy cég azért csinál valamit mert "jó fej" vagy mert ellenkezőleg "geci". Ez üzlet, minden cég a piaci poziciójának megfelelően áll hozzá a dolgokhoz. Amig ment az üzlet, olyan cégek mint Silicon Graphics , Blackberry ( csak hogy különböző területről mondjak ) elég magas magas lovon ültek , aztán ahogy csökkent az érdeklődés kezdtek egyre "jobb fejek" lenni.
42.
42.
Marcus88
#37: Dehogy jobb fej egyik kutya másik eb,először a saját hasznukat nézik.
Mi ott lennénk mi is ezt tennénk.
A gamepass sem azért született meg,mert a ms jó fej akart lenni és szeretett volna adni az embereknek.Égett a ház és kitalálták a potya pénzért sok játékot ez kell a népnek.Hozzá teszem semmi gondom vele egy nagyon jó ötlet volt.
41.
41.
Marcus88
#40: Minél hamarabb elfelejtik az előző generációt,annál hamarabb megszűnik ez a frissítési probléma.
40.
40.
Norbiii
En mindket oldalt megertem. Eloszor is melo van egy felujitott jatekban es megkerik az arat, viszont a jatekok mar igy sem olcsok nem mindenki furdik a penzben es sokszor az a par ezer is nagyon szamit. Ha viszont valakinek egy jatekbol mar van egy ps4es verzio ott jofejseg lenne egy ingyenes frissites, nem meglevo jatekoknal meg egyreszt ertheto ha penzt fognak kerni.

Igaz meglehet venni kesobb is amikor akcios es meg sok mas jatek is van.
39.
39.
delphijos
#26: “már akkor mondta a N, hogy a Switch játékok ugyan úgy futni fognak rajta”

Ez most komoly ? 1. Nem jött. 2. Ha jön is, az egy “félgen” upgrade lenne. A One X-nél és a PS4 Pro-nál se merült fel ilyen. Ez egész más.
37.
37.
mephi
Továbbra is meglepődve olvasom, hogy van, aki szerint itt nem a piaci érdekek diktálnak, illetve, hogy egy általa választott platformot úgy érzi, hogy mindenképpen meg kell védenie, mintha az a családtagja lenne.
Engem totál hidegen hagy, hogy Neotechtr vagy Marcus88 mivel szeret játszani, vagy melyik konzolt szereti jobban. (Gyanítom ők sem fognak rosszul aludni, hogy én délelőtt az Xboxomon játszottam, délután meg a PS elé fogok leülni.)
De azt felejtsük már el, hogy az Ms önzetlenül jobb fej. A Sony pedig ki fogja használni a jelenlegi jobb pozícióját, max időnként visszakozni fog, ahogy most is tette.
Mondom, eljön még az az idő, amikor az MS talán fel fogja tudni venni a versenyt a Sonyval exkluzivitások terén is, akkor valószínű meg fog fordulni a kocka. De a mostani helyzetet az MS magának köszönheti, miközben lehet a Sony meg éppen saját renoméját járatja le.
34.
34.
shatterhand
#33: +1
A lenyeg,hogy induljon. Ha nextgen játék kell akkor azt veszek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...