F1 2021 - irány Imola!

  • Írta: szlav
  • 2021. október 16.
  • Letöltés
Az F1 2021 idén nyáron kissé hiányos pályafelhozatallal került a boltokba, de az év végéig teljes lesz a versenykalendárium. Az októberi frissítésnek hála végre ellátogathatunk az olasz nagydíj helyszínére is.

Habár a Codamasters idei Forma-1-es játéka, az F1 2021 kifejezetten jóra sikeredett, akadt néhány látványos hiányosság, amit azóta is pótol a brit fejlesztőcsapat. A premier napján a hivatalos versenykalendárium három helyszíne is hiányzott a játékból, így Portimao csak szeptemberben, Imola pedig most, az októberi frissítéssel érkezett meg.

Az új ingyenes frissítéssel tehát szabadon róhatjuk a köröket az Autodromo Internazionale Enzo e Dino Ferrari aszfaltján, ráadásul érkezett néhány új festés és kozmetikai újdonság is, amelyekre szintén érdemes lehet ránézni. Ezzel már csak Jeddah hiányzik a pályafelhozatalból, de a Codies ígéretei szerint a novemberi frissítéssel a szaúd-arábiai futam is elérhetővé válik majd.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...