E3 2007: Több tucat gitár a Guitar Hero III-ban

  • Írta: fojesz
  • 2007. július 10.
  • Hír
Link másolása
Új információk láttak napvilágot az Activision kiadásában megjelenő Guitar Hero III-ról, mely már a hangzatos Legends of Rock alcímet is magáénak tudhatja.
Új információk láttak napvilágot az Activision kiadásában megjelenő Guitar Hero III-ról, mely már a hangzatos Legends of Rock alcímet is magáénak tudhatja.

Ugrás a galériához

Az E3-ról érkezett információk szerint egy ún. Battle mód is helyet kap majd a PS2-re, PS3-ra, X360-ra és Wii-re megjelenő játékban, melyet a gép irányította ellenfeleken kívül, barátainkkal szemben is kipróbálhatunk természetesen. Míg utóbbi folyamán könnyedén eldönthetjük a felmerülő presztízskérdéseket javunkra, addig a mesterséges intelligencia legyőzése után különféle extrákat oldhatunk majd fel.

A kiadó elmondta, hogy több nagy lemezkiadóval leszerződtek, így korlátlanul hozzáférnek azok zenei adatbázisához, mely nem csupán a legnagyobb rock zenei slágereket teszi elérhetővé a cég számára, de ráadásként folyamatosan biztosítani tudja az utánpótlást a kiadandó - megjelenés utáni - letölthető extra tartalmakhoz.

A fent látható képek mellé érkezett egy lista, melyen az a több tucatnyi gitár olvasható, melyek elérhetők lesznek a játék során. Érdemes végigböngészni, van köztük egy-két remek darab!

Gibson
  • ES-335
  • Explorer
  • Firebird
  • SG
  • Les Paul
  • V-Factor
  • Super CES400
  • Marauder
  • Corvus
Epiphone
  • Casino
  • Coronet
  • Sheraton
Kramer
  • 650
  • Vanguard
Bass Guitars
  • Marauder
  • Corvus
  • Les Paul
  • LP Double Cutaway
  • EDS 1275
  • ES335
  • Firebird
  • Flying V
  • Moderne
  • SG
  • X-Plorer
2.
2.
Utys
Hát bass gitárokból sikerült jó randákat :D (Flying V bass gitár, de csúnya istenem). Epiphone minek, hamár van Gibson? :P Tettek volna inkább Ibanezt, azok elég metál gitárok :D



(azért remélem valaki érti miről beszélek xD)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...