Bejelentés
Bejelentették a Gex Trilogy érkezését
A titkos ügynök gekkó mindhárom játékát revitalizálják, így a modern rendszereken is elérhető lesz a trilógia. Egyelőre nem tudni semmit sem a várható megjelenésről.
Bejelentés
A titkos ügynök gekkó mindhárom játékát revitalizálják, így a modern rendszereken is elérhető lesz a trilógia. Egyelőre nem tudni semmit sem a várható megjelenésről.
Cooltúra
Az akció július 31-ig érvényes, addig kell leadni az igényt a szolgáltatásra. A PlayStation 4 tulajok sem maradnak ki a jóból, bár nekik csak három hónap jár ingyen.
Bejelentés
A 8- és 16-bit éra játékait a Limited Run Games újítja fel, egyelőre még nem tisztázott a megjelenés, annyi biztos, hogy a fizikai kiadások előrendelése ősszel indul majd.
Pletyka
Az eredeti, 2005-ös játék egyik színésze posztolta ki, hogy jövőre jelenik meg a remake. A posztot azóta már törölték, de az internet ugye nem felejt. Nagyon reméljük, hogy igazak a pletykák.
Hír
A Microsoft a héten teszi elérhetővé az új funkciót, amivel egy perces hanganyagot készíthetünk a játékon belüli voice chatből, hogy a verbális bántalmazást jelenti tudjuk a cég felé.
Biznisz
A hatóság nem adja fel, a Microsoft szerint az FTC álláspontjáról bebizonyosodott, hogy milyen gyenge lábakon áll, így természetesen továbbra sem hátrálnak meg.
Cooltúra
Yvette Nicole Brown és Frank Scherma szerdán egy virtuális ceremónia során nyilvánosságra hozta az idei jelölteket. A The Last of Us tarolt!
Akció
Július 18-tól felfrissül a PlayStation Plus játékkatalógusa: lesz új játék kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
Biznisz
A Dead by Daylight fejlesztői bejelentették, hogy új stúdiót nyitnak Cornwallban, az Egyesült Királyság délnyugati részén
Pletyka
A Ubisoft egyik szponzorációs partnereket kereső Linked-posztja kiszivárogtatta, hogy 2024-ben érkezhet a japánban játszódó Assassin's Creed.
Homo Nobilis
Evan Wells bejelentette, hogy huszonöt évnyi kemény munka után távozik a Naughty Dog csapatából. Ezzel a vezetés teljes súlya a The Last of Us atyjára, Neil Druckmannre hárul
Megjelenés
Ha valaki szeretné újraélni a gyerekkori kedvenc high fantasy rajzfilmjeit, annak remek választás lehet a Beamdog játéka, ami PC-n már elérhető Early Accessben.
Bejelentés
Az indie akció-RPG minden platformon megjelenik majd, a látottak alapján pedig úgy fest, hogy nem sokadik soulslike játékot kapunk majd. A megjelenés pontos dátuma egyelőre nem ismert.
Bejelentés
Az űrhajós looter shooter még a nyáron megjelenik a Microsoft és Sony konzoljain, előbbinél a Game Pass részeként, utóbbinál pedig most akciósan előrendelhető.
Cooltúra
A DC új szuperhősfilmje a jövő hónapban landol a mozikban, és bár kaptunk már trailert belőle, most befutott az utolsó kedvcsináló is hozzá, nézzétek meg velünk!
Hír
A brazil PicPay app úgy reklámozta a játékot, hogy már elérhető a Xbox előfizetéses szolgáltatásában, Mike Ybarra viszont kategorikusan megcáfolta még ennek a lehetőségét is.
Bejelentés
Az 1984-es bestseller játék elkészültéről fog szólni a The Making of Karateka. A "játék" még meg sem jelent, de már terveik vannak a folytatásra, amelyben hasonlóan dolgoznának fel más, ikonikus címeket.
Biznisz
Brad Smith tervei szerint a redmondi cég visszavonja a fellebbezési igényét a brit hatóság döntése ellen, azt remélik, hogy sikerül egy kölcsönösen előnyös konszenzust kidolgozniuk.
Letöltés
Már csak napokra vagyunk az Exoprimal megjelenésétől. A mechás-dinoszauruszos akciójáték robusztus live-service támogatást kap majd. Lássuk, milyen újdonságok és kollaborációk várnak minket később!
Cooltúra
Dave Filoni animációs Star Wars-művei végleg összefonódnak az élőszereplős univerzummal. Pörgős akció, lehengerlő látvány, na meg rengeteg utalás és easter egg várja a rajongókat az Aksoka előzetesében.
Cooltúra
A Charlie és a csokigyár habókos csokigyárosa idén karácsonykor a saját eredettörténetével veszi be a mozikat. Willy Wonkát ráadásul a Dűne sztárja, Timothée Chalamet alakítja.
Rendezvény
A mai nap az indie játékoké! Az Xbox és az IGN közösen prezentált műsorában a független fejlesztésű műveké lesz a főszerep, utána pedig egyből indul is a demóáradat!
Biznisz
Hosszas vizsgálat után végre döntés született a Microsoft és az FTC közti harcról az Activision Blizzard King felvásárlását illetően. A bírósági határozat szerint az Egyesült Államokban is zöld utat kap a 69 milliárd dolláros akvizíció.
Érdekesség
A FIFA-utód nagyot akart villantani a sztárjátékosokat felvonultató borítóképével, az illusztráció azonban inkább egy lázas verítékbe fojtott rémálom hatását kelti.