Slaps and Beans bétateszt

Ugye senkinek sem kell bemutatni Carlo Pedersoli és Mario Girotti filmjeit? Ha a harmincas éveidet taposod, elmondhatod, hogy a duó eltúlzott, de rendkívül vicces filmjein nőttél fel, amiket mind a mai napig a műsorra tűznek a kereskedelmi tévék. A Trinity Team lecsapta a labdát és a színészóriások filmjeit idéző videojátékot készített közösségi finanszírozásból; a kért összeg majdnem dupláját, 212 ezer eurót kalapoztak össze a Slaps and Beansre 2016 decemberében. A srácok meghálálták a rajongók bizalmat és egy évvel később leszállították Steamre a korai hozzáférésű verziót. Már az indítás után úgy csapott arcon a nosztalgiabomba, mintha csak Bud öklével találkoztam volna.

Nem csak a témaválasztás idézi a nyolcvanas éveket. A Slaps and Beans retro stílusú pixel art grafikával operál, a játékmenet pedig nagy kanállal merít a korszak játéktermi klasszikusaiból. Az oldalnézetes beat’em up stílus nagyon jól áll a játéknak, nem is tudnám máshogyan elképzelni Spencer és Hill kalandjait. Mintha a Double Dragon fejlesztőit arra kényszerítették volna, hogy tartsanak filmmaratont hőseink munkáiból, majd irány a tervezőasztal! A bunyók mellett néhány platformelem és minijáték is belefért a kalapba, de ami a legfontosabb, hogy egyedi sztorit kapott a játék, nem csupán pár emlékezetes jelenetet élhetjük át újra. Mintha csak előkerült volt Spencerék elveszettnek hitt filmje.

A történet elején a két jóbarát éppen egy spagettiwesternt forgat, a munka után azonban hiába várják a jól megérdemelt gázsijukat: a helyi rosszfiúk a pénzzel együtt a titkárnőt is elrabolják. Hőseink felkerekednek és a mozikból ismerős helyszínekre ellátogatva futnak a pénzük után, miközben leszámolnak a gengszterekkel. A cselekmény ugyan elcsépelt, de mi mégis remekül szórakozunk rajta. Főleg a párbeszédeken, amelyek között van néhány erőltetett poén, a rengeteg utalás miatt azonban többnyire azért mosolyra húzódik a szánk. Nem beszélve a vicces animációkról, és a felültetett ellenfelek reakcióiról: "Bocsáss meg főnök, nem akartam!" 

Az aktuális verzió 12 pályát foglal magában. A változatosságukra nem lehet panasz, arra már inkább, hogy kiegyensúlyozatlanok. Néhány szint pár perc alatt teljesíthető, de vannak olyanok is, ahol sokáig szívni fogunk, mert durva nehézségbe futunk bele. Mivel a checkpoint-rendszer nem kedvez a játékosnak, így sokszor előfordul, hogy a pálya elején találjuk magunkat, így az értékes játékidőnk megy a kukába újra és újra. Az egyik fejezetben egy sárga tetejű, piros homokfutóval versenyzünk felülnézetből. Nos, az irányítás ez esetben annyira furcsa, hogy a kihívás szinte a Mafia 1 idevágó jelenetét idézi, a mechanika filmhangolásért kiált, reméljük, hogy a végleges verzióban sikerül mindezt kiküszöbölni!

Az esetek többségében azonban a pályákon elénk toppanó kurafikat kell lepofoznunk, ehhez egy gyengébb és egy erősebb támadás áll a rendelkezésünkre. Bud lassabban és komótosabban üt, igaz, sokkal hatásosabbak a pofonjai, míg Terence inkább a gyorsaságra és a trükkökre gyúr rá. A filmekből ismerős mozdulatok itt is visszaköszönnek: aranyos melákunk méreteset zúz a rosszfiúk feje búbjára, vagy egyszerűen elkapja a felé irányuló kezet és azzal csapja arcon újra és újra ellenfelét. Terence viszont szép parasztlengőkkel operál, olykor oldalról, mindkét kezével fülén vágja a delikvenst. Máskor átlendül a jajgatók felett és gyakorta billenti fenékbe is őket – mindehhez a jól ismert hangeffektek társulnak.

A repertoár kibővül, ha éppen valami a kezükbe akad. Bárszékeket, dákókat, söröskorsókat és serpenyőket vetünk be a cél érdekében – utóbbi kettő ráadásul az életerőnket is visszaállítja, ha a csata hevében a szánkhoz emeljük. Nehezebb szinten kevesebb az ilyen jutalom, és a gengszterek is szívósabbá válnak. A tömegbunyóknál már ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni. Marad a támadástípusok sűrű váltása és könnyű kombók erőltetése. A harc tehát jópofa, igaz, hamar kiismerhető a rendszer.  

Hogy ne váljanak unalmassá az összecsapások (pedig azzá fognak, főleg a játék utolsó harmadában), a készítők néhány jobb-rosszabb minijátékkal dobták fel a receptet. Lesz itt autós, motoros és lovasüldözés, iszonyú gyors reflexeket megkövetelő pisztolypárbaj, de még kajadobálás is. A fejtörők is vannak, de nem sok agymunkával járnak, lévén csak egyszerű tárgycipelésről van szó: ezt Bud némi rábeszélés után meg is teszi, a nehezen elérhető helyekre pedig Terence készséggel felpattan.

Sajnos pár frusztráló jelenet is becsúszott, az instant kudarccal fenyegető lopakodás és a már említett járművezetés jelen formájában nemigen vállalható. Párszor a szimpla gombpüfölés is szinte lehetetlenné válik: két billentyűt kell eszeveszetten nyomkodni, hogy feltöltődjön egy állapotcsík – muszáj volt beüzemelnem hozzá egy kontrollert.

A játékot egyedül, vagy kétfős kooperatív módban is végigtolhatjuk. Utóbbi lényegesen könnyebb, mivel a barátunk is elég sok pontszámot összegyűjt a csaták alatt, nem úgy, mint a mesterséges intelligencia. Mivel ez még egy Early Access-verzió, így korántsem tökéletes a program. Párszor a script is beragadt, úgy, hogy csak az újratöltés segített. Hiába rövid a játék – alig 2-3 óra –, a végére elfogyott a fejlesztők ötlete, az újrahasznosított elemek egyre feltűnőbbé váltak. Már az első két pályán elsütik az összes puskaport.

Reméljük, hogy a végleges változatot már több tartalommal és kreativitással tömik tele a srácok, mert a Slaps and Beans jelen formájában csak a szemellenzős rajongóknak érhet meg 20 eurót. Mindezek ellenére bizakodva tekintek a jövőre: adva van egy tisztességes beat ’em up, ami fürdik a kedvenc filmjeink hangulatában. Már most sikítva röhögünk néhány poénon – főleg, hogy remek magyar feliratot kapott az anyag -, a látvány tényleg elsőrangú és a mozgóképek hivatalos betétzenéi kimaxolják a nosztalgiafaktort. Azt csiripelik a madarak, hogy ősszel konzolra is ellátogathat a cím – csak legyen belőle valami!

A Slaps and Beans jelenleg korai hozzáférésű változatban érhető el a Steamen.