Közkeletű megfigyelés, hogy a történelem olykor ismétli önmagát. Néhány évvel ezelőtt az Obsidian Entertainment, mikor a The Outer Worldsöt hegesztette, belefogott egy kis mellékprojektbe: ezt úgy hívták, hogy Grounded. Most, amikor az Obsidian hamarosan piacra dobja a The Outer Worlds 2-t, nahát, mi készül még szintén? A Grounded 2. Bizony, drágám, a kölykök már megint összemennek! Ahogy a Grounded első részét, úgy a folytatást is előbb korai hozzáférésbe küldi a csapat, és ha már elérhető, akkor természetesen vetettünk rá egy pillantást. Az első felvonásnál az early access durván két évet jelentett a végső megjelenésig – vajon ezúttal is így lesz? Ám amíg ez a jövő zenéje, lássuk azt, hogy mit tartogat máris a játék.
A történet szerint két évvel járunk a Grounded eseményei után: Max, Hoops, Willow és Pete, no meg Dr. Tully és BURG.L megtalálta a visszautat a zsugorodásból, legyőzte a gonosz Ominentet, majd visszatért a normális életbe. Az Ominentet megreformálták (legalábbis a köz szemében), a tinédzserek és Tully tiszteletére pedig szobrot szeretnének avatni Brookhollow parkjában – csakhogy váratlan események egész láncolata ott végződik, hogy a főszereplő négyes újra apró lesz.
A Groundedról annak idején azt írtuk, hogy nem korszakalkotó a túlélőjátékok történetében, és úgy néz ki, hogy ez a folytatására is igaz lesz. Sőt, még odáig is elmerészkednék, hogy a Grounded 2 igazából az első rész még egyszer – több, nagyobb, szebb, ám a lényegét tekintve ugyanaz. De! Ez egyáltalán nem is baj. Ha imádtad az első részt, igazából itt abba is hagyhatnád az olvasást, mert meg fogod kapni mindazt, amit abban szerettél. Bár azért nézzük végig, miből lesz a cserebogár.
Barkácsolós túlélőjáték révén a Grounded 2-ben az a dolgod, hogy életben maradj, miközben egy apró atka is akár halálos fenyegetést jelenthet rád nézve. Harmatcseppeken és sült zsizsiken kell túlélned, miközben igyekszel fűszálakból, makkokból és gombákból bázist építeni magadnak, hogy elkerüld az olyan igazán vérmes vadászokat, mint a pókok vagy skorpiók. Jó hír az arachnofóbiásoknak: ismét lehet szabályozni, hogy mennyi látszódjon a pókokból, akár egy lebegő labdává is tudod redukálni őket.
Azért remélem, hogy a többi ízeltlábútól nem mászol a falra, mert nemcsak visszatér az első rész számos rovar- és bogárfajtája, de újabbakat is kapunk, például az említett skorpiókat, csótányokat, és még csigák is benéznek majd. A rovarok a legfontosabb erőforrásaid a környezeted után: a kitinjükből pajzsot csinálhatsz, a fejükből sapkát, az irhájukból páncélt – vagy szőhetsz szőnyeget atkabundából.
Az első részhez hasonlóan barkácsrecepteket három módon szerezhetsz. A legtöbbször így történik: találsz egy még sosem látott nyersanyagot, azt elviszed az Ominent egyik kutatóközpontjához, az pedig feldobja neked az anyagból gyártható recepteket. A felderítés és a kockázatvállalás így folyamatosan jutalmazva van, a bevizsgálásokkal pedig szintlépéshez való pontokat is gyűjtesz. A szintlépés a receptszerzés második módja: a kimaradt recepteket ilyenkor úgy is megkapod, ha a megfelelő nyersanyaggal még nem találkoztál. Ha elég szorgalmas kiscserkész vagy, nem ezen fog múlni, hogy mindent megszerezz, de kiegészítésnek jó, ha esetleg figyelmen kívül hagytál volna valamit.
Utolsó kategóriába pedig a tudománypontokból megvásárolható csomagok esnek, amelyek legtöbbször vagy a sztorihoz kapcsolódnak, vagy a bázisépítéshez. Ebben segítenek a természetben is lebegő „nyers tudomány” pászmák, amiket nagyobb mennyiségű pontokért gyűjthetsz be egyszer-egyszer. Azon kívül, hogy hasznosak, sokszor segítenek abban is, hogy rátalálj bizonyos helyszínekre, kilátópontokra. Kezdetben viszonylag bőséggel jutsz majd hozzájuk, ám idővel a sztorin keresztül egyre kevesebbet kapsz, úgyhogy érdemes keresgélni a rózsaszín-lila pászmákat, illetve a teljesíthető mellékkihívásokat.
Megvannak a receptek? Jöhet a túlélés! A legfontosabb dolgokat menet közben is össze tudod rakni, de azért a barkácsasztal lesz majd a bázisod szíve-lelke. Barkácsolással a használati eszközöket kapod meg: fegyvereket, páncélokat, italokat. Az építkezést egy bármikor elérhető menüben végzed, és ráadásul egészen szabadon is, hiszen amíg kint vagy a parkban, legtöbbször oda építesz, ahová jól esik. Ez kezdetben lehet egy békés tisztás, de ahogy felfedezed a parkot, úgy találsz majd egyre jobban védhető helyeket. Ezekre szükséged is lesz, és nem csak a kóbor bogarak miatt.
Az első részhez képest ezúttal nincsenek olyan alapvető kitermelő eszközeid, mint a fejsze vagy az ásó – helyettük az Ominent mindenesét fogod használni, egy kis szerszámot, ami helyettesíti az összes társát. Ez ráadásul nem is foglal helyet az eszköztáradban, egy gombnyomással mindig elérheted. Cserébe azonban ugyanúgy erőforrásigényes ennek a furcsa svájcibicskának a fejlesztése, és lényegesen drágábbnak is érződik, mint az első részben egy második vagy harmadik szintű ásót csinálni.
Nagyon sok recept ismerős lesz az első részből – erre is értettem, hogy olyan, mintha az Obsidian elkészítette volna ugyanazt (még a felhasználói felület sem változott olyan nagyot). A zsugorítással járó amnézia szerencsére biztosítja, hogy a főhősöknek újra meg kelljen tanulnia mindent, ám ezúttal gyorsabban sajátítasz el az első részben már összetettebbnek gondolt recepteket is, egyszerűen nagyobb a lépték. És ez még sok mindenre igaz!
Míg a Grounded már egész vagánynak érezhetted magad, amikor végre szembe mertél szállni az első hangyadolgozóddal, addig az új részben már a bevezetőküldetések egyikén megteszed ezt – de például hamarabb hadakozhatsz szúnyoggal és méhhel is. Ennek megfelelően a hozzájuk kapcsolódó felszereléseket is hamarabb megszerzed.
Lándzsákat, buzogányokat, ökölfegyvereket és kardokat faragsz majd a legyőzött ellenségeidből, illetve háromféle páncéldarabot is: fejrevalót, testpáncélt és lábvédőt. Az azonos szettbe tartozó páncélok azonos bónuszt adnak – például a hangyából gyártott szamurájpáncél a hangyák ellen lesz leginkább segítségedre.
És míg ezek az extrák általában egyediek, addig a páncélok karakterosztályokat is kaptak ezúttal: a Ranger osztályú holmik a távolsági sebzésedet növelik, míg a Rouge osztályúak a közelharcodat teszik halálosabbá. Összesen négyfajta kasztból választhatsz (még van Fighter és Mage), de semmilyen kötelezettséggel nem jár egyik irány sem, hiszen az aktuálisan viselt felszerelésed szabja meg, milyen bónuszt kapsz.
A sikerhez természetesen nemcsak jó felszerelés kell, de az ellenségek kiismerése is. Visszatér a kukkolás mechanikája is: a tinik távcsövet formáznak a kezükből, és ezzel fel tudod ismerni a sosem látott élőlényeket. Az így megszerzett kártyák elárulják neked, hogy mivel szemben ellenállóak vagy hol vannak gyengepontjaik. A különböző fegyvereken túl majd most is megismerkedhetsz olyan extra sebzéseffektekkel, mint a csípős vagy a savanyú.
Amikor azt mondtam, hogy minden nagyobb lett, az a pályára abszolút igaz. Már a most elérhető terület is elég nagy, de ha szabad hinni a térkép puszta méretének, akkor fog ám még bővülni a Grounded 2 világa. Most is vannak benne már látványos helyszínek: büféskocsi, fagyisláda, a tiniknek és Tullynak szentelt szobor, piknikasztal… És ennél a pontnál hozom be a folytatás egyik legklasszabb újdonságát: most már tudsz bogarakat szelídíteni!
Míg az első részben be kellett érned egy házi levéltetűvel, most már keltethetsz saját ízeltlábúakat. A játék nagyon hamar bemutatja például, hogyan lehet hangyadolgozód. Ezt meglovagolva nemcsak sokkal gyorsabban közlekedhetsz, de kitermelésre és nyersanyagcipelésre is alkalmas, ami alaposan megkönnyíti majd a gyűjtögetést. Egyelőre két hátas van a játékban: a hangya, ami a felsoroltak mellett képes „elcsábítani” más hangyadolgozókat is, hogy melletted harcoljanak, illetve egy pók, amivel pókhálót mászhatsz, hálót lőhetsz másokra és magas helyekre is könnyebben juthatsz el. A roadmapről már annyit tudunk, hogy idővel a katicabogár is megnyergelhető lesz, és hát ki tudja, mivel állnak még elő az Obsidiannál.
Az teljesen egyértelmű, hogy az új rész játékélményét a hátasfoka építve képzelték el – és ezért is több a folytatás egy szimpla Grounded DLC-nél. A világ nagy és veszélyes: a közlekedéshez is kellenek a saját rovarok, de harcban sem utolsó, ha melletted vannak. Úgy érzem, többjátékos mód ide vagy oda, a bogárpajtások bizonyulnak majd a legnagyobb segítőidnek.
A kibővült világhoz persze új történet is dukál: a lezsugorodott tiniket ezúttal Dr. Sloane Beaumont segíti, az Ominent jelenlegi vezetője. Lehet máris fogadásokat kötni, hogy vajon mennyire tiszták a motiváció! Mindenesetre ő ránk van utalva, mi meg rá, ugyanis Tully látszólag megőrült, BURG.L pedig szó szerint elvesztette a fejét, úgyhogy egyelőre egyedül nézünk szembe a parkban ólálkodó legnagyobb veszéllyel: egy ismeretlen hackerrel.
Ez az idegen nemcsak gond nélkül intézi el az Ominent rendszereit és tudósait, de ránk is hamar célkeresztet rajzol, amire nagyon szívesen válaszolnak az általa irányított kertlakók. Ezúttal ez gondoskodik majd arról, hogy ne pihenj a babérjaidon: bárhol is építs bázist, időnként támadás alá kerül majd, úgyhogy alaposan pakold körbe védelemmel.
A történet ezúttal is azt a célt szolgálja, hogy bevezesse a játék legfontosabb mechanikáit, erőforrásait. A küldetések megismertetnek az alapokkal és megtanítanak úgy figyelni ezt a miniatűr világot, hogy később már magad is elboldogulj a felfedezéssel. Az első rész is jól adagolta a kezdőbarát játékélményt, és ebben a folytatás is remekel. Ha többévnyi kihagyás után térsz vissza a Grounded világába, vagy ha eleve nem is vagy olyan ismerős a túlélőjátékokkal, akkor is egy könnyen elsajátítható játékot találsz itt.
A Grounded 2 megörökölt mindent az első résztől, ami élvezetessé teszi: a 90-es éveket idéző, miniatűr atmoszféra továbbra is hibátlan, a játékélmény gördülékeny, a bázisépítés kézreálló és kifejezetten jóleső. Még ha nem is nyújt többet a túlélőjátékok javánál, akkor is szuper újra kicsinek lenni – a téma és a megvalósítás elviszi a hátán.
Játék közben szépen belakod a világot. Ahogyan felfedezel, a saját ütemedben nyílik ki előtted a park és annak minden lehetősége. Minél többet csinálsz valamit, annál jobb leszel, erről gondoskodnak a szintén visszatérő mutációk, míg a parkőr-kihívások arra adnak motivációt, hogy kimozdulj a komfortzónádból.
A sztori kissé alibinek érződik egyelőre, de állítólag még csak az első harmadát ismerhetjük meg, úgyhogy ott is lehetnék még csavarok, és én már nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon miként fog festeni a park, amikor teljesen elkészül. Az Obsidian tudta jól, mitől működött az első rész, és úgy látszik, azt is felismerték, hogyan tudnak úgy többet adni belőle, hogy épp a megfelelő mennyiségű újdonsággal frissítsék fel a formulát.
A Grounded 2 PC-re és Xbox Series X/S-re készül. A korai hozzáférést PC-n próbáltuk ki.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.